Dupla epizóddal nyit az új Picard-sorozat

2019. március 04. 23:00 - Dave // urszekerek.hu

Hanelle M. Culpepper lesz az első női rendező, aki Star Trek pilot epizódo(ka)t rendezhet. A rendezőnő már két Discovery-epizódot is képernyőre vitt, köztük az aktuális évad itthon március 22-én bemutatásra kerülő 'A Vörös Angyal' című részét. Frissítés a cikk végén!

Az egykori kapitányát dirigáló Jonathan Frakes mellé tehát a CBS Star Trek produkcióiért felelős Alex Kurtzman egy másik, szakmájában már szintén tapasztaltnak számító szakembert küld a csatasorba. A rendezőnő eddigi, csaknem két évtizedes pályafutása során sokféle televíziós produkcióban működött közre rendezőként, producerként, vagy íróként. Rendezett többek között Gyilkos elmék, Castle, Grimm, Hawaii Five-0, Lucifer, Gotham, Flash, Supergirl, illetve Counterpart (Képmás) epizódokat.

A bejelentés kapcsán Kurtzman elismerően nyilatkozott a szakemberről:

"Hanelle igazán tehetséges és erőteljes hatású rendezőnő, akinek szakmai döntései mindig is mélyen a karakterekben gyökereztek. Lelkesen kísértem figyelemmel a munkáját a Discovery-ben is, és meg vagyok győződve róla, hogy ő a tökéletes személy arra a feladatra, hogy Picard sokak által szeretett karakterét újra a rajongók közé hozza, régi fanok és új nézők számára ugyanolyan intenzitással. Borzasztóan izgalmas, hogy csatlakozott a Star Trek nagy családjához ebben az új kalandban."

A folytatásban "A fele sem igaz" – avagy néhány weboldal már tudni véli nem csupán az első részek rendezőjének, hanem a karaktereknek a nevét is...

A fenti, hivatalos, tekintélyes hírforrások által is közölt és megerősített aktuális információk mellett az elmúlt napokban több – erőteljesen kiemeljük: kevésbé szavahihető, és inkább kattintásvadász – bulvároldal is egy bizonyos szereplőlistával igyekezett felhívni magára a Star Trek-rajongók figyelmét. Nem szokásunk ilyesmit közölni, de a kíváncsiság minket is hajt: vajon az itt felsorolt nyolc karakterleírásból akár egy is igaz lehet? Megjegyezzük, hasonló casting listák a Discovery forgatása előtt is felbukkantak, akkor is a beválogatott színészek rövid interjúiból elcsípett esetleges információkból feldúsítva, nagyjából ötven százalékos igazságtartalommal.

A That Hashtag Show illetve a CBR blogoldalak tehát a következő karakterekről vélik tudni, milyen szerepet játszhatnak a sorozatban:

Picard – húsz évvel a Star Trek: Nemezis eseményei után a Romulus pusztulása súlyosan nehezedik Picardra, akinek ismét felélénkül az érdeklődése a régészet iránt, ebben egy közelmúltban megtalált archeológiai lelet is fontos szerepet játszik majd.

Starton – a harmincas évei elején járó pozitronika-szakértő, aki retteg a világűrtől, de a Picard által felajánlott küldetés olyan tudományos lehetőségekkel kecsegteti, amit nem tud visszautasítani. Kedves modorú, és sokat fog fejlődni az epizódok során.

Connie”– szintén harminc körüli, afroamerikai származású nő, foglalkozására nézve zsoldos és pilóta. Türelmetlen, de könnyen megbocsájtani tudó személyiség. Özvegy, és szülőbolygóján elítélt, szökevény bűnöző.

Lawrence – harmincas éveiben járó férfi, tolvaj, és pilóta, aki meglehetősen rugalmasan kezeli az erkölcsi elveket, lojalitása változó.

Dr. Smith – sokoldalú hologram (nem csupán orvosi, hanem műszaki, taktikai, tudományos területen is), folyamatosan fejleszti magát, programozása azonban nem engedi meg, hogy túlságosan erős öntudattal rendelkezzen. Személyisége rugalmas, érzelmes és nyugodt természetű, mások érzéseinek kiismerése azonban a kezdetekben gondot okoz neki. Egyfajta továbbfejlesztett Orvosi Segédhologramként képzelhető el, talán a Voyager Vészhelyzeti Holoparancsnokának felel meg tevékenységi köre.

K'Bar – Tizenhét éves romulán fiú. Harcművészetben jártas, nagyon hűséges, és rendkívüli odaadással érez Picard ügye iránt. Egy többségében nőket magába gyűjtő spirituális rend tagja. Magányos, és hangulatingadozásra hajlamos természetű.

Indira – rendkívül okos, agilis, húszéves nő, szociális és kommunikációs nehézségekkel. Anyabolygóját örökre el kellett hagynia. Intelligenciájából eredően sokszor idegenként kezelik a legénység körében, nem utolsósorban kissé rámenős, közvetlen stílusa miatt.

Alana – negyven és ötven év közötti nő, egykori kém/titkosügynök, kitűnő emlékezőtehetséggel, valamint nagyszerű analitikai képességgel rendelkezik. Drog-és alkoholfüggő, gyanakvó, érzékeny, paranoid személyiség, akit a múlt árnyai is kísértenek.

Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy sem a CBS, sem más, a produkcióhoz közeli, vagy megbízható független források nem erősítették meg, hogy az új sorozat főszereplői akár névben vagy bármely tulajdonságukban tényleg megfelelnének a fent soroltaknak. Némi tévésorozatos és Star Trek rajongói múlttal könnyedén összeállíthatunk hasonló listákat, melyet egyelőre tényleg tekintsünk puszta szórakozásnak. Az igazi hírekre pedig talán csak néhány hetet kell várnunk.

Frissítés!

Friss, ropogós hírek jelentek meg nemrég a Picard sorozattal kapcsolatban. A korábbi spekulációk helyett, most már hiteles források által is megerősített információkról tudunk beszámolni.

emTV.hu // TrekMovie // CBR // Trekzone // Robots and dragons

banner_uszfb.jpgdonate_usz.gif

komment
Címkék: Hírek Picard

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr1614668673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása