Chris Hemsworth és Chris Pine leléphetnek a negyedik Kelvin moziból

2018. augusztus 11. 22:10 - FCs.

A soron következő Star Trek mozi előkészítési folyamata sajnos kifutott a korábban tervezett mederből: a Kirköt alakító Chris Pine, és az édesapját megformáló Chris Hemsworth (akit legutóbb a 2009-es Star Trekben láthattunk) sajnos nem jutottak dűlőre a stúdióval. A Paramount húzni szeretne a nadrágszíjon, ami teljesen más helyzetet teremtene, mint amit a stúdió korábban ígérni tudott a színészeknek. Pine és Hemsworth egyelőre elviharzott a tárgyalóasztal közeléből.

A történet kidolgozásával megbízott J.D. Payne és Patrick McKay egy olyan sztorit raktak össze, amiben a szóban forgó színészek igencsak fontos szerepet kaptak volna: George Kirk – akit a fia sohasem ismerhetett – valamiféle időutazás segítségével térne vissza.

A készítők egyébként már elég régóta gondozzák ezt az alapszituációt: mivel a Paramountnak nagy tervei voltak a franchise-zal, a történetről már a legutolsó mozifilm óta tudunk. A színészek korábbi megállapodásai ennek megfelelően még a 2016-ban bemutatott Mindenen túl (Beyond) előtt születtek, a film azonban nem teljesített valami jól, azóta ráadásul a Paramount is új vezetőséggel működik.

Mikor a gazdálkodni próbáló Paramount szembesült a két úriember korábban beígért illetményével, megpróbálták racionalizálni a Marvel-szintű juttatásokhoz szokott színészpáros díjazásait. A törekvés sajnos nem járt sikerrel, a két Kirköt alakító két Chris ugyanis valószínűsíthetően ragaszkodott volna a korábbi feltételekhez. Egyelőre nem tudjuk, hogy a felek újra tárgyalóképesek lesznek-e, de úgy tűnik, hogy Zoe Saldana (Uhura), Zachary Quinto (Spock), Karl Urban (McCoy), Simon Pegg (Scotty) és John Cho (Sulu) szerződéseivel nem lesznek problémák.

A The Hollywood Reporter jelentése szerint a stúdió végső esetben nem fog teketóriázni: mivel tartani szeretnék az időbeosztást, és a kidolgozott forgatókönyvet sem hajítanák ki szívesen, az egyetlen megoldás, hogy újracastingolják a szerepeket. Ettől függetlenül reménykedünk benne, hogy a jóképű főhősök csak eljátszották sarkon fordulást, és nem fordítanak végleg hátat a produkciónak.

emTV.hu // The Hollywood Reporter

Csatlakozz az Űrszekerek közösségi flottához, kérjük támogasd csapatunkat!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr3414175775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása