Szombaton velünk lesz az Erő!

2018. július 23. 16:00 - Ádám // emTV.hu

Aki követi oldalainkat, az már jó ideje tudhatja, hogy az elmúlt két Űrszekerek közösségtalálkozót követően ebben a hónapban is megszálljuk a Vault 51-et, ezúttal viszont egy szomszédos, a legkultikusabb mozis univerzum, a Star Wars lesz a téma.

warsparty.jpg

A programot tekintve ismét négy panellel készülünk. Ezek közül rendre az egyik legsikeresebb a beszélgetés a magyar hangokkal. Újra elfogadta a meghívásunkat és ott lesz a Star Trek: Voyeger-ben Neelixet szinkronizáló Kassai Károly, aki a Csillagok háborúja első, a Magyar Televízió számára 1984-ben készült változatában Luke Skywalker-nek kölcsönözte a hangját, de szinkronizált a Zsivány Egyesben is. Mindemellett érdekesség, hogy az Agymenők kicsit több, mint egy hónapja itthon bemutatott évadzárójában szereplő Mark Hamill-t szintén Kassai szinkronizálta. Hangja egyébként ismerős lehet még a Jackie Chan filmekből, és ne feledjük Jafar kelekótya papagáját, Jágót sem a Disney Aladdinjából.

Elfogadta meghívásunkat Moser Károly is, aki a sokat szidott előzménytrilógia második és harmadik epizódjában az ifjú Anakin Skywalkert szinkronizálta, de ő kölcsönzi hangját az Orville című sorozatban Gordon Malloy-nak. A hadnagyot alakító Scott Grimes állandó hangjának is tekinthetjük, mivel már rengetegszer, többek között a Vészhelyzet című sorozatban is az ő hangján szólalt meg magyarul. Illetve velünk lesz még Fehér Tibor, aki Az ébredő erő és Az utolsó Jedik Hux tábornokát szinkronizálta, ám például egy Lego Star Wars-ban Luke-ot is, emellett pedig tavaszig az RTL Reggeli egyik műsorvezetője volt.

Ezúttal negyvenöt percesek lesznek a programok, a színészeket pedig Varga Ferenc József, Karinthy-gyűrűs humorista, ős-Star Wars rajongó követi a Star Wars kerekasztal keretében. VFJ-vel beszélgetünk kicsit az ATV-n az Aradi-Varga Show-ban látható Birodalmi Híradóról, melyben Aradi Tiborral humorizálnak egy, a Star Wars univerzum ihlette fiktív hírműsorban. A kerekasztal témája elsősorban az eredeti trilógia kontra az előzmény, illetve a folytatás filmek, és természetesen a cél az, hogy közösen a közönséggel beszélgessünk minderről.

Végül az estet lezáró Csillagromboló kvíz előtt, melyben Star Wars-os modelleket és társasjátékot nyerhettek, Csaba és Dave az Impulzus kerekasztal körül beszélgetnek majd a Star Trek és a Star Wars viszonyáról.

Tervezzük ugyan, hogy néhány programot a Facebookon is élőzünk majd, de mi elsősorban annak örülnénk, ha minél többen eljönnétek és pár finom koktél vagy más frissítő mellett jól éreznénk magunkat néhány órán át a Star Wars univerzumban! Folyamatosan frissülő információkat az esemény Facebook oldalán találtok!

Csillagromboló Party
július 28. szombat 16:00 – 21:00
Vault 51 Gamer Bar Oktogon
1066 Budapest, Ó utca 51.

emTV.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr1514126849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása