Tizenkét kérdés a Discovery fináléja után

2018. február 17. 09:00 - Ádám // emTV.hu

A Star Trek: Discovery többnyire megosztotta a rajongókat, de most, az első évadon túl elmondhatjuk, végső soron egy a franchise-tól kissé szokatlan, de kerek történetet kaptunk. Nekünk mindent egybe véve tetszett, de a finálét követően sok kérdés maradt nyitva, melyek közül a TrekMovie segítségével szedtünk össze tizenkettőt. Figyelem, spoileresen mutatjuk!

12_kerdes_1.jpg

USS Enterprise

Az évadfinálé talán legnagyobb meglepetése a USS Enterprise felbukkanása volt. A hajó érkezése több egy cameónál, hiszen az alkotók már jelezték, hogy az Enterprise szerepel a második évadban – igaz, nem játszik majd domináns szerepet. Azt viszont még egyelőre nem tudni, hogy látni fogjuk-e a hajó belsejét. Alex Kurtzman megjegyzései alapján arra lehet következtetni, hogy ha igen, valamiféle frissített megjelenésre számíthatunk, ami tiszteletben tartja az eredetit.

Pike és Spock

Az évadzáró utolsó perceiben az Enterprise-ról érkező titokzatos hívást fog a Discovery Pike kapitánytól, aki Kirk előtt irányította a hajót. Ne feledjük, hogy csak néhány évvel járunk a "The Cage" című eredeti első epizódtól, amiben a Jeffrey Hunter által alakított Pike volt az Enterprise kapitánya. Így jó eséllyel akár olyan karaktereket is viszontláthatunk, mint Dr. Boyce (eredetileg John Hoyt játszotta), illetve a kánonra, valamint Sarek (James Frain) és Michael Burnham (Sonequa Martin-Green) közötti tapasztalatokra alapozva a Star Trek leghíresebb vulkánja, Spock (eredetileg Leonard Nimoy, a Kelvin filmekben Zachary Quinto alakítja) is ott van a hajón. Azonban a producerek jelezték, hogy nem akarnak ilyen jelentős és ikonikus szerepet átdolgozni.

Kapitányi szék

Saru parancsnoksága alatt a Discovery elindult a Vulcanra, hogy felvegye új kapitányát. Bár van egy kis rajongói mozgalom, hogy Sarut tényleges kapitánynak válasszák, valószínűtlennek tűnik. Szóval, ki is ez az új kapitány? Az online spekulációk számos lehetőségt kínálnak, köztük magát Pike kapitányt, vagy Archer egykori első tisztjét, az ekkor már nagyjából százhetven esztendős T'Polt (Jolene Blalock) az Enterprise című sorozatból. Egyébként csak azért, mert a kapitány a Vulcanon van, nem biztos, hogy vulkáni is. Mindazonáltal Lorca (Jason Isaacs) igen népszerű karakter volt, úgyhogy reméljük, hogy az alkotók folytatják ezt a tendenciát és újra találnak valakit, akivel betölthetik az utána támadt űrt.

12_kerdes_2.jpg

Következő lépés

A sorozat középpontjában Michael Burnham állt, és az első szezon a megváltásról, a megváltásáról szólt. Visszakapta parancsnoki rangját, a Discovery kinevezett tudományos tisztje lett. Felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a középpontja a második évadnak – és az esetlegesen azt követő folytatásoknak? Az ambíciói? És ha igen, akkor Burnham újra konfliktusba kerülhet régi barátjával és néha riválisával, Saruval? Mindazonáltal a fináléban Michaelnek búcsúznia kellett első szerelmétől is. A folytatásban vajon visszatér Tyler (Shazad Latif), vagy valaki más lobbantja majd fel a tüzet a szívében?

12_kerdes_3.jpg

Spóra meghajtás

A finálé végső pillanataiban a hajó visszatért a régimódi térváltás használatához. Az újonnan előléptetett Stamets azonban jelezte, hogy a Csillagflotta technológiai spóra meghajtó interfészt keres. A szezon korábbi epizódjai alapján azt hihetnénk, hogy végül túlságosan kockázatosak találják majd, de most mégsem úgy tűnik. És akár Stamets (Anthony Rapp) is bármikor visszamehet a fülkébe... Gretchen J. Berg elmondta, hogy ezt a minimumon kell tartani, mivel "a kérdés az, hogy miért nem terjedt el ez a meghajtó technológia a huszonharmadik században és azon túl is?"

12_kerdes_9.jpg

Stamets

Spóra meghajtás ide vagy oda, ha Stamets napjainak, mint a spóra meghajtó egyik komponense vége, akkor mi lesz a szerepe? A Discovery még mindig tudományos hajó, de Stamets kutatásának vége. A fedélzeten viszont van még háromszáz másik labor, amelyek közül néhány őrzött volt, szóval ki tudja milyen őrült kísérletekben lesz szükség a tudására. További elképzelhető lehetőség, hogy a spórák segítségével megpróbál újból összekapcsolódni az elveszett szerelmével, Hugh Culberrel (Wilson Cruz).

12_kerdes_11.jpg

Klingonok

A háború befejezése kissé túl gyors és egyszerű volt. Csak azért, mert L'Rellnek (Mary Chieffo) van egy bombája, nem jelenti azt, hogy a huszonnégy nagy ház egységes lesz. A készítők elmondták, hogy a háborús történetből indulnak ki, de azt is jelezték, hogy L'Rell és Tyler is részt fog venni a második évadban. Tudjuk, hogy az eredeti sorozat (TOS) idején továbbra is magas a Föderáció és a Klingon Birodalom között fennálló feszültség, ezért nem világos, hogy eljutunk-e egy hivatalos fegyverszünethez.

12_kerdes_4.jpg

Klingonnak maradni

Tyler valamilyen formában egyszerre Ash és Voq. Úgy döntött, hogy a L'Rell-lel marad, hogy segítsen neki, és áthidalja a szakadékot a Föderációval. Az emberré való átalakulása megnehezíti számára, hogy klingonként folytassa, hiszen Voq az átalakulása előtt volt, és egyébként sem sikerült a küldetése Fáklyahordozóként, így az esélye, hogy kivívja a klingonok tiszteletét, főleg most, hogy embernek látszik, igen csekély. És persze ott van a rendkívül bonyolult szerelmi élete: L'Rell és Tyler folytatják romantikus kapcsolatukat? (Ty'Rell, de rögtön elnézést is érte.) Annak ellenére, hogy a klingon háború története nem volt teljesen kielégítő, ez a két karakter és színész kiemelkedett, és remélhetőleg a második évadban láthatjuk majd őket.

12_kerdes_5.jpg

Becsület

Csűrhetjük-csavarhatjuk, a Csillagflotta egy pusztító támadást, konkrétan népirtást tervezett a klingonok ellen, mivel elveszítette hajóik egyharmadát és területük húsz százalékát. Erkölcsileg és nem kevésbé fizikailag hogyan fog újjáépülni a Csillagflotta? Cornwell admirális (Jayne Brook) parancsot adott egy egész bolygó megsemmisítésére, amellyel emberségből a terrán császár (Michelle Yeoh) szintjére lökte magát és a szervezetet. Vajon milyen következményekkel járna rá és másokra – köztük Sarekre – nézve, akik bűnrészesek voltak egy háborús bűncselekmény elrendelésében? Ezek a cselekedetek nem azok a dolgok, amelyeket a Föderációtól vagy a Csillagflottától elvárunk, és remélhetőleg mi is értesülünk majd ezen gyalázatos tettek következményeiről!

12_kerdes_6.jpg

A Sarek család

Az eredeti sorozat (TOS) "Journey to Babel" című epizódjából tudjuk, hogy Spock és az apja tizennyolc éve nem beszéltek egymással, de a Discovery történetszálában épp félúton vagyunk, és Sarek az első szezon végén a Discovery fedélzetén utazik. Hogyan fogják elkerülni a találkozást, különösen Spock testvérével, Michaellel? Ráadásul azt se felejtsük, hogy a Sarek és Spock közötti ellentét arról szól, hogy Spock a Csillagflottát választotta...

12_kerdes7.jpg

A császár új ruhája

Mi lesz Georgiou, a Terrán Birodalom egykori császárának következő lépése, miután Burnhamék alkut kötöttek vele és szabadon engedték? Láttuk brutalitását; életét azzal töltötte, hogy hatalmát felépítse, és akaratát a világegyetem többi részén is érvényesítse. Miért állna meg most? Orioni kalózokkal köt egyességet? Megpróbálja újjáépíteni birodalmát? Bár nem sokat tudni, úgy tűnik a második évadban is visszatér és okoz némi galibát.

12_kerdes_8.jpg

Küldetés

A harmadik epizódban került, hogy a USS Discovery feladata, hogy megnyerje a háborút a klingonokkal. Most, a háború befejeztével mi lesz a hajó feladata? A fináléban semmi nem utalt arra, hogy mi lesz a küldetés, miután a Vulcanon felvették az új kapitányukat. Eredetileg tudományos hajónak tervezték, így talán vissza tudna térni a gyökereihez? Michael Burnham beszéde a kitüntetések átvételét követően a "különös új világok felfedezéséről" szólt, ami a kezdetektől fogva a Csillagflotta és a Star Trek sajátja. A producerek ezzel kapcsolatban elmondták, hogy a második évadban a "tudományt és a spiritualitást ütköztetik", ami elég érdekesnek tűnik.

12_kerdes_10.jpg

Annyi bizonyos, hogy a Star Trek: Discovery alkotóinak rengeteget kell majd gondolkodniuk, de optimisták vagyunk, hogy kreatív megoldásokat találnak ezekre a kérdésekre, és okoznak majd bőven meglepetést a második évadban, melynek forgatása áprilisban kezdődik.

Ezen a linken találod a sorozat rajongói csoportját, ha pedig szívesen csatlakoznál a Discovery részeinek megvitatásához, csatlakozz az epizódkibeszélőhöz! Még több Star Trekért látogasd meg az Űrszekerek Facebook-oldalát! A Discovery aktuális epizódjaival az Impulzus Podcast adásaiban is foglalkozunk!

emTV.hu // TrekMovie

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr3013675866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása