Seth MacFarlane kalandjai – első rész

2019. február 04. 18:00 - T Pen

Ki a The Orville című sorozat hajtómotorja? Kinek köszönhetjük a hetente adagolt poénadagunkat? Mi köze van mindennek A Flintstone család, a Dexter laboratóriuma, a Boci és Pipi, az Én vagyok Menyus, valamint a Johnny Bravo sorozatokhoz? Ki az a Seth MacFarlane és főképp miért? Most induló cikksorozatunkban erre próbálunk választ adni.

Seth Woodbury MacFarlane 1973. október 23-án született az amerikai Kent városában. Édesapja, Ronald Milton MacFarlane tanár volt, édesanyja, Ann Perry pedig ugyanazon iskola felvételi irodáján dolgozott. Húgából, Rachaelből énekesnő lett, de többször szinkronizált bátyja rajzfilmjeiben is. Angol, skót és ír vér csörgedezik az ereiben, ősei a Mayflower utasaiként érkeztek az Újvilágba.

Gyerekkorában imádott rajzolni, már kétévesen kedvenc rajzfilmfiguráit vetette papírra, például a Flintstone családot is. Ötéves korában kijelentette, hogy ezzel szeretne majd felnőttként foglalkozni. Kedvenc időtöltése volt pörgetős füzeteket készíteni, amelyben a figurákat mozdulatról mozdulatra megrajzolta, majd a füzet átpörgetése keltette életre a történeteket. Kilencéves korában már a városi lapnak készített heti öt dollárért folytatásos vicces képregénycsíkokat saját figurájával, Walter Croutonnal. Ebben az időben történt, hogy az egyik sztoriban az áldozáshoz térdeplő figurája a templomban azt kérdezi: "Kérhetem sült krumplival?" A képregény nyomtatásba került, viszont a helyi pap felháborodott levelet küldött az újságnak. Végül az egész várost napokig foglalkoztatta a tréfa kapcsán kialakult vita.

Középiskolai tanulmányai alatt is szüntelenül animációkat készített a szüleitől kapott nyolc milliméteres kamerával. Nem csoda, hogy a felsőfokú képzést már a Rhode Island-i Design Iskola film, videó és animáció szakán kezdte el. Az volt a terve, hogy a diploma után a Disney-nél helyezkedik el, de később megváltoztatta ez irányú terveit. Még a főiskolán elkezdett független filmeket készíteni. Ekkoriban ismerkedett össze egy csoporttársa öccsével, Mike Henry-vel, aki később a Family Guy stábjának tagja lett, és többek között Clevelandnek, Herbertnek és Consuelának kölcsönzi hangját a mai napig.

seth_es_rachael.jpg

MacFarlane még a főiskolán készített egy animációs filmet, amelynek a címe Larry élete volt, és amely aztán a Family Guy alapötletéül szolgált. Az egyik tanára elküldte a filmet a Hannah-Barbera stúdiónak (ma már a Cartoon Network Studios része), ahová Seth-et később fel is vették.

A stúdiót elsősorban írói vénája nyűgözte le, ezért először ebben a minőségben alkalmazták. Az igazat megvallva ez egy kiváltságos munkakörnek számított, hiszen keveseknek adtak ilyen lehetőséget. A Cartoon Networknek készített rajzfilmekben azonban animátorként és íróként is közreműködött. A Hannah-Barbera kihasználta Seth sokoldalúságát, egyik produkcióból a másikba rakták, hol történetet írt, hol képes forgatókönyvet rajzolt. Négy produkció fűződik a nevéhez: a Dexter laboratóriuma, a Boci és Pipi, az Én vagyok Menyus, valamint a Johnny Bravo. A legtöbb időt utóbbival töltötte, itt találta meg saját stílusát is. Ebben az időben ismerkedett össze több olyan színésszel és szinkronhanggal, akik aztán a Family Guy csapatába is bekerültek.

Szabadúszóként dolgozott a Disney Channel egyik alvállalkozásának a Disney Television Animationnek: történeteket írt a Dzsungel könyve és az Ace Ventura: Állati nyomozoo rajzfilmsorozatokhoz. 1996-ban folytatást készített korai rajzfilmjéhez a Larry életéhez, Larry és Steve címmel, amely egy középkorú férfi és rendkívül intelligens kutyája életét mutatta be.

Folytatása következik!

emTV.hu

banner_orville.jpgdonate_dsc.gif

komment
Címkék: Seth MacFarlane

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr2214607454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása