Nagyfelbontású részletek a DS9-ból a régen várt dokumntumfilmben

2018. április 24. 16:00 - FCs.

A közösségi finanszírozás segítségével megvalósuló alkotás, a What We Left Behind: Looking Back at Star Trek: Deep Space Nine ("Magunk mögött hagytuk: Visszatekintés a Deep Space Nine-ra") kampányáról tavaly mi is megemlékeztünk, az akkoriban megfogalmazott ambiciózus tervek pedig azonnal a rajongói várakozások középpontjába helyezték a projektet. A készítők hosszú hallgatás után nemrég helyzetjelentést adtak a készítési folyamat előrehaladásáról.

A finanszírozók számára kiadott közlemény egyértelműen megerősíti, hogy a dokumentumfilmben szereplő jeleneteket digitálisan feldolgozva, HD felbontásban láthatjuk majd:

"Nos, több, mint száz órányi interjúnk van a színészekkel és a csapattal, amin keresztül kell rágni magunkat, plusz a rajongók által küldött dolgok, archív anyagok, animációk, meghallgatások, kiállításokon készült felvételek, és több, mint százhetven epizód... végtelen lehetőségek! És persze, biztos vagyok benne, hogy simán megnéznétek egy négyórás dokumentumfilmet, de ez már számunkra is túl sok. Gondosan és művészien belepakolni mindent egy ésszerűbb terjedelmű filmbe (aminek megvan a saját sztorija!) egy hosszabb folyamat lesz.

Emellett számításba kell venni a hivatalos anyagok engedélyeztetését, új archív elemeket találunk és animációkat hozunk létre, együtt dolgozunk a CBS-szel, hogy a filmek negatívját beszkenneljük, és most először HD felbontásban prezentáljuk... az a helyzet, hogyha kicsit is közel lennénk ahhoz, hogy valamit mutassunk, az kész csoda lenne. Ha féregjárat lakók lennénk, akkor ez a lineárisan folyó idő biztosan nem okozna problémát, de sajnos csak emberek vagyunk.

A jó hír nektek, akik benne vagytok, hogy folyamatosan új dolgokat és történeteket találunk, amiket hozzáteszünk a készítés során, és elkötelezettek vagyunk, hogy a lehető-legjobb filmet hozzuk létre, akármeddig tart is. (És elégedetten mondhatjuk, hogy több órányi bónusz tartalmunk lesz, amik később jelennek majd meg!)"

A készítők a CBS közreműködésével alkotják újra a kiválasztott jeleneteket a kor elvárásainak megfelelő felbontásban:

"Igen! Nagyon drága, időigényes, és hosszadalmas az utómunka… és eszméletlenül jól néz ki. A CBS együttműködik velünk ebben a tekintetben, és meg tudjuk erősíteni, hogy abszolút megéri majd a várakozást."

A TrekMovie tavalyi interjújában a Deep Space Nine (DS9) egykori showrunnerje, és a dokumentumfilm producere, Ira Steven Behr már utalt rá, hogy a sorozatból bevágott jelenetekkel kapcsolatban már a kezdetek óta kiemelten foglalkoznak:

"Kiábrándító volt számomra a sorozat DVD kinézete, és arra gondoltam, hogy olyan dolgot adjunk a rajongóknak, amit még nem láttak azelőtt, és amikor ránéznek, az legyen a reakciójuk, hogy »Ó, wow, ez egy kellemes meglepetés.« Ez olyasvalami, amit már akkor meg akartunk tenni, amikor először beszélgettünk a dokumentumfilmről."

A megjelenés időpontjával kapcsolatban sajnos nem lettünk okosabbak, csak reménykedni tudunk, hogy még idén, a sorozat indulásának huszonötödik évfordulóján megnézhetjük majd a végeredményt.

emTV.hu // TrekMovie // TrekCore

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr2613858708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása