Az Űrszekerek már csaknem egy éve kíséri figyelemmel az Orville-ről érkező híreket és kezdeti aggodalmainkat, miszerint csupán űr-settinggel felturbózott élőszereplős MacFarlane-showt, netán olcsó Star Trek-paródiát kapunk végeredményként, hamar enyhítették a produkciós csapatba besorozott Star Trek-veteránok nevei. Az Impulzus Podcast stábja különkiadásban beszélte ki Seth MacFarlane tavaly indult sci-fi dramedy sorozatának első évadát. Összefoglaljuk, mi indokolja egyöntetűen pozitív állásfoglalásunkat az új űrsorozatról!
Brannon Braga, aki producerként a Star Trek: Az új nemzedék (TNG), a Voyager, és az Enterprise sorozatokban is aktívan jelen volt már, vezető íróként pedig összesen százhatvanhét epizódot jegyez az említett szériákban; David A. Goodman neve szintén az Enterprise producereként lehet ismerős, de MacFarlane több animációs sorozatában is dolgozott, Andre Bormanis (számos Star Trek sorozat tudományos tanácsadója) pedig nem csak konzultánsi feladatokat lát el, hanem egy epizód erejére még az íróstábba is beugrott. A rendezők között megtaláljuk a szintén Trek-veterán James L. Conway-t, valamint egy-egy epizódra a színészi munkáról egyre inkább a rendezői székbe átszálló Jonathan Frakest (Riker, TNG) és Robert Duncan McNeillt (Paris, Voyager) is, de maga Brannon Braga is négy epizódot dirigált.
Az őt nem ismerőknek talán meglepő, de maga MacFarlane is a Trek-veteránok sorát bővíti, hiszen amellett, hogy már kamaszkorában rajongói filmet készített, és saját produkcióiban is rendszeresek a Star Trek-vendégszereplők és utalások, ő maga is megjelent az Enterprise két epizódjában. A science-fiction, és a mögötte álló tudomány iránti elkötelezettségét pedig a Carl Sagan-féle Kozmosz: Történetek a világegyetemről című sorozat felújításában való részvétele fejezi ki, ahol többek között Brannon Bragával dolgozott együtt – és már készül a második évad!
Aki tehát eleinte visszarettent a főcím Created by Seth MacFarlane feliratától, hamar meggyőződhetett arról, hogy a sorozat mögött álló, és egyúttal a főszerepet is alakító MacFarlane nem egyszemélyes űrshowt csinált, és valóban komolyan gondolta, hogy Az új nemzedék (TNG) érzését szeretné visszahozni a mai szélesvásznú, HD-képernyőkre. Egy olyan sorozatot kreált, mely nemcsak hangulatában, látványtervezésében, vagy karakterei bizonyos vonásaiban idézi fel a Star Trek virágkorának immár etalonná vált sorozatát, hanem dramaturgiájában, operatőri munkájában, és az elmesélt történethez, valamint a karaktereihez való hozzáállásában is, ami a nézőt erkölcsi állásfoglalásra készteti minden egyes epizód végén. A Star Trek lényegét itt ragadhatjuk meg bármely korban: továbbgondolásra ösztönöz, megbeszélésre hív.
Ahogy a hajó is középosztályú típusnak számít az Orville Föderáció szerű univerzumában, úgy a fő karakterek, velük együtt maga a kapitány is, inkább középszerű figurák: nem tökéletesek, de fejlődő jellemek, és viszonyuk kellőképpen dinamikus. A TNG-s alapbeállítások tehát itt jelentős modernizációt és vérfrissítést kaptak, hiszen ott annak idején sokszor keveselltük a főszereplők közötti interakciót, a legénység tagjainak viszonyát pedig nem egyszer statikusnak és sótlannak találtuk.
A bevezető epizódban – mely nem tűzött ki különösebb célt maga elé, mint hogy egy alapkalandon keresztül, egy rutinmisszó során egyszerűen bemutassa az alapfelállást – ugyanakkor a szereplők még eléggé kétdimenziósnak tűntek. A későbbiekben a forgatókönyvek már sokkal ügyesebben éltek a többszálas cselekményvezetéssel, szintén a jól bevált Star Trek recept alapján, a fő sztori mellett lehetőséget adva a többi karakter sorsának következetes előbbre vitelére is.
MacFarlane ráadásul mindezt a nehéz dramedy műfaj kereteiben valósítja meg, anélkül, hogy rajzfilmjeiből ismert közepesen harsány humorát túltolná, mindazonáltal a Star Trek disztingvált és kultivált főszereplőihez szokott old-school nézőt egészen a ízlésbeli tűréshatárig elviszi.
Az Orville humora sokféle: olykor váratlan, gyakran ártatlan, lapos és banális, időnként meglepő és frenetikus, alkalmanként esetleg megosztóan erős – de azért túlnyomórészt nem tolakodó, bár időnként leveszi a fókuszt (ezzel együtt a nézőre nehezedő nyomást is) emocionális vagy morálisan koncentrált jelenetekről. A helyzet-és jellemkomikumot egyaránt használni tudó gegek sokszínűsége szinte valamennyi nézőtípus számára fogyaszthatóvá teszik MacFarlane univerzumát, így a felnőttrajzfilmek, vígjátékok, vagy egyáltalán a dramedy műfajában járatlan közönség is élvezni tudja az epizódok javát. Az alkotók egyébként a legváratlanabb pillanatokban húzzák be a kéziféket, és váltanak kvázi többkamerás sitcom élőfelvétel-módra, a hídon vagy az étkezdében, Isaac vagy Bortus egy-egy beszólása után szinte ott sejtjük pár méterre a röhögő helyi közönséget (amit egyébként Malloy és LaMarr elég sikeresen szimulál is).
A készítők nem élnek vissza a jól leosztott lapokkal, és kiegyensúlyozottan kapjuk a legénység speciális képességű vagy fajú tagjainak szereplését is: Isaac Data-momentumai, Alara hadnagy Supergirl-jelenetei, vagy Yaphit zselés poénjai nincsenek túlreprezentálva.
A mai trendekkel szembemenő, epizodikus, kompakt történetmesélés, a kategorikusan lezárt heti sztorik visszarepítik a nézőt a harminc évvel ezelőtti tévés világba, mikor a sorozatok még különösebb, utólagos magyarázatok, vagy hajmeresztő rajongói teóriagyártások nélkül voltak élvezhetők.
A TNG-korszakhoz képest azonban szokatlan némely epizód megoldatlan, vagy negatív lezárása ("About a Girl", "Krill"). A klasszikus Star Trek epizódokra jellemző toposzok és alapszituációk viszont gyakoriak: a kiinduló problémát okozhatja egy váratlanul megjelenő űrbeli jelenség, katasztrófa, vagy baleset ("Into the Fold", "Firestorm", "New Dimensions"), egy klasszikus antagonista, ellenséges személy vagy szervezet ("Old Wounds", "Krill"), egy először ártalmatlannak tűnő, de később bajt okozó individuum ("Pria", "Cupid's Dagger"), a legénység egy tagjának személyes krízise ("Command Performance", "About a Girl", "Firestorm"), interkulturális vagy morális értékek ütközése ("About a Girl", "Majority Rule", "Mad Idolatry"), jó szándékú akaratlan vagy szándékos beavatkozás egy idegen civilizáció törvényeibe vagy sorsába, mely súlyos következményeket okoz ("If the Stars Should Appear", "Majority Rule", "Mad Idolatry"), félreértett ellenségkép, vagy a háború erkölcse ("Krill"). A klasszikus témákat korszerű, releváns problémafelvetésekkel frissíti fel az Orville, többek között a nemi diverzitásról vagy a családmodellekről.
A Star Trek hangulat, illetve tematika mellett konkrét vagy közvetett utalások, hasonlóságok, motívumok egész sorát is megtaláljuk az epizódokban:
- Az eredeti sorozat (TOS) kereken háromszáz évvel a tényleges produkciós idő (1966) után játszódik, az Orville esetében ez az ugrás kereken négyszáz év, 2418-ba.
- A kilencvenes évek Star Trek sorozataiban (TNG, DS9, Voyager), Majel Barrett (Gene Roddenberry felesége) volt a föderációs komputerek hangja, az Orville esetében szintén a sorozat kitalálójának egyik rokona, nevezetesen Rachel MacFarlane (Seth MacFarlane húga) adja a hajó hangját.
- A TNG-ben Picard kapitányi kabinjában hajómodelleket láthatunk – az Orville fedélzetén, Mercer kapitány íróasztalán a Wright-fivérek repülőgépe látható (ezenkívül a hajó a nevét egyikükről, Orville Wrightról kapta).
- Bortus külső és belső tulajdonságaiból nem egyet a Star Trek sorozatok meghatározó idegen fajától, a klingonoktól, illetve egyenesen a TNG klingon tisztjétől, Worftól kölcsönöztek. Bortus elnevezésének egyik lehetséges eredete Az új nemzedék (TNG) sorozatban többször is felbukkanó, Bortas nevű, Vor'cha osztályú klingon cirkáló.
- Az Orville többször felbukkanó, ellenséges idegen faja, a krillek a Star Trek sorozatok klingonjairól lettek mintázva.
- Hasonló alaptéma egy epizódban: Egy nemtelen faj egyik tagjáról kiderül, hogy nőnemű, és ez társadalmi megvetést jelent: Az új nemzedék (TNG) "The Outcast" című részében a Riker által megismert és megkedvelt Soren, aki egy nem nélküli faj tagja, ám úgy érzi, neki van neme, mégpedig nő – ez a kultúrájában bűnnek számít, és pszichotektikus átalakítással büntetik, ezen érzelmeket erőszakosan elnyomva. Az Orville harmadik részében ("About a Girl") az egynemű (kizárólag hím egyedeket tartalmazó) moklan fajhoz tartozó pár, a hajón szolgáló Bortus és férje, Klyden újszülött gyermekéről derül ki, hogy rendellenesen lánynak született. Az eljárás a TNG-ből ismert j'naii fajhoz hasonló drasztikus megoldás: ebben az esetben nemváltó műtét, amit persze Dr. Finn és Mercer kapitány is megtagad. A két epizódban további közös vonás, hogy a fáradozások ellenére egyik esetben sem járnak a segíteni szándékozók sikerrel, nincs happy end, győznek az elavult hagyományok.
- A Victor Garber által alakított Halsey admirális egy amerikai tengernagyról kapta a nevét, aki a második világháborúban a USS Enterprise csatahajó parancsnoka volt.
- Az Orville főcíme emlékeztet a Star Trek: Voyager indító képsoraira, a hajó ott is csillagközi jelenségek, űrködök, üstökösök között halad, miközben megcsodálhatjuk szépségét, majd zárásként fénynél magasabb sebességre kapcsol.
- Az Orville-nek is van holofedélzete, ahol a legénység különböző szórakoztató vagy edzőprogramokat futtathat, interaktív karakterekkel.
- A karaktereket, illetve a nézőt is ideig-óráig becsapva egy-egy jelenet, vagy huzamosabb cselekmény is a holofedélzeten játszódik, de elhitetve, hogy mindaz a valóság: TNG: Ship in a Bottle, Voyager: Projections, Worst Case Scenario, Living Witness; The Orville: Mercer és Malloy első találkozása a pilot epizódban egy holoszimulációban történik, illetve a Firestorm című részben Alara Kitan voltaképpen a saját maga által beprogramozott holografikus szimulációban vesz részt a félelme leküzdése érdekében.
- A bevezető részben az első Star Trek mozifilmhez hasonlóan egy űrkomppal járjuk körbe a hajót (Mercer és Gordon).
- Az újdonsült kapitány összehívja a legénységet a hangárban: Csillagösvény: Kirk (aki újból átvette a kapitányi posztot), TNG: Picard, The Orville: Mercer.
- A kapitány hajóra érkezésekor még nincs első tisztje a hajónak: Csillagösvény, TNG: Encounter at Farpoint, The Orville: Old Wounds
- A kapitány egy kegyvesztett tisztet hív meg kormányosi pozícióba: Voyager: Tom Paris, The Orville: Gordon Malloy.
- A hajón anamorf/alakváltó lény szolgál tisztként: DS9: Odo, The Orville: Yaphit.
- Transzporter híján az űrkompok használata sokkal gyakoribb, mint a Trek-sorozatokban.
- Az első évad utolsó részében láthatunk transzportálást, ám az nem a Szövetség, hanem egy fejlettebb, idegen faj technológiája.
- Az egyenruhák színe és kialakítása szintén az újkori Star Trek-szériákat idézi, ahogy a szolgálati beosztás és divíziók szerinti színkódok és jelvények következetes használata is.
- Az Orville első tisztje nő – ami tisztelgés Roddenberry haladó döntése előtt, mikor is a legelső pilotfilmben női első tisztet (Egyes) szerepeltetett.
- Romantikus alapszituáció: A kapitány/első tiszt egykori szerelme is a fedélzeten van: Picard és Dr. Crusher, illetve Riker és Deanna Troi – az Orville-en pedig Ed Mercer és Kelly Grayson.
- A tudományos/kutatótiszt nem ember, sőt az embertől jelentősen különböző személyiségjegyekkel bíró vagy mesterséges lény, aki részben értetlenül áll az emberi viselkedés, főleg az érzelmek vagy humor előtt: TOS: Spock, TNG: Data, The Orville: Isaac.
- Női biztonsági főtiszt: TNG: Tasha Yar, The Orville: Alara Kitan.
- A hajóorvos szakmáján túl mentális vagy morális tanácsadóként is funkcionál: TOS: Dr. McCoy, Voyager: OSH, The Orville: Dr. Claire Finn
- A hajóorvos egyedülálló, gyermekét egyedül nevelő édesanya: TNG: Dr. Crusher, The Orville: Dr. Claire Finn
- Az Orville hídján a kormányos, Gordon Malloy és a navigátor, John LaMarr hasonló pozíciót foglalnak el, mint a Kirk kapitány vezette Enterprise kormányosa (Sulu) és navigátora (Chekov).
- Az Orville hídján a kapitány és az első tiszt hasonló pozícióban ülnek, mint az Enterprise-D vagy a Voyager fedélzetén a főtisztek.
- Az első küldetésre a hajó kapitánya, első tisztje és a hajóorvos közösen mennek: TOS: Kirk, Spock, Dr. McCoy; The Orville: Ed Mercer, Kelly Grayson, és Dr. Claire Finn. (Ugyanakkor ez utóbbi "triumvirátus" egyáltalán nem olyan tartós, mint az eredeti sorozat főtiszti triója)
- Pozíció-és feladatváltás évad közben a híd és a gépház között: TNG: Geordi La Forge kormányosi posztról a gépházba kerül főgépészként; The Orville: LaMarr, igaz, ő navigátori pozícióból, de gyakorlatilag ugyanezt az ugrást teszi meg: előléptetéssel ő veszi át a nyugdíjba vonuló főgépész helyét.
- Humoros kikacsintás Star Trek sorozatokra: több tiszt is teljesen hétköznapi (huszadik, illetve huszonegyedik századi) hasonlatokkal vagy szólásokkal magyaráz meg bonyolultabb jelenségeket a legénység többi tagjának.
- Egy hasonló Star Trek-vonatkozás, mikor Mercer a híd központi képernyőjén megjelenő krillt megkéri, hogy álljon pontosan középre - apró utalás arra, hogy egy csillaghajón bármely idegen fajjal kapcsolatba lépve gyakorlatilag mindig tökéletes minőségű képet és pozicionálást kaptunk az idegen hajók hídjáról, mintha csak a másik oldalon egy-egy filmes operatőr dolgozott volna.
- Fénynél gyorsabb utazás: a Star Trekben térhajtómű, az Orville-ben kvantumhajtómű segítségével.
- A békés együttélést támogató, felfedezésre, és más fajokat tisztelő magatartásra alapuló csillagközi szövetség megléte, egy elsősorban védekezésre kialakított fegyveres erővel támogatva: Star Trek: Bolygók Egyesült Föderációja + Csillagflotta, The Orville: Bolygóközi Szövetség + Flotta.
- A kapitány komolyabb konfliktus vagy döntés, illetve krízishelyzetek esetén videokapcsolatba lép a felettes vezetéssel.
- Érintésvezérléses műveleti konzolok láthatók az újkori Trek-sorozatokban és az Orville-ben is.
- További hasonló helyiségek, azonos funkciókkal: tanácsterem (és az ott zajló tiszti értekezlet), tiszti étkezde és bár, tiszti irodák, legénységi szállások, gyengélkedő, hangár, gépház, liftek, ajtók, folyosók
Itt találod az Impulzus Podcast aktuális epizódjának műsoroldalát, ahol különböző formában érheted el, vagy töltheted le a műsort!
emTV.hu
