Visszaszámlálás a Discovery indulásáig – ki mire számít?

2017. szeptember 24. 16:30 - FCs.

Az Enterprise befejezése után, azaz 2005. május 13. óta nem láthattunk hivatalos Star Trek sorozatot a televízióban. A hosszú várakozásnak hamarosan vége szakad, és megtudjuk, hogy hogyan folytatódik a legenda. A kattintás után elolvashatjátok, hogy milyen elvárások és remények keletkeztek bennünk a bejelentés óta, valamint a promóciós kampány során.

FCs

Számtalan beszélgetésben, videóban és interjúban láttuk, hogy a készítők milyen aprólékos figyelmet fordítottak a részletek kidolgozására. A kérdés, hogy a néző számára át fog-e jönni a befektetett energia: sajnos a The Orville esetében egyelőre azt tapasztaltuk, hogy a világban történő elmélyülés okozza az egyik legnagyobb problémát.

Reméljük, hogy a bejáratott Trek univerzum miatt ez a veszély most nem fenyeget, ettől függetlenül a megfelelő arány eltalálása kulcskérdés lesz: mennyi időt fogunk eltölteni a Shenzhou-n, mekkora hangsúlyt fektetnek majd a főszereplő fiatalkorára, illetve mennyire merülünk majd el a jelentősen újragondolt klingon kultúrában.

Az úttörő momentumok reményeim szerint nem lesznek hivalkodók, ahogy azt az eddigi Star Trek sorozatokban már megszoktuk: például lesz egy meleg pár a fedélzeten, és kész. Mivel a kérdéskört mára már több sorozat és film is átérezhetően bemutatta (elsősorban napjaink szomorú helyzetére rámutatva), a Discovery-nek csak annyi a dolga, hogy megmutassa: a jövőben már nem ez lesz a bajok forrása. A jelenkor társadalmi problémáin elvileg túl vagyunk, ettől függetlenül az aktuális kérdések megjelenésére valamilyen formában mégis számítok, és az eddigi információk alapján bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban.

Idaho EL

Őszintén bevallom, nem az elejétől kísérem figyelemmel a sorozat alakulását. Talán kicsit félve, vajon mit hozhat, mennyire fog beleilleni az eddig megalkotott Star Trek univerzumba. Vajon ki fogja egészíteni az eddigi sorozatokat, vagy tesz bele valami olyan új momentumot, mely arra késztet majd, hogy átértékeljük az eddig megismert világot? Nagy a titkolózás, kevés információt szivárogtatnak ki. Számomra a technikai megvalósítások szembetűnőek. Felvonultat minden ma ismert technológiát a filmgyártásban. Az, hogy várom-e nem kérdés. Nagyon is, és remélem félelmeim alaptalanok maradnak.

Menyhárt Attila

Én a kezdetektől figyelemmel kisérem a fejleményeket. Már nagyon hiányzott egy újabb sorozat, ami tovább bővíti a Star Trek univerzumot. Természetesen vannak komoly fenntartásaim egyes pontokon (pl. klingonok), de igyekszem előítéletek nélkül megérteni az alkotók logikáját. Nem a vadonatúj filmtrükkök, technikai csodák a lényegesek számomra, hanem az, amit a sorozat üzen nekünk, a huszonegyedik század embereinek. A Föderáció történelmének egy kritikus szakaszát igyekeznek elénk tárni, amelynek végkifejletét már többé-kevésbé ismerjük, mindezt vegyítve jelen korunk aktuális problémáival – immár nem először. Tényleg igaz, hogy miközben megoldódnak egyes problémák – mások pedig áthidalhatóvá válnak –, időközben mindig újabb problémák is megjelennek. Talán ez az emberi lét értelme: a folyamatos küzdelem, hogy megismerjük saját határainkat és önmagunkat jobbá tegyük. Remélem ugyanúgy megszeretjük a karaktereket, mint az eddigi sorozatok legénységeinek tagjait.

Dave // emTV.hu

Mivel már az első hírektől kezdve folyamatosan követem az új sorozat készülését, fokozott várakozással tekintek rá. Örülök, hogy a CBS mellett a Netflix, a minőségi sorozatok egyik szakértője áll a produkció hátterében, ezért kompromisszummentes, magas minőséget várok tőlük, a vizuális élményt, a történetet, a karakterépítést és a dramaturgiát illetően is. Nagyon tetszik, hogy highconcept, erősen szerializált sorozatot terveznek, az első évad tizenöt része tehát gyakorlatilag egyetlen, egységes történetszálat tartalmaz, konzekvensen, mozifilmszerűen kifejtve.

Persze, a második évad lehet, hogy már teljesen más legénységet, hajót, idősíkot, konfliktust tár majd elénk, a vitatott klingonok nélkül, akiknek megjelenése egyébként engem nem zavar, főleg, hogy itt teljesen új szemszögből, saját kultúrájukat kifejtve lesznek ábrázolva. Nagyra értékelem, hogy a forgatás során – többek között a magas költségvetésnek köszönhetően – gyakorlatilag nagyvászonra dolgoznak, jelentős számú fizikai kelléket, díszletet használnak, még a vezérlőpultok, kijelzők esetében is, nem is beszélve a részletesen kidolgozott jelmezekről, kellékekről, fegyverekről.

Mivel a mostanában készülő sci-fi sorozatok szinte mindegyikét folyamatosan figyelemmel kísérem, a látvány, a belső és külső terek, a részletek, egyáltalán a világalkotás esetében magasak lesznek a követelményeim. Sok idő eltelt az utolsó Star Trek sorozat óta, a tévésorozatok világában megjelentek a szinte mozifilmes látványvilággal és dramaturgiával készül prémium sorozatok, melyek mellé a Star Treknek is fel kell sorakoznia. A faji, nemi, szexuális diverzitás tárgykörében is hatalmasat lépett előre a tévés sorozatos világ, a Star Treknek itt is sokat kell bepótolnia. Ami a kánonhoz való hűséget illeti: azt hiszem, vannak pontok, ahol igenis tiszteletben kell tartani, ám rugalmasan tágítani, és gazdagítani is. A Treknek időnként meg kell újulnia, aktualizálni az eredeti üzenetet.

Most tehát a 2010-es évek vizuális elvárásai alapján kell egy Kirk előtti kort, például egy hajó külsejét és belsejét ábrázolni. A Star Trek eleve a mindenkori, aktuális jelen által elképzelt jövőképet mutatja be, bármelyik sorozatról is beszélünk. Tehát most a 2010-es évek második felének technológiai állapotából, aktuális társadalmi, politikai (!) problémáiból és kérdésfelvetéséből kell kiindulni, és azt továbbgondolni, kivetíteni 2254-re. Szerencsére az alkotók, úgy tűnik, ezt a kérdést is tudatosan kezelik.

Ha pedig mégsem felelne meg az elvárásaimnak a sorozat, akkor ott van még a több mint hétszáz régebbi epizód, a tizenhárom mozifilm, a rengeteg regény és képregény, a játékok...

Előzetesek, jelenetek, valamint interjúk a szereplőkkel szintén magyarul feliratozva az emTV.hu Indavideó csatornáján!

A Star Trek: Discovery világpremiere ma, szeptember 24-én lesz a CBS csatornán, ezt követően pedig hetente új résszel jelentkezik majd a CBS All Access nevű streaming szolgáltatásban. A sorozatot az Egyesült Államokon kívül a Netflix forgalmazza, így szeptember 25-től, hétfőtől reggel kilenc órától hazánkban is elérhető lesz, és szintén heti egy rész kerül majd fel.

A sorozattal kapcsolatos további posztjainkért kattintsatok ide!

emTV.hu

További cikkek a Star Trek világából az Űrszekerek Facebook oldalán! Még több Star Trek: Discovery-ért érdemes ellátogatni a sorozattal magyar nyelven foglalkozó oldalunkra – a jó társaságért pedig nézzetek be a rajongói csoportba!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr1912890476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása