Végre minden eddiginél részletesebb betekintést kaptunk a készülő Picard szériából: a San Diego-i Comic Conon bemutatkozó hosszabb előzetes a sorozat alapszituációját és néhány visszatérő szereplőt is megmutat a régi szép időkből. Sajnos a produkciót csak 2020-ban láthatjuk, de az eseményen szerencsére több olyan Trek tartalom is befutott, amit még talán idén megtekinthetünk.
A Star Trek: Universe panelen a Picard volt a fő attrakció, így ennek bemutatóját a végére hagyták, mi azonban természetesen ezzel kezdjük a hírösszefoglalónkat. Az eddig ismert színészek (Alison Pill, Michelle Hurd, Evan Evagora, Isa Briones, Santiago Cabrera és Harry Treadaway) mellett nagyot robbant a két régi visszatérő, Brent Spiner (Data) és Jeri Ryan (Hétkilenced), de Jonathan Del Arco is jelen lesz, akit az egyéniségét felfedező Borg, Hugh szerepében ismertünk meg.
Update: A showrunner Michael Chabon még a panel alatt megerősítette, hogy Jonathan Frakes (Riker) és Marina Sirtis (Troi) is fel fog tűnni az évadban.
A panelt egyébként Alex Kurtzman a szokásos ígérettel nyitotta: a Star Trek új, izgalmas vizekre evez, ugyanakkor a készítők Roddenberry örökségét is tiszteletben tartják. A program az előre meghirdetett menetrend szerint zajlott, először a Discovery, majd a Lower Decks, végül pedig a Picard színészei és készítői vették át a színpadot, természetesen mindegyik sorozatról érkeztek friss képanyagok.
A Discovery csapatához egy új szereplő csatlakozik: a Cleveland Book nevű karaktert David Ajala alakítja. A korábbi hírek egyébként igaznak bizonyultak, miszerint a sorozat forgatása Izlandon vette kezdetét.
Hat új Short Treks történet érkezik, ebből három epizód középpontjában az Enterprise legénysége áll, akik a Discovery második évadában mutatkoztak be. Elsősorban Pike (Anson Mount), Egyes (Rebecca Romijn) és Spock (Ethan Peck) lesznek a főszereplők, de rövid ideig H. John Benjamin is beugrik. Az előzetesben többek között a frissen szolgálatba álló Spock zászlós, a fedélzetet elárasztó tribblik, valamint egy szorult turboliftes szituáció látható. Ezeken kívül egy Picard háttértörténetet is kapunk, ami 15 évvel a sorozat eseményei előtt játszódik: ebben az előzményben betekintést kaphatunk az eseményekbe, amelyek Picard leszereléséhez vezettek. A maradék két epizódról egyelőre nem tudunk semmit, csupán annyit, hogy animált formátumban készülnek.
Izgalmas képek futottak be a Lower Decks animációs sorozatból is, így végre lehullt a lepel a produkció vizuális stílusáról. A főcím:
A hídon szolgáló személyzet, akik azt gondolják, hogy ők a sorozat főszereplői:
És a valódi főszereplők:
A karakterek hangjai: No’l Wells mint Tendi zászlós; Eugene Cordero mint Rutherford zászlós; Tawny Newsome mint Mariner zászlós; és Jack Quaid mint Boimler zászlós.
Ahogyan korábban megtudtuk, a rajzfilmsorozat egy "kevésbé fontos" csillaghajó "kevésbé fontos" tagjairól szól. A cselekmény pedig 2380-ban, a Nemesis eseményei után kezdődik. A csillaghajó neve USS Cerritos (ez egy "Kalifornia" osztályú hajó), aminek a fedélzetén a showrunner Mike McMahan szerint a holofedélzet állandóan elromlik.
Űrszekerek Közösségi Flotta