A befejező rész cselekménye és megvalósítása maximálisan reprezentálja az egész évadot: egy váratlan fordulatokkal és megoldásokkal teli, erőteljesen hullámzó, vegyes benyomásokat keltő epizód, aminek megvannak a teljes mértékben azonosulható és szerethető csúcspontjai, de a hirtelen lezárt, indokolatlanul felpörgetett történetszálakból is bőven kijutott. Az évadzárót és a teljes első szezont spoileresen értékeljük!
A klingon háború lezárására egy váratlan utat választottak a készítők: a Qo'noS sorsa mindenféle űrcsata és akció nélkül dőlt el, a háborús hangulat helyett pedig inkább a Star Trek filozófia került előtérbe. Úgy tűnik, hogy ez a megoldás huszárvágással tett pontot az átívelő történetre, ettől függetlenül azért maradt egy-két nyitott kérdés a folytatásra vonatkozóan. Az biztos, hogy ez a megközelítés vegyes fogadtatásra talált, háborús sorozathoz képest a fegyverszünet rendhagyó módon alakult ki.
A terrán Georgiou (Michelle Yeoh) még Lorca kapitánynál is nehezebben illeszthető be egy Föderációs csillaghajó mindennapjaiba, az ex-császár viselkedése ugyanis kimondottan megnehezíti, hogy bárki is elfogadja, vagy egyáltalán elhiggye, hogy a közkedvelt Georgiou tért vissza a klingonok fogságából. Mivel a rakoncátlan uralkodó hamar távozik a hajóról, ennek a későbbiekben már nem sok jelentősége marad, hacsak az nem, hogy a legénység érzelmileg sokkal megalapozottabban kovácsolódik össze Saru parancsnoksága alatt.
Az előzetesekben látott multikulturális környezet a múlt heti Impulzusban is sok fejvakarást okozott számunkra, ez ugyanis a Qo'noS-ról alkotott korábbi elképzeléseinkkel nehezen fért össze. Mivel azonban a szóban forgó területet az orioniak kapták meg, így máris kézenfekvő, hogy a változatos módon pisilő és mindenféle furcsa dolgot feltálaló népségek gond nélkül tartózkodhatnak az identitásukat mindennél jobban féltő klingonok anyabolygóján. Ebbe az összképbe hellyel-közzel még az emberek is beleférnek. A kereskedelmi övezet megvalósítása egyébként fantasztikusan sikerült, a hibátlan díszletek és a részletesen kidolgozott, helyszínen tartózkodó galaxis söpredéke egyértelműen meghatározzák az epizód alaphangulatát.
Az akció hiányában temérdek idő jut a remek karakterpillanatokra, a Voq tudását őrző Tyler például rendkívül hasznos információszerzési képességekről tesz tanúbizonyságot a klingonok világában, de a közte és Burnham között lejátszódó beszélgetések is pozitív élményként maradtak meg bennem. Sajnos Tilly (Mary Wiseman) számára csak a Clint Howard társaságában történő masszív beállás, és a gormagander evés jutott – úgy tűnik, hogy az ismeretlen eredetű ételek kóstolása a Discovery-ben minden esetben rosszul végződik.
A Föderáció morális hozzáállását a sorozatban rendszerint Saru (Doug Jones) testesíteni meg, az évadzáróban viszont Burnham képviseli a Roddenberry-féle szellemiséget. Nagy kár, hogy eközben Cornwell admirálisra (Jayne Brook) osztották azt a hálátlan, tanácstalan és védhetetlen szerepet, amivel szemben Burnhamnek fel kell szólalnia. A hídon lejátszódó fordulópontig egyébként hellyel-közzel követhető és logikus módon jutunk el az etikai dilemmáig, ezt követően viszont a készítők eszeveszett tempót diktálnak: a fegyverszünet percek alatt megszületik, a hat darab klingon hajóból álló flotta visszavonul, Georgiou elsétál. A rettegett tömeggyilkos távozása egyébként Harry Mudd (Rainn Wilson) hasonlóan könnyelműen kezelt lelépésére emlékeztet.
Az alkotók úgy vélték, hogy a díjkiosztót követően a nézőket lehetőség szerint minél több nyitott kérdéssel kell szünetre bocsátani: az természetesen nem elég, hogy hosszú ideig találgathatjuk, hogy ki lesz a Vulkánon várakozó új kapitány, emellett arról is elgondolkodhatunk, hogy fogunk-e találkozni Pike kapitánnyal és Spockkal (esetleg más egyéb szereplőkkel a The Cage-ből), vagy egyáltalán láthatjuk-e az Enterprise csillaghajót belülről. Ezeket a kérdéseket természetesen már több újságíró is megpróbálta körbejárni Alex Kurtzman közreműködésével, egyértelmű megerősítésekre viszont még hosszú ideig nem számíthatunk.
Az évadon végigvezetett karakterívek mindenesetre szép hosszú utat jártak be. A Lorcát alakító Jason Isaacs játékának minden másodperce hatalmas élmény volt, a sorozat újranézésére vállalkozó lelkes nézők pedig ezernyi apró jelet fedezhetnek majd fel a végkifejlet tudatában. A képet mindössze egyetlen dolog árnyékolja be: a rajongók már a kezdetek kezdetén számítottak arra, hogy Lorca a tüköruniverzumból származik, így ez egyáltalán nem okozott meglepetést.
A Tyler/Voq történetszál is túlzottan nyilvánvaló volt, a végén ez sem jelentett megdöbbentő fejleményeket. Ettől függetlenül Shazad Latif kifejezetten emlékezetes alakítást nyújtott számomra, akinek a legtöbb érzelmet sikerült átadnia az évad során. Nagyon reménykedem benne, hogy a folytatásban sokszor találkozunk majd vele!
Sokat elmond a helyzetről, hogy elvileg Sonequa Martin-Green a sorozat főszereplője, de valahogy sohasem ő jut eszembe legelőször, amikor a Discovery-re gondolok. Pedig a színésznő játékával semmi problémám nincsen, véleményem szerint inkább olyan feldolgozhatatlan mennyiségű érzelmi impulzust kapott, amit ilyen keretek között lehetetlen átadni a nézőnek: a Georgiou-val, Tylerrel és Sarekkel (James Frain) kialakuló viszonyok teljes feldolgozására egyszerűen nem adnak lehetőséget ezek a körülmények. A háború, az univerzumok közötti utazás, a folyamatosan bizonytalan és átmeneti parancsnoki struktúra pedig egyre inkább halmozza a kezelhetetlen hatások amúgy sem kicsi sorozatát. A főszereplő problémája pedig hűen tükrözi a Discovery legnagyobb hibáját: sokkal kevesebb történetszálra lenne szükség.
Amellett, hogy Stamets (Anthony Rapp) is igen hosszú utat hagyott maga mögött, nagyon izgalmas interakciók alakultak ki a többi szereplővel: hol Lorcával, hol Tillyvel, hol önmagával, hol pedig Culberrel (Wilson Cruz) közösen élhettünk át remek párbeszédeket a tudós társaságában. A folytatásban továbbra is tőle várom az olyan technológiai megoldások folyamatos prezentálását, amik valamilyen formában utalást tesznek napjaink műszaki áttöréseire, még akkor is, ha a legtöbb esetben a Discovery közelebb áll a fantasztikumhoz, mint a tudomány világához.
Ahogy fentebb is írtam, a legtöbbször Saru jelenti az elsődleges kapcsolódási pontot a Star Trek optimista jövőképéhez: a legsötétebb órákban ő az, aki a Csillagflotta elveket határozottan képviseli. Nagyon elégedettek lettünk volna, ha az évad végére őt nevezik ki állandó kapitánynak, mindazonáltal biztosak lehetünk benne, hogy a készítők továbbra is érdekes szituációkba helyezik majd. Sokkal több olyan epizódot szeretnék, amiben ő van a középpontban.
Tilly biztosítja a legtöbb alapot egy kiadós karakterfejlődéshez, hiszen egy ambiciózus, fiatal és érdeklődő kadétből még bármi lehet. Már az első évad során is felbecsülhetetlen tapasztalatokkal lett gazdagabb, a végkifejlet alakulásához ennek ellenére csupán idétlen szituációkkal sikerült hozzájárulnia. A parancsnoki képzés reményeink szerint a legjobbat fogja kihozni a bőbeszédű hölgyből, akit egy későbbi évadban talán majd a kapitányi székben is viszont láthatunk. Addig még van idő párszor körbefutni a Discovery-t.
Mary Chieffo játéka szintén maradandó, ettől függetlenül a készítők nem mindig szántak neki következetes hozzáállást: egyszer kompromisszumoktól mentes klingon alapelveket hangoztat, máskor pedig Cornwell segítségével próbál disszidálni. L’Rell ilyen szempontból a klingonok helyzetét reprezentálja: a készítők sokszor előtérbe helyezik, sokszor viszont hosszú epizódok telnek el anélkül, hogy bármit is tudnánk a háború alakulásáról. Idő hiányában nem tudunk azonosulni a klingon nézőponttal, ezért a sorozat előtt bármennyire is hangoztatták, hogy semmi sem lesz fekete vagy fehér, a klingonok mégiscsak a rosszfiúk szerepében találták magukat. A klingonok és L’Rell karakterének részletesebb kidolgozásával kapcsolatban viszont bízunk a folytatásban.
L’Rell mellett Sarek, Cornwell, Mudd és Georgiou is olyan visszatérő szereplők lehetnének, akik Gul Dukat (DS9) vagy Q példájához hasonlóan nagymértékben emelnék a sorozat színvonalát. Kisebb következetlenségektől eltekintve Sarek és Mudd számomra már most maradéktalanul betöltik ezt a hálás funkciót, Cornwell és Georgiou viszont felemás érzéseket hagyott bennem.
Vegyes tapasztalatokat, és az egységes összképtől nagyon távol álló benyomásokat keltett a Discovery, de ezzel együtt reményteli karakterek és történetek ígéretét hordozza. Várjuk a második évadot, melynek forgatása áprilisban indul. A Discovery első évadáról az Űrszekerek teljes csapata hamarosan az Impulzus Podcastban fog értekezni.
Ezen a linken találod a sorozat rajongói csoportját, ha pedig szívesen csatlakoznál a Discovery részeinek megvitatásához, csatlakozz az epizódkibeszélőhöz! Még több Star Trekért látogasd meg az Űrszekerek Facebook-oldalát! A Discovery epizódjaival az Impulzus Podcast adásaiban is foglalkozunk!
