Nyers brutalitással kezdődött a Star Trek: Picard ötödik epizódja, ami a rajongók jó részét teljesen kiakasztotta, a váratlan jelenet pedig sokakban olyan visszatetszést keltett, hogy végleg elment a kedvük a sorozattól. A produkció showrunnere, Michael Chabon rendszeres konzultációt tart a rajongókkal, így ezen a héten nem is volt kérdéses, hogy milyen téma körül forogjon az Instagramon zajló kérdezz-felelek. Cikkünk természetesen spoilereket tartalmazhat.
Aki emlékszik még Az új nemzedék ’Összeesküvés’ című epizódjára (Conspiracy, TNG 1x25), az tudja, hogy néha a Star Trekben is történhetnek olyan erőszakos fordulatok a képernyőn, amire nem számítunk. Ennek ellenére nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a legutóbbi epizód felütését nem láttuk jönni, az aktuális történet pedig több szempontból is elüt a sorozat eddig bemutatott stílusától és a megszokott történetvezetésétől, ugyanez pedig a karakterábrázolásról is elmondható. Chabon mindenekelőtt a vitát keltő erőszakábrázolásról nyilatkozott:
„Ezt a döntést nem kezeltük könnyelműen, és bár közös beleegyezés útján született, ezzel együtt rengeteg párbeszéd és vita alakult ki a készítők között. Biztosíthatlak benneteket, hogy a jelenet nem csupán azért jött létre ’mert ezt is megtehetjük’, vagy mert - ahogyan néhányan fogalmaztatok - kipróbáltuk. Az írótársaimnak megvoltak a maga érveik, hogy miért kell benne lennie, néhányunknak pedig megvoltak az indokaink, hogy miért tartózkodjunk tőle.
Számomra ez a következőképpen csapódik le: mindig is volt erőszak (még kínzás is) a Star Trekben. Néha ez az erőszak implicit, néha pedig explicit, attól függően, hogy hol húzódnak a cenzúra határai, vagy milyen az adott szituáció ábrázolásmódja, az egyes alkotók esztétikai érzéke, esetleg mekkora technikai vagy költségvetési határokkal rendelkezhetnek. Mivel a Star Trek művészet, mindig is volt benne erőszak, és mindig is lesz – implicit és explicit. Hozzá tartozik. Részét képezi minden emberi lényekről szóló elbeszélésnek, még a jövő emberéről szóló történeteknek is. Az erőszak gyakran maga *a* történet. Az a forrása, a mozgatórugója. Az, hogy túl sok, vagy nem, végső soron ízlés kérdése.
Személy szerint hozzám közelebb áll ’a kevesebb több’ látásmód. De ez csak én vagyok. A végére rájöttem, hogy mennyire kevés időnk van bemutatni Hetes Voyager-utáni történetét, és azokat a dolgokat, amik kísértik, vagy motiválják őt. A társaimmal együtt úgy döntöttünk, hogy szükség van erre az intenzitásra. Hetes most már a Föderáció határain kívül mozog, mert ott találta meg a célját. Viszont az élet kemény odakint. Ha nem lenne az, az emberek nem szorulnának a segítségére. Enélkül nem érezné magában a késztetést, a trauma ellenére sem. De elfogadom, amit írtok.”
- válaszolt Chabon a szóban forgó jelenetet firtató rajongóknak. Mivel azt is rengetegen szóvá tették, hogy hová tűnt a Star Trekre jellemző pozitív jövőkép, az író ennek magyarázatától sem zárkózott el:
„Először is, azt gondolom, hogy ’a Star Trek mindig a saját idejére reflektál’ kijelentés több, akár egymásnak ellentmondó értelmezésnek is helyet adhat. Jelentheti, hogy az egyes Star Trek sorozatok (tudatosan) mindig azokra a legégetőbb ügyekre koncentrálnak, melyek a készítésük idejében éppen aktuálisak. Azt hiszem, hogy a jelenleg futó két sorozat készítőinek is ez a szándéka, és ez mindenki számára látható – kezdve a nukleáris megsemmisüléstől a rasszista előítéleteken, a gépesítésen, a totalitarizmus és liberális demokrácia szembenállásán, az egyéni és kollektív létezés kérdésén keresztül egészen a választott család, a sors, vagy éppen a háború elkerülhetetlen erkölcsi kompromisszumainak témájáig. (És ezek csak azok a témakörök, amivel Trek *tudatos* módon reflektál a maga idejére.)
De a kijelentés így is értelmezhető: a világ vagy az a környezet, amit a Star Trek ábrázol – a karakterek és az egymás közötti interakciók, az egyéni képességeik és korlátaik, a társadalmi intézmények, a technológiák, a gazdaság és a kultúra – arra a világra reflektál, melyben a sorozat készült. Ha jól értettem, azt mondtátok, hogy ez így nem stimmel, a Trek ezt nem tette, és nem is szabad, hogy ilyen módon reflektáljon a világra. Hogy az egyes legénységeket, a Csillagflottát, a Föderációt fejlődésként, a legjobb lehetőségeink felismeréseként mutatta be. Ha a Trek a saját világunkra reflektált volna, egy utópista tükörház lett volna, ahol minden szebbnek tűnik. Azt kell mondjam, ez valamilyen szinten igaz, de nem olyan mértékben, ahogy sok Trek rajongó hangoztatja, vagy érzi.
Ugyanakkor van egy olyan része a világnak – emberek és társadalmak – amik szintén helyet kapnak a Star Trekben, mindazok a karakterek, bolygók, kultúrák és interakciók, amik a Csillagflotta és a Föderáció határain kívül esnek. A külső kultúrák és karakterek – birodalmak, szövetségek és uniók – közt rengeteg *szándékosan* a saját világunk helyzetére utal, az összes tökéletlenséggel, intoleranciával, brutalitással, megalázással és igazságtalansággal, valamint gonoszsággal együtt. Nem csak általánosan, hanem az egyes nem-föderációs, nem-csillagflotta karakterek, és azok előítéletes és egyenlőtlen társadalmuk felépítése, vagy például az erőszak és a hatalomvágyuk tekintetében.
És ezzel el is érkeztünk a Picardhoz. A hosszú, tízrészes történetben, amit elmesélünk, két kérdést teszünk fel a Star Trek tágabb értelemben vett világával kapcsolatban (vagyis a Föderáció, és minden, ami ezen kívül van.) Az első – egy igazi Star Trek kérdés, ami az előző sorozatok és filmek kiterjedt családfájára nyúlik vissza: Mi történik, amikor a Föderációt, a Roddenberry-féle Föderációt az összes felvilágosult és nemes szándékával együtt - a kicsinyes vágyakat, a betegségeket, a (belső) háborúkat, a kapzsiságot, a kapitalizmust, az intoleranciát és megannyi gyarlóságot hátrahagyva - egy olyan erő teszi próbára, ami az értékeivel szembe helyezkedik? Mi történik, ha két alapelvük; (mondjuk a biztonság és a szabadság) konfliktusba kerül?
A válasz első megközelítésben: meghajlik. Meginog. Talán bizonyos mértékben kiegyezik, az is lehet, hogy elárulja az értékeit, de legalábbis erősen kísértésbe esik, hogy megtegye. Ha nem, akkor nincs is értelme feltenni a kérdést, habár bármelyik társadalomnak, melynek olyan törekvései vannak, mint a miénknek, vagy akár a Föderációnak, fel kell tennie ezt a kérdést. Ha soha semmi nem ingathatja meg a Föderációt, ha semmi sem rázhatja fel a tökéletességét, akkor ez egy varázslatos hely. Ez Lothlórien, egy elvarázsolt buborékban, amit a sötétség nem érinthet meg. És tegyük hozzá, nem is emberi. Számomra a Föderáció emberségét – amit számos egyéb csodálatra méltó tulajdonságával együtt - a tökéletlensége, a sebezhetősége, és a legszörnyűbb természetétől való óvakodása teszi számomra igazán inspirálóvá.
A másik kérdés, amit felteszünk: Mi van azokkal, akik a Föderáció határain kívül, vagy még azon belül, de a peremén, és különböző okok miatt nem igazán benne helyezkednek el? Egykori flottatisztek, menekültek, vagy a Heteshez hasonlók, akik Csillaghajón szolgáltak, de igazából sohasem voltak flottatagok. Emberek, akik elbuktak, vagy a saját gyengeségük áldozataivá váltak. Milyen életet élnek azok, akik bármilyen okból kifolyólag a jótékony Föderáción túl léteznek – ahol teszem azt pénzalapú gazdaság uralkodik?
Volt már példa ilyesmire a Trekben, de a mi történetünk csak tíz epizódból áll, nem egy vagy kettő vagy négy 23 epizódos évadból, ezért néha úgy érződik, hogy a mi karaktereink életében több sötétség és trauma van. Több küzdelem. Ez a sorozat tagadhatatlanul sötétebb tónusokat is hordoz (a Deep Space Nine a nagy kivétel). Inkább azokban az árnyékos zónákban játszódik, ahová a Föderáció fénye nem mindig tud bevilágítani. Ez nem az elítélése, kritizálása, megtagadása, lerombolása vagy isten tudja, cserbenhagyása Gene Roddenberry Föderációs elképzelésének. Az árnyék definiálja a fényt.
Az új nemzedék óta minden Trek sorozat menekülőutat keresett abból, amit az előző sorozat határainak érezhettünk, nem csak a kánon feszegetése miatt (ami egy furcsán felszabadító erő tud lenni), de a történetek, a karaktertípusok és társadalmak tekintetében, amit már láttunk. Minden új sorozat igyekezett máshogyan megközelíteni ezeket a területeket.
Az új nemzedék egy évszázaddal előre haladt az eredeti sorozathoz képest. A Deep Space Nine egy idegenekkel teli állomást mutatott be, ami nemcsak a Föderáció peremén volt, de közvetlenül egy féregjárat mellett is, ami a Gamma kvadránsba vezetett. A Voyager 70 ezer fényévvel távolabbra merészkedett, mint az elődei, ahol új fajokat és új világokat mutatott be. Az Enterprise mélyen a Föderáció kezdeti korszakába vezetett vissza. A Discovery következő évada a Trek univerzum távoli jövőjébe repít majd. A Picard nem egy ’sötét Föderáció’. Olyan emberekről szól, akik a Föderáció világán túl dolgoznak és élnek, akik átléptek a határain, hogy megtalálják az igazságot.”
A 'Stardust City Rag' című epizódót az Impulzus Podcast legújabb adásában mi is alaposan kitárgyaltuk:
Űrszekerek Közösségi Flotta a Facebookon is!
Űrszekerek Közösségi Flotta // TrekMovie // fotó: Sascha Steinbach/EPA-EFE/Shutter
