Űrszekerek: Az Aranycsapat

2017. július 12. 10:35 - emTV.hu

Új közösségi játékot indítottunk, melynek keretén belül négy naponta egy-egy újabb reakciógombos voksolást indítunk el Facebook oldalunkon. Az Űrszekerek: Az Aranycsapat nevű szavazás során kategóriákra bontva választhatjuk ki az Űrszekerek legénységét és hajóját, valamint ellenségét is. A játék lezárultát követően az emTV.hu csapata a megválasztott karakterekkel készít egy humoros animációs videót, amelyben lehetőség szerint minden szereplő a megszokott magyar hangján szólal majd meg.

aranycsapat_ill.jpg

A kapitány, az első tiszt, illetve a főtisztek személye mellett a közösség dönt a házi kedvenc, az ellenség, a bosszantó alak, valamint természetesen a hajó kérdésében is.

A Szomszédok című teleregényben látott tanulságként szolgáló záró gondolatok stílusában ősszel bemutatásra kerülő rövid rajzfilmben a karakterek szerepére az animációs csapat lehetőség szerint igyekszik majd felkérni az itthon megszokott magyar hangokat.

Kizárólag az Űrszekerek Facebook oldalán az adott kategóriában használható reakciógombokkal az adott kör játékideje alatt leadott szavazatok érvényesek! Új szavazás naponta, figyeld a Facebook oldalunkat!! Az új voksolás indításával az előzőt lezárjuk.

A jelenlegi állás:

aranycs_allas15.jpg

emTV.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr4412658579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása