Bárhogy is viszonyul a Kelvin-univerzum mozifilmjeihez, a legtöbb rajongó J.J. Abrams, esetleg Alex Kurtzman, Roberto Orci, vagy Damon Lindelof nevéhez kapcsolja az eredeti Star Trek-sorozat új színészekkel, alternatív idővonalon történt 2009-es iterációját. A Chris Pine-t főszereplőként felvonultató mozifilm fejlesztése ugyan 2005-re nyúlik vissza, ám a Paramount Stúdiótól teljesen függetlenül, egy jól bevált sci-fi író páros már 2004-ben indítványozta Kirk kapitány öt éves küldetésének televíziós újraindítását, új színészekkel Kirk, Spock és McCoy szerepeire, "the warrior, the priest, and the doctor” szellemben újra előadva az ötéves misszió történetét. A kétórás pilot részben Kirk és McCoy először találkozott volna Spockkal egy ősi, mitikus civilizáció romjait tanulmányozva.
Mi volt a baj a Star Trekkel 2004-ben?
Az Amerikai Írószövetség (WGA) 2004-ben összesen 8 olyan címet tartott számon, melyek esetében J. Michael Straczynski vagy Bryce Zabel az adott sorozat kitalálójaként vagy fejlesztőjeként volt jegyezve, így elmondhatjuk, ekkorra már mindketten a televíziós science-fiction zsáner kulcsfigurái voltak. Egy tudományos-fantasztikus sorozatuniverzum teljes világának ötéves előre tervezése pedig egyáltalán nem volt idegen a Babylon 5 kreátorától, Straczynski-től, akit két Hugo-díj is illetett a Warner Brothers kiváló űroperájának megalkotásáért. A Babylon 5 minden részletre kiterjedő, átfogó történetívének tervezése valóban egyedülálló még jelenkorunk csúcsra járatott televíziós és streaming sorozatiparának fényében is. Zabel pedig a Dark Skies-hoz tervezett hasonlóan előre gondolt, teljes story arc-ot, még mielőtt a produkció gyártása egyáltalán elkezdődött volna.
Amikor 2004-ben a két sci-fi író nagyágyú a „Star Trek: Re-Boot the Universe” címmel ellátott treatment dokumentumot megfogalmazta, a Star Trek franchise második virágkora immár 16 éve száguldott a műfaj legtehetségesebb alkotóival támogatva. Ám az évtized közepére a lendület elakadni látszott, a legújabb sorozat, az Enterprise nézőszámai csökkentek vagy stagnáltak, és szinte minden héten napvilágot látott egy-egy írás „Mi a baj a Star Trekkel?”, „Meg lehet-e még menteni a Star Treket?”, és hasonló címekkel.
Straczynskiék szerint a franchise stagnálását annak túlvezéreltsége okozhatta: az évek folyamán újabb és újabb iterációk jelentek meg a Star Trek történetuniverzumán belül, egyszersmind egyre szigorúbban lett definiálva, úgyszólván önmagára rétegződött, és elvesztette saját esszenciáját, a lényeget, amiért is igazán szeretjük a Treket. Mintha egy másolat másolatának másolatát kellene hétről hétre újraalkotni, és különösen szerzőként lett nehéz, valami újat az egyre zártabb és bonyolultabb „rendszerbe” bevinni. „Már volt ilyen ötlet”, „Épp most dolgozunk egy ilyen sztorin”, „Egy ilyen téma nem fér bele a Star Trekbe” – hangoztak a sablonválaszok a felmerülő kreatív ötletekre. Úgy tűnik, legalábbis most, utólag visszatekintve, tényleg a franchise túlzott védelme okozhatta annak hanyatlását.
Straczynskiék példája szerint a legmenőbb új Porschénk áll a garázsban, ám azt nem merjük kivinni az útra, félve, hogy megkarcolódik. A jól bevált, méltányos árú, de középszerű családi autóval hajtunk tehát mindenhova, a pompás sportkocsi pedig tisztán polírozva vár arra, hogy félredobjuk az aggályokat, és elvigyük egy szédítő körre.
A rajongók rendszerint az ötlettelenséget, vagy az ismétlődő sztorikat rótták fel már annak idején is a már 16 éve nagyjából ugyanazt az utat járó, Star Trek sorozatokat író kreatív csapatoknak – mindazonáltal Michael Straczynski és Bryce Zabel nem szándékozták ezeket a szakembereket a koncepciójukban negatív színben feltüntetni. Ellenkezőleg, a repetitív történetekre és a franchise kiégésére gyógyírként épp az ismétlést javasolják, pontosabban az újrakezdést: vissza kell menni a kezdetekhez, és mindent elölről indítani.
Az első Ötéves Küldetés újragondolása
Amit Straczynski és Zabel javasol, radikális. Nem kérnek több Star Trek: Egy másik nemzedék, Star Trek: Egy másik hajó és egyéb, hasonló sztori variációkat, ők egyszer és mindenkorra le akarnak számolni az ismétlések ismétléseivel. Egyszerűen és világosanan, ők az eredeti Star Treket szeretnék újraindítani, azokkal a karakterekkel, szituációkkal, azzal az univerzummal, mely világszerte rajongók tömegeit vonzotta magához. Mindezt megerősítve azzal a fajta történetmeséléssel, melyhez a 2004-es néző a modern, főműsoridős televíziós programoknál hozzászokott, karaterközpontú narratívával, merész, izgalmas, innovatív módon, és persze a dramaturgiát a legfejlettebb vizuális effektusokkal megtámogatva.
Vegyük tehát a három legjobb „dolgot” a Star Trek univerzumban: Kirköt, Spockot, és McCoyt, és helyezzük őket a tévés sci-fi leginkább bevált koncepciójába: az ötéves küldetésbe. Itt az ideje tehát bátran visszatérni a klasszikusokhoz, felvértezve azokat az ezredforduló elvárásaira, és kreatív, új gondolatokkal felrázni a franchise-t. Ismét játékba kell küldeni ezeket a hihetetlen karaktereket, hogy valódi konfliktusokban bontakozhassanak ki, egy olyan utazáson, mely egész világukat és az univerzumot felrázza – hiszen erre való a Star Trek.
Klasszikusok felújítva
Straczynski és Zabel természetesen azzal a kérdéssel is foglalkoztak tanulmányukban, vajon a rajongók elfogadnák-e az új Kirk kapitányt, Mr. Spockot és Dr. McCoyt. A válaszuk egyértelműen igen, bár ők is kitérnek Az új nemzedék kezdeti vegyes fogadtatására, igaz, abban esetben nem az eredeti karakterek színészeinek lecseréléséről volt szó. Az ekkor (2004) a rajongói körökben még komoly várakozással remélt, a Csillagflotta Akadémián játszódó mozifilm elkészülte már nem szerepelt a lehetőségek sorában, pláne, hogy a fanok az eredeti sorozat színészeinek visszatérését követelték a filmre. A trimumvirátusból már akkor is csak Kirk és Spock szerepelhetett volna, de a többi élő színész is bizony már nyugdíjközeli korba lépett. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a rajongók nagy valószínűséggel elfogadjanak más színészeket is a közkedvelt karakterek szerepire.
Straczynski másik komoly érve az volt, hogy a klasszikus Star Trek „működött”. A kaland, az optimizmus, és a valódi hősiesség szellemiségét közvetítette, ikonikus, archetipikus karakterekkel: a Harcos, a Pap, és a Doktor. Kirk, aki ugyan főleg az érzelmeitől vezetett, de született vezető, mellette áll az emberi érzéseit visszafogni igyekvő, logikához ragaszkodó, kompetens és sztoikus Spock, akit magányossága tesz mégis emberivé, végül, a kényes egyensúly és a bölcsesség hangja, McCoy, a Gyógyító, a közvetítő Kirk és Spock között, hol a humor, hol a cinizmus eszközeivel, hol barátként, hol gyóntató papként, megértve vagy számon kérve.
A triumvirátusban felépülő barátság és együttműködés a klasszikus Star Trek működésének alapja, egyúttal a reboot sorozat táptalaja is lehetett volna. A Nagy Hármas mellett Straczynskiék tervében a jól felépített, ismert mellékkarakterek is helyet kaptak volna – persze szintén új szereposztással: Scotty, Sulu, Uhura, Chekov, valamint őket új szereplők kis kiegészítették volna, az eredeti sorozat változatosságát követve. Straczynski a franchise evolúcióját mindenképpen az eredeti karakterek új szereposztással történő felhasználásával látta biztosítottnak, hiszen ezek azok a karakterek, akik eddig is jól működtek, akiket ismernek a nézők, és akiknek sorsa érdekli a közönséget, akár a re-castingtól függetlenül is.
Reboot és restart 2009-ben
Bár Straczynskiék fent vázolt „TOS-reboot” koncepciója nem valósult meg, a 2009-es mozifilm készítői mintha mégis szó szerint megfogadták volna a tanulmányuk megállapításait: vedd az eredeti sorozat fő karaktereit, azokkal az alaptulajdonságokkal, amit már jól ismer a néző, add hozzá természetesen az Enterprise űrhajót, és küldd bármilyen merész kalandba, friss történettel és modern látványvilággal. A néző az új színészek vagy a hajó modernizált megjelenése ellenére a karakterekhez kötődve hamar otthon fogja érezni magát a rebootolt Star Trek világában.
Abrams 2009-es filmjét a kiválóan sikerült casting és jól átgondolt karakterépítés erősíti, mely alapvetően érzelmi alapon működik. Nagyon hamar megismerjük a triumvirátus tagjait, de még a mellékszereplőket is. A harsány akció és látványvilág nem tompítja a szereplőkkel való azonosulásunkat, a jellemek és motivációk egyértelműek, a főhősök saját történet- és személyiségfejlődés-íve következetesen végigvezeti a nézőt a filmen. A 2009-es Star Trek egyértelműen egy jól sikerült TOS-restart – mert így, 10 év után az nyilvánvaló, hogy Abrams mozija az eredeti sorozatot, és nem a klasszikus-vagy TNG egészestés filmeket kívánta rebootolni, blockbuster eszközökkel. Az eredeti sorozat mozis adaptációjának sikerét és időtállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy manapság, majd 12 évvel a reboot bemutatója után, három, csaknem egyidejűleg futó élőszereplős sorozat mellett még mindig kíváncsian várjuk a 2009-ben indult „TOS-mozi univerzum” folytatását.
Űrszekerek Közösségi Flotta // Yahoo News
