Star Trek veteránok gondolatai a Discovery-ről

2017. augusztus 14. 08:30 - FCs.

Miközben Jonathan Frakes epizódot is rendezett benne, addig Patrick Stewart még csak most szerzett tudomást arról, hogy a Discovery jóval Az új nemzedék (TNG) előtt fog játszódni, a Voyager Kim zászlósát, Garrett Wangot pedig inkább a The Orville-ben való vendégszereplés érdekelné. Az ősszel debütáló új Star Trek sorozat az idei Las Vegas-i rendezvényen a fő Discovery panelek mellett más beszélgetéseken is szóba került, ahol a résztvevő Star Trek hírességek és írók is megosztották gondolataikat.

stlv17_stewart.jpg

Karl Urban (McCoy, Kelvin) igazi rajongói lelkesedéssel reagált, amikor a Discovery-ről volt szó. Az eddig látottak alapján valami ismerőset vélt felfedezni a közelgő sorozatban:

"Mennyire király már! Alig várom. Az előzetes fantasztikusan néz ki. Ugyanazt az energiát érzékelem vizuális téren, mint amit J.J. [Abrams] valósított meg a Star Trek mozifilmjeiben, ezúttal a televízióban, nagyon kedvelem ezt a megközelítést."

A Star Trek: Az új nemzedék (TNG) harmincadik évfordulós paneljén egy rajongó azt a kérdést tette fel a színészeknek, hogy vállalnának-e valamilyen vendégszerepet a Discovery-ben. Ebből az alábbi gondolatok bontakoztak ki. Brent Spiner (Data, TNG):

"Hát nem tudom. Nagyon bizakodó vagyok a sorozattal kapcsolatban. Remélem, hogy fantasztikus lesz. Remélem, hogy folytatni tudja azt a csodálatos utat, amit a Star Trek bejárt, és úgy érzem, hogy talán igen. Nem biztos, hogy feltétlenül szükséges lenne az én részvételem, de bátorítom őket, és a legjobbakat kívánom nekik."

Gates McFadden (Dr. Crusher, TNG):

"Ámen."

Patrick Stewart (Picard, TNG):

"Az új nemzedékhez képest a jövőben fog játszódni?"

Brent Spiner:

"Előtte."

Patrick Stewart:

"Ezek szerint előzmény lesz."

Gates McFadden:

"Akár saját hajjal is szerepelhetnél."

Az új nemzedék (TNG) stábját arról is megkérdezték, hogy mit tanácsolnának a Discovery csapatának. Michael Dorn (Worf, TNG):

"Rengeteg színésszel dolgoztam, akik jó ideje benne vannak az iparban. Mindegyikük egytől-egyig azt mondta, hogy nem tudta eléggé megbecsülni, ahol éppen van, csak hosszú-hosszú idő után jött rá. Mindenkinek azt tanácsolnám, hogy értékeljétek, amit éppen csináltok, és ami éppen történik. Rendkívül szerencsések vagytok."

Gates McFadden:

"Élvezzétek ki, amíg tart."

Brent Spiner:

"Így van."

GatesMcFadden és Denise Crosby (Yar, TNG) külön paneljén is felmerült a Discovery, ahol McFadden bővebben ismertette érzéseit:

"Nagyon izgatott vagyok. Nagyon jók a színészek. Imádom, ahogy a szerepeket meghatározták. Még nem tudom, mi lesz belőle. Azt gondolom, hogy jó ötlet egyetlen szereplő nézőpontjából bemutatni az eseményeket. A mai televíziós megközelítéshez illik ez az irány. Egy másfajta betekintést kaphatunk az űrben átélt eseményekbe."

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Jonathan Frakes (Riker, TNG) egy epizódot maga is rendezhetett a Discovery-ben, ám sajnos a Las Vegas-i eseményen történő részvételét a munkája és utazási nehézségei miatt le kellett mondania. LeVar Burton (LaForge, TNG) és Brent Spiner külön kérdezz-felelek eseményén valaki arra volt kíváncsi, hogy az eddigi Star Trek sorozatokban több rendezési munkát is lebonyolító Burtont ezúttal vajon miért nem kérték még fel. Válasza közben Spiner nyújtott számára vigaszt:

"Összejön majd az. A hatodik évadban. Te is ott leszel. Igen."

LeVar Burton:

"Örülök, hogy feltettétek ezt a kérdést [megjátszott sírás]. Valójában nagyon tisztelem és szeretem Jonathan Frakes barátomat. Ugyanakkor nagyon utálom is."

Brent Spiner:

"Csak egy hajszál választja el a gyűlöletet és a szeretetet, nem igaz?"

LeVar Burton:

"A hajszálat Discovery-nek hívják."

Robert Duncan McNeill (Paris, Voy) a néhány Star Trek: Voyager színészt felvonultató panel alkalmával megosztotta, hogy Jonathan Frakes-hez hasonlóan ő is rendezhetett volna:

"Őszintén szólva nem sokat tudok a Discovery-ről. Néhány barátom rendezett, például Frakes. Remélem sikeres lesz. Engem is felkértek [a rendezésre], de nem értem rá. Nagyon szerettem volna ott lenni. Remélem, hatalmas siker lesz. Ez jó a rajongóknak, jó a franchise-nak. Ez jó a Star Trek jövőjének."

McNeill megemlítette, hogy a The Orville-hez azonban rendezett egy epizódot, és azt is hangsúlyozta, hogy igyekeztek nem túlerőltetni a Star Trek-szerű megközelítést. Ugyanezen a panelen egyébként Garrett Wang úgy nyilatkozott, hogy inkább a The Orville-ben vállalna szívesebben vendégszerepet, mint a Discovery-ben.

Egy írói panelen Brannon Braga (író, producer; TNG, Voyager, Enterprise, Star Trek 7 és 8) és Andre Bormanis (fizikus, tudományos tanácsadó; TNG, Deep Space Nine, Voyager, Enterprise) is megszólaltak a Discovery kapcsán (egyébként most mindketten a The Orville-on dolgoznak). Azt a kérdést kapták, hogy írnának-e a jövőben a Discovery-hez, ha úgy alakulna. Andre Bormanis:

"Az a helyzet, hogy amiatt várom leginkább a Discovery-t, hogy 25 év után először nézhetek meg úgy egy Star Trek epizódot a tévében, hogy annak nem olvastam a forgatókönyvét.Nagyon várom már, hogy úgy élhessem át, hogy nem tudom mi fog történni. Lelkiismeretesen elkerülöm a spoilereket. Nem akarom tudni, azt akarom, hogy meglepjenek. Élvezni akarom, és friss szemmel akarom látni."

Brannon Braga:

"Magam sem mondhattam volna jobban. Tökéletes."

Ha nem akartok lemaradni a Star Trek: Discovery legfrissebb híreiről, érdemes lájkolnotok a sorozattal magyar nyelven foglalkozó Facebook oldalunkat – a jó társaságért pedig nézzetek be a rajongói csoportunkba!

emTV.hu // TrekMovie

std_fans_poszthird.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr9612747076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása