Egy mozifilm erejével rontott a rajongókra a Discovery második évadát nyitó epizódja, mely kvázi harmadik pilot részként, formátumában és tartalmában is markáns hangsúlyt adott a tavaly kissé gyöngélkedő szériának, kis túlzással szinte rebootolva azt. Miközben az Impulzus Podcast legénysége az új évadban is töretlen erővel folytatja a friss epizódok mélyreható elemzését, ezúttal egy szubjektív, elsősorban a karakterekre koncentráló elemzést is olvashattok. Spoiler-veszélyes visszatekintésünket Burnham, Saru és Pike karakterével kezdjük.
Michael Burnham (Sonequa Martin-Green)
(fiatalon: Arista Arhin)
A második évadot nyitó, kereken egy órás, Brother című epizód új, erőteljes nyitányt, bizonyos szempontból újraindítást adott a sorozatnak, így akár hátradőlve el is felejthetnénk az első évad dramaturgiai, történetvezetési és karakterfejlesztési gyengeségeit, ám Burnham esetében azért mégis jobb, ha nem tesszük ezt. Szükségünk van Michael múltjára, hogy jelenlegi helyzetét érthessük és értékelhessük, majd vele együtt nekifoghassunk távolabbi múltja feltárásának is. A készítők ugyanis úgy döntöttek, hogy a második évadot teljes egészében a sorozat kezdete óta homályos kérdés megválaszolásának szentelik: miért nem beszélt Spock sohasem fogadott testvéréről, Michael Burnhamről?
Az elítélt, megvetett, életcélját és rangját vesztett Burnham gyakorlatilag a semmiből építette fel újra magát az első évad fordulatos eseményei során, újra képessé válva önmaga elfogadására és mások elismerésének, barátságának befogadására is. Több tekintetben érezzük, hogy regenerációja még nem teljes, de egykori kapcsolatait és pozícióját is sikeresen visszanyerve áll az évadnyitó elején, új kalandokra készen, hogy aztán nevelőapjával, Sarekkel együtt szembesüljön Spock titokzatos eltűnésével. A gyermek Burnhamet szülei elvesztése során Sarek és Amanda vulkáni-ember famíliája fogadta be, ám ha az ifjú Spock társaságában gondtalan patchwork családidillre számítottunk, akkor illogikusan gondolkoztunk: a félig ember, félig vulkáni fiú ugyanis egy kiscsoportos óvodás dacosságával utasítja el a kislány közeledését – itt egyelőre zsákutcába fut a történet, legalábbis Burnham visszaemlékezései szerint.
Egy újabb sikertelen Vulkáni Helló? Utoljára az első évados Lethe című rész vitt minket ennyire közel Michael családjához, akkor elsősorban Sarek belső vívódásaira és az emberi családdal kísérletező későbbi nagykövetet kritikusan szemlélő, intoleráns vulkániakra fókuszálva. Úgy tűnik, a második évad során újabb mozaikokat kapunk majd a kvázi leghíresebb Star Trek karakter, Spock családi hátteréről, utólag felépítve a híres félvulkáni múltját, bejárva a kánon által eddig szabadon hagyott réseket is. A nézők nagy része, úgy tűnik, szívesen felül a CBS retcon (visszaható folytonosság) hullámvasútjára, és örömmel fogadja a Spock-saga eddig soha nem hallott történeteit.
Bármi is nyomasztja azonban Burnham és Spock közös múltját, főhősünk – még Saru számára is nyilvánvaló – felindultsággal várja a fivérével való újbóli találkozást, akit, bevallása szerint, már évek óta nem látott (ugyanezt később maga Sarek is bevallja). Annál nagyobb Burnham csalódottsága, mikor a Discovery transzporthelyiségében a vulkáni helyett egy emberi fül materializálódik, mely testrész egy bizonyos Connolly hadnagyhoz, az Enterprise mérnöktisztjéhez tartozik. Burnham immár a legénység teljes jogú tagjaként mutatkozhat be Pike csapatának is, hogy aztán egy szédítően látványos mentőexpedíció során vele együtt megkapjuk a Discovery első évadában sokszor hiányolt csillagflottás csapatszellem-építés érzését is.
A karrierje szempontjából is immár teljesen rehabilitált főhősünk már régen nem a börtönruhás, önsajnálatba és bűntudatba fagyott, rang nélküli tanácsadó – sőt, azonnal összekötő kapocsként funkcionál a két hajó legénysége között, már csak családi kötelékei révén is. Saruval is teljesen felszabadultan tud már beszélgetni, az egykori szobatárssal, Tilly-vel továbbra is jól működő, baráti-mentori viszonyt ápol, és úgy tűnik, a legénység többi, immár nem annyira névtelen tagjával is felhőtlen a kapcsolata. Sarekkel jelentős közös képernyőidőt kap – jó alkalom ez arra, hogy az amúgy katrikus-mentális kapcsolatban is megosztható gondolatokat és érzéseket a nézők kedvéért most inkább élőszóban mondják el egymásnak, így derül ki, hogy már egyikük sem beszélt évek óta Spockkal. Sarek nélkülözhetetlennek tartja Burnham fivérére gyakorolt hatását, ugyanis szerinte Spock fogadott húga révén tanult meg igazán az emberekkel kommunikálni, s bár mindkettőjüket emberi anya nevelte fel, mégis Michael az, akitől az empátiát elsajátította.
Az első évadból visszatérő motívumok, Burnham hősies önfeláldozása és makacssága, úgy tűnik, immár elengedhetetlen karakterjegyei lesznek a főszereplőnek. Meglátjuk, hogy mindez Pike és Saru közös kapitánysága alatt hogyan funkcionál majd, hiszen tudjuk, Lorca okkal fogadta és nézte el Burnham önigazoló érveléseit az elmúlt évben. Reméljük, az írók nem élnek vissza a nézők türelmével, és a "Burnham megmenti a napot/a kapitányt/egy csillaghajó túlélő legénységét" sztorikoncepció a nagyszerűsége ellenére is csak ritkán fog visszaköszönni. Mindent egybevetve, aki a második évadban azért aggódott, hogy a Star Trek kánon újra besorozott neves szereplői, Pike, Spock, és Egyes elvehetik a képernyőidőt és a főszerepet Michael Burnhamtől, kikapcsolhatja a vörös riadót.
Saru (Doug Jones)
Az első évadban közönségkedvenccé vált, a Csillagflotta klasszikus eszményeit kiválóan megjelenítő, és a Doug Jones által nagyszerűen felépített karakter nevét a CBS is csupa nagybetűvel írja, olyannyira, hogy tavaly önálló előzményregényt (Fear Itself) valamint Short Treks epizódot is kapott. A Lorca távozása után ideiglenes kapitányi posztra került kelpián tiszt nem sokáig ülhetett a nagy székben, ott ugyanis a második évad nyitóepizódjában viharos gyorsasággal – és egyenesen három Csillagflotta-szabálycikkellyel érvelve – leváltotta őt az eredeti sorozatból és a Kelvin-mozifilmekből egyaránt ismerős Pike, akit ezúttal Anson Mount alakít.
Saru, fajára és személyére jellemző alázattal adja át a posztot, mindazonáltal a legénység továbbra is kapitánynak szólítja őt. Pike, az első küldetés sikeres elvégzése után előzékenyen visszaadja a kapitányi széket Sarunak, egyúttal a hajón maradva, egyfajta gyámságot gyakorolva a Discovery felett. Habár Pike kellőképpen udvarias és figyelmes parancsnokló kollégájával szemben, a derék kelpián számára ez mégis valamiképp zavarba ejtő: előmenetele és helytállása alapján már kiérdemelte a kapitányi rangot, valahogy mégis azt érezzük, a Flotta még nem mer egy csillaghajót rábízni a Föderáció egyetlen kelpián tisztjére (ahogy androidként Data sem lehetett túl sokáig kapitány). Az előző évad során többször regisztráltuk, hogy Saru engedelmesen kiszolgálja Lorca rendszerét (ami nem lehetett könnyű egy szabálykövető, erkölcsös tiszt számára), nyilvánvalóan hasonló pozícióban lesz a közeljövőben is.
A karakter első évadban megszokott, már-már vulkáni fegyelmezettségét apró humorral próbálták az írók feloldani, kiderült például Saru újabb szuperképessége, miszerint képes mások félelmét is, pontosabban az ahhoz kapcsolódó hormonszint-változást észlelni. A Pike előtt egyszerűen csak Saruként bemutatkozó kelpián félelmet jelző szerve az első évadban elég rapszodikusan működött, rosszmájú nézők szerint általában csak akkor, ha egy-egy író időnként a fejéhez kapott, hogy ezt az effektust már túl régen használták... Mindenesetre ezúttal maga Saru az, aki felhívja saját testműködésére a figyelmet: a küldetés során idegdúcai veszélyt jelezve aktiválódtak, ő pedig a mögötte álló tiszthez hátrafordulva, mintegy a nézőnek is kiszólva, fanyarul megkérdezi: "Ezen most mit csodálkozik?" Az utalások körét lezárva, egy futó párbeszédben szóba kerül Saru Short Treks-ben megismert húga, Siranna is.
Christopher Pike (Anson Mount)
A színész nagy alázattal és lelkesedéssel vágott az ismert karakter megformálásába – az általa alakított Pike hasonló módon foglalja el a Lorca által üresen hagyott, és a Saru által már-már bejáratott kapitányi széket. Pike immár negyedik megformálójaként nem könnyű a színész dolga, bár szerencsés is abból a szempontból, hogy kevés képernyő-és mozivászonidőt birtokló szereplőről beszélünk. Anson Mount Pike-ja három évvel van a The Cage-ben történtek után, és tíz évvel a The Menagerie eseményei előtt.
A színész Jeffrey Hunter (TOS, 2254), Sean Kenney (TOS, 2267), Bruce Greenwood (Kelvin-filmek) örökébe lép, és könnyeden, ám kellő jelentőséggel hozza a figurát. Tekintéllyel, határozottsággal, de ezzel egy időben előzékenységgel és figyelemmel lép új tiszti kara elé, akiknek rendhagyó módon mutatkozik be, Tilly ügyetlensége miatt a hídon még asztrofizika elégtelenjét is a legénység elé tárva. Ezzel egyidejűleg, mintegy tizenhat epizódnyi késéssel, végre sor kerül a Discovery hídján szolgáló tisztek bemutatkozására is.
Pike dinamikus, lényegre törő személyiség, a tisztek véleményét megkéri és meghallgatja, de alapvetően sem tanácsban, sem bátorságban nem szorul mások támogatására. Stílusa finom átmenet Kirk és Picard között, a legénységet eláruló előző kapitánytól azonban elhatárolódik ("Én nem vagyok Lorca"). Túl sok ideje nem lesz arra, hogy a legénység bizalmának felépítését tervezgesse, hiszen hamarosan az első, nem is veszélytelen űrkalandban találja magát, a turbólift-hálózat, illetve a személyi felderítő podok kilövőnyílásának hullámvasútján száguldva. Lorca spártai készenléti helyiségében egyelőre kényelmetlenül feszeng, de ez a kapitányi székről is elmondható, azt ugyanis névlegesen visszaadja Sarunak.
AZ ELEMZÉS FOLYTATÁSA ITT!
A Discovery második évadának nyitóepizódját az Impulzus Podcast aktuális adásában is kibeszéltük:
A Discovery-vel kapcsolatos további híreinkért kattints ide, vagy lépj be a sorozat rajongói és kibeszélő csoportjaiba, illetve hallgasd és lájkold az Impulzus Podcastet! A legfrissebb Star Trek tartalmakért pedig kövess minket Facebookon, Twitteren vagy Instán!
