A húsvéti hétvégét a legkönnyedebb hangvételű Star Trek filmként ismert negyedik mozi kibeszélésével indította az Impulzus Podcast Megannal kibővült asztaltársasága. Cikkünkben a felvételeket megelőző körülmények, maga a forgatás, illetve a cselekmény érdekességei.
Miközben szaporodnak a hírek a következő, negyedik Kelvin film lehetséges rendezőjéről, illetve forgatókönyv-változatairól, mi az 1986-os Star Trek IV elé ültünk le. Korábbi (2016-os) híresztelések szerint egyébként a most előkészítés alatt álló, szintén Star Trek IV munkacímen futó (a sorban egyébként tizennegyedik) mozifilm is időutazásos alapsztorira épülne, és ennek folyamán újra találkoznánk az első reboot moziban Chris Hemsworth által alakított George Kirkkel, egyszersmind lezárnák a 2009-ben nyitott alternatív, úgynevezett Kelvin-idővonalat. (Ezt hivatalosan még nem erősítették meg.)
A Leonard Nimoy által rendezett 1986-os mozifilm az előző két rész által akaratlanul is elindított, komorabb hangulatú trilógiát volt hivatott lezárni. A harmadik moziban kiváló munkát végző Nimoy hamar igent mondott a rendezői munkára, és gyakorlatilag szabad kezet kapott a történet egészét illetően. Nimoy, és a produkció mögött álló Harve Bennett már nagyon korán elhatározták: mindenképpen derűsebb filmet szeretnének készíteni, hogy megerősítsék Roddenberry pozitív jövőképét.
Bennett ismét megnézte az egész eredeti sorozatot (TOS) és úgy gondolta, a Város az örökkévalóság peremén című epizódhoz hasonló időutazós történet megfelelő lenne alaptémának. (Meg kell jegyezni, hogy ugyanakkor itt az egyik legdrámaibb kimenetelű Star Trek epizódról van szó, de a humort persze ez sem nélkülözi.) Nimoy és Bennett többféle történelmi korszakot is fontolóra vett, amikor arról gondolkoztak, hová is utazzon a legénység: az őskort, az ókort, a vadnyugatot, és a második világháborút is, míg végül a jelen (azaz a film produkciós ideje, a nyolcvanas évek közepe) mellett döntöttek.
Már az eredeti sorozatban is jól bevált az ötlet: az Enterprise legénysége két epizódban is a hatvanas évekbe csöppent. Az alkotók a helyzetkomikum bőséges tárházát feltételezték a huszonharmadik századi legénység és a huszadik század végének találkozásából – ezt a filmben meglehetősen jól is kezelték, és a legtöbb humoros jelenet is ebből építkezik, főhőseink esetlenségét és huszadik századi járatlanságát kidomborítva. A jelenkori San Francisco utcáira kilépve ráadásul minden eddiginél közelebb tudták vinni a Star Trek világát az akkori kor emberéhez – várhatóan újabb rajongó rétegeket megnyerve.
A Nimoy és Bennett alapötletéből épülő forgatókönyv eleinte egy (a tervek szerint Eddie Murphy által alakított) őrült professzor karakterét is tartalmazta, aki megszállottan kutatja a földönkívüli élet jeleit, egy későbbi szkript változat szerint Murphy viszont már egy rádiós műsorvezetőt játszott volna, aki szintén erősen hisz a földönkívüli életben, és ennek bizonyítása során kapóra jön neki a San Francisco-ban ügyködő Kirk és legénysége.
Murphy-t, aki maga is rajongó, és akart is egy Star Trek filmben szerepelni, szerződés kötötte a Paramounthoz, így eleinte logikus választásnak tűnt a szerepre. A minderről kiszivárgó hírekre a rajongók azonban meglehetősen szkeptikusan reagáltak: egyszerűen nem tudták elképzelni az akkoriban elsősorban szószátyár és pimasz modorú karaktereket alakító színészt egy Star Trek mozifilmben. Maguk a forgatókönyvírók is gondban voltak Murphy karakterének filmbe integrálásával, ám a végső verdiktet maga a színész mondta ki, mikor a forgatókönyv elolvasása után egyszerűen visszaadta a szerepet, amit később Catherine Hicks kapott meg. (A magyar nézők számára leginkább a Hetedik mennyország című sorozat egyik főszereplőjeként lehet ismerős a színésznő, aki ott egyébként évekig együtt játszott az 1979-es mozifilmben Deckert alakító, bizonyított gyermekmolesztálási vádak miatt négy éve visszavonulni kényszerült Stephen Collins-szal!)
Az előkészületeket időközben a Paramount vezetőváltása, illetve William Shatner elfoglaltsága is zavarta: a Kirköt alakító színész ekkor már évek óta a T.J. Hooker sorozaton dolgozott, és már a harmadik mozifilm készítését is kénytelen volt a rendőrszéria forgatási szüneteibe bepréselni, ezt ennél a filmnél már nem akarta vállalni. Shatnernek további fenntartási is voltak a tervezett mozival kapcsolatban: az előző filmek esetében a színész úgy tapasztalta, hogy a Paramount a nyereség túl nagy részét tartja meg, míg ő, aki gyakorlatilag a siker egyik fő garanciája, ehhez képest üres kézzel távozik a produkció után.
Végezetül, maga a forgatókönyv szintén nem győzte meg Shatnert, ugyanis ki nem állhatta az időutazást. Korabeli pletykák szerint a színész végül is kétmillió dollárért volt hajlandó aláírni. Rosszmájú vélemények szerint Shatner ekkor még mindig irigykedett Leonard Nimoy harmadik mozifilmes rendezői sikerére, valószínűleg innen származik az a sokat emlegetett szerződési pont, miszerint csak akkor hajlandó újra felvenni Kirk admirális egyenruháját a negyedik mozifilmben, ha az ötödiket ő rendezheti... Shatner egyébként épp Nimoy-tól kapott váratlan segítséget az előnyös alku kiharcolásában: a két színész szerződése ugyanis több pontban össze volt kapcsolva, így voltaképpen mindketten profitáltak a film elkészítéséből. A két színész megemelt gázsiját az előkészítés alatt álló új sorozat, Az új nemzedék (TNG) költségvetésének csökkentésével teremtették elő.
A további főszereplők közül a George Takei által alakított Sulu sorsa is viszontagságos volt: először úgy tervezték, hogy Sulu 1986-ban találkozik majd egyik ősével, aki akkoriban még iskoláskorú, ám a jelenetet a gyerekszínész gyenge teljesítménye miatt törölték. Takei egy másik jelenete ugyanerre a sorsra jutott, egyéb, ismeretlen okból. Az egykor jelentősebb szerepeket játszó színésznők sorsa sem volt igazán rózsás: a Janice Randet alakító Grace Lee Whitney, illetve a Christine Chapel nővérként ismert Majel Barrett kénytelenek voltak jelentéktelen mellékszerepekkel megalkudni.
Hasonló módon járt az előző filmben Saavikot alakító Robin Curtis is: az eredeti tervek szerint a vulkáni nő éppen Spock gyermekét várta volna, a Genesis-en történtek logikus következményeként, ám Nimoy-nak nem tetszett az ötlet, így a jelenet nem került be a végleges változatba. Emiatt viszont a néző nem kap magyarázatot arra, miért is kell Saaviknak a Vulkánon maradnia.
A stábon belül sem alakult minden felhőtlenül: a forgatás próbára tette Nimoy és Harve Bennett barátságát, akik a harmadik mozifilmben nagyszerűen együttműködtek, és Bannett hasonló kooperációt várt el most is kollégájától, ám Leonard Nimoy itt már sokkal jobban önállósította magát. Az előző film forgatása során szerzett rendezői tapasztalatainak hála, gyakorlatilag mindenben övé volt az utolsó szó, ami Bennettnek nem nagyon tetszett. Ugyanakkor a színészi és rendezői munka együttesen jelentős terhet rótt Nimoy-ra, aki az előző filmben még könnyűszerrel tudott a rendezői feladatokra koncentrálni, hiszen Spock ugyebár alig szerepelt.
A kezdeti produkciós nehézségek ellenére a huszonhárommillió dolláros költségvetésből készült produkció minden várakozást felülmúlt a filmszínházakban, és nem csak a Paramountot, hanem még a Star Treket nem ismerő nézőket is meggyőzte. A film sikere jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1986-ban elkezdődjenek Az új nemzedék (TNG) előkészítésének első lépései – a hivatalos bejelentés a Star Trek huszadik évfordulója után néhány héttel, 1986 októberében történt.
Itt találod az Impulzus Podcast aktuális epizódjának műsoroldalát, ahol különböző formában érheted el, vagy töltheted le a műsort!
emTV.hu
