Új dimenziókat ostromol a Discovery – folytatódik az első évad

2018. január 14. 14:20 - FCs.

Jonathan Frakes azt mondta, szerinte ez lesz a szezon legjobb epizódja – persze azt is beismerte, hogy rendezői érintettsége miatt valószínűleg elfogult. Eddig úgy tűnik, hogy igaza volt: a tizedik rész pörgős tempóban, időhúzás nélkül mutatja be az átívelő történet alakulását, eközben pedig a rajongókat is teljes mértékben elkényezteti. A készítők pedig azt ígérték, hogy az évad végéig nincs megállás. Spoileresen elemezzük a téli szünet utáni első, Despite Yourself (kábé "Önmagad ellenére") című epizódot.

epizodleiras_1x10_1.jpg

Hogyha Jonathan Frakes nem szólt volna ősszel, akkor most egy sokkal nagyobb meglepetéssel lennénk gazdagabbak, erre pedig minden esélyünk megvolt, ugyanis az előzetesekben, és a megosztott képekben ügyesen eltitkolták a Despite Yourself valódi helyszínét. Ettől függetlenül óriási élmény volt, hogy a Discovery is meglátogatta a tüköruniverzumot, és amellett, hogy tényleg kitűnő történetet kaptunk, az évad közepén beiktatott szünet is jót tett a sorozatnak: a várakozások nagyobbak lettek, így az epizód elején kialakuló történéseket rendkívül izgalmas volt átélni.

Lorca (Jason Isaacs) a kvantumfrekvenciák szokatlan rezonanciája alapján már a főcím előtt levonja a következtetést: ez egy másik univerzum. Innentől viszont még hosszú és érdekfeszítő az út az első képernyőn megpillantott Terrán Birodalom szimbólumig. Tylerrel (Shazad Latif) kapcsolatban például a legszörnyűbb gyanú igazolódik be: egy kívül-belül módosított személyiség, akiből L’Rell (Mary Chieffo) cellája előtt előtör a rejtett klingon. Szerintem dicséretes, hogy a készítők nem húzták tovább az őrült összeesküvéseket megállás nélkül a világhálóra zúdító rajongók agyát, és megismertették velünk Tyler zavartságának a forrását. A részleteket tekintve ezzel együtt is maradtak még nyitott kérdések vele kapcsolatban, amiken a következő hetekben még elrágódhatunk.

epizodleiras_1x10_2.jpg

A rajongók számára valószínűleg az előbb említett szimbólum megpillantása jelentette a legnagyobb örömöt ebben az epizódban: innentől kezdve szépen megismerkedünk a Discovery korszakának tüköruniverzumával. Egyfelől kitűnő megoldás, hogy a legénység a megszerzett adatbázisra támaszkodó gyorstalpalón keresztül ismerkedik meg ezzel a világgal, hiszen így az esetleges új nézők is fokozatosan kapnak betekintést az itteni játékszabályokba, másfelől viszont számomra nem annyira élethű, hogy a leírtak alapján, tényleges tapasztalatok nélkül az ISS Shenzhou-ra átszálló csapat kifogástalanul helyt tudna állni. Bár a készítők lépten-nyomon éreztették velünk, hogy rezeg a léc (például a transzporter teremben Burnham üdvözlése furcsán sikerült, és a turbóliftből kilépve sem tudja, hogy mire számítson a híd legénységétől), ettől függetlenül Tilly (Mary Wiseman) és Burnham (Michael Burnham) is feltűnően gyorsan adaptálódott a körülményekhez.

Hogyha Hoshi (Linda Park) lett a császárnő az Enterprise-ban, akkor teljesen logikus, hogy ebben a világban Tilly a Discovery kapitánya, akit sokan csak úgy ismernek, hogy a Sorna Prime mészárosa, a Wurna Minor boszorkánya, vagy egyszerűen csak Killy, azaz Gyilok kapitány. Érdekes, hogy Stamets-től (Anthony Rapp) egyébként már hallhattuk egy korábbi epizódban, hogy Tilly-kapitány. Hogyha a micélium élményektől túladagolt tudósnak valóban az időn és dimenziókon átívelő rálátása van a világra, akkor a jövőben érdemes lesz odafigyelni arra, hogy miket mond. Az epizód legdrámaibb jelenete előtt szintén ő hívja fel a figyelmet az ellenség jelenlétére.

epizodleiras_1x10_3.jpg

Egy váratlanul kitekert nyak a Trónok Harcában teljesen megszokott dolog, de a Star Trekben még szoknunk kell a hasonló eseményeket. Landry (Rekha Sharma) halálához hasonlóan Culber doki (Wilson Cruz) hirtelen távozását sem tudjuk hova tenni: könnyen el tudom képzelni, hogy évek múlva úgy fogunk majd erre visszagondolni, hogy a trendek között esetlenül kísérletező Discovery az első évadban még nem teljesen találta meg a saját hangját, a rémisztő gyakorisággal elhulló főszereplők jelenségét pedig a Vulkán bolygó mozivásznon történő elpusztulása mellett hatásvadász korlenyomatnak könyveljük majd el. A doki karakterével és halálával kapcsolatban egyébként Wilson Cruz és a készítők beszámolnak egy-két dologról az After Trekben.

Az ISS Shenzhou-n az események a turbóliftben csúcsosodnak ki, ahol a legénység megfélemlítésével kapcsolatos csalódottságának hangot adó Connor kapitány (Sam Vartholomeos) és Burnham egy szépen megkomponált közelharcban döntik el, hogy ki a főnök. Az epizód ezután egy szép lezárást kap, a gyilkosság terhét emészteni próbáló Burnhamet az a Tyler próbálja vigasztalni, akiről a néző már túl sok mindent tud. Eközben Lorca a kínzófülkében tölti az éjszakát.

epizodleiras_1x10_4.jpg

Az epizód pont azért működik nagyon jól, mert nem csupán egy rajongók számára készített tüköruniverzumos kirándulást látunk, hanem a Discovery átívelő története teljes mértékben bele lett illesztve az itt látható események forgatagába. Ez az évad első felében tett időhurkos látogatásról már nem mondható el, bár rajongói szemmel kétségkívül gyöngyszem volt az addigi epizódok között. Az aktuális események dinamikus előremozdulása közben pedig a trekkerek is megkapják azokat az apróságokat, amik miatt mindenki számára pozitív lesz az összkép, elég, ha Lorca Scotty-ra (James Doohan) emlékeztető kiejtésére gondolunk, miközben a főgépészt alakítja. Miután a gátlástalanul a hatalom felé törekvő emberek világába sikeresen bevezettek minket a Discovery készítői, az Enterprise ide vonatkozó dupla-epizódjához hasonlóan szívesen megnéznék egy Terrán Birodalom stílusú főcímet a következő rész elején.

Ezen a linken találod rajongói csoportunkat, ha pedig szívesen csatlakoznál a Discovery részeinek megvitatásához, csatlakozz az epizódkibeszélőhöz! Még több Star Trekért látogasd meg az Űrszekerek Facebook-oldalát! A Discovery aktuális epizódjaival az Impulzus Podcast adásaiban is foglalkozunk!

Star Trek: Discovery
hétfő 9:00
Netflix

emTV.hu // fotók: Netflix

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr1613574757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása