Tizennyolc hónapnyi várakozás után ismét hetente kapcsolódhatunk be Michael Burnham és a U.S.S. Discovery legénységének kalandjaiba. A harmadik évadban a sorozat némileg megújult főcímet is kapott, és nem csak új szereplőket vonultat majd fel, hanem, egyfajta „soft rebootként”, teljesen új alapszituációba helyezi hőseit. A cselekmény ezentúl a Star Trek eddigi történetében még sohasem látott, távoli 32. században játszódik. Spoileres összefoglaló az évadnyitó duplarész első epizódjáról.
Vissza a jövőbe
A Picard sorozatot leszámítva, hosszú idő után először térünk vissza a Voyager hazaérkezése/Nemezis utáni időszak eseményeihez, ám az időbeli ugrás ezúttal jelentősebb: Michael Burnham 930 évet hátrahagyva, a jövőt garantálni érkezik a 3188. évbe, ahol egy teljesen megváltozott Föderációval – jobban mondva már csak annak maradványaival találkozik. Az egykor hatalmas, sok bolygó békés együttélését és technológiai haladását szavatoló űrbéli szervezet a cselekmény idejére a régi idők szellemtörténeteinek tárgyává vált, a jó egy évszázaddal korábban bekövetkezett „Kiégés” hatására. A térhajtóművel szerelt hajók szívét tápláló értékes dilíthium egy nagy erejű kataklizma, egyfajta „robbanás” során szinte nyomtalanul eltűnt, az egymástól nagyobb távolságra lévő szektorok azóta a kommunikáció, a tudás és a javak megosztása nélkül kénytelenek saját maguk boldogulni.
Ahogy az öntörvényű futár, Booker is, akinek hajójába Burnham még a Vörös Angyal öltözetet viselve csapódik nagy erővel. A kelletlen páros a Hima bolygón vészlandol, ahol főhősünk kénytelen elkönyvelni, hogy semmi kapcsolata nincs hajójával, valamint időutazó ruháját is vissza kell küldenie a múltba a záródó féregjáraton át a hetedik jel leadásához (lásd a második évad évadzárója), így az első látásra még kissé ellenséges Booker és különös állati útitársai mellé kényszerül szegődni a legközelebbi kommunikációs lehetőség felkeresése céljából. A saját céljait követő pilóta cseppet sem örül Michael érkezésének, egymás megismerése és méregetése szócsaták és fizikai összetűzések keretébe foglalva történik meg. Jelvénye, eszközei, viselkedése, és kérdései alapján hamar kiderül, hogy hősünk még a Kiégés előtti korból érkezett, ráadásul a már jó ideje betiltott időutazás technológiáját, és az e korban szintén nemkívánatosnak számító mesterséges féregjáratot használva.
Bookert nem igazán érdeklik Burnham szellemtörténetei, még a neve sem, főhősünk annál inkább kíváncsi minden apró információra, ami azt magyarázná, mi történt az egykor stabil és nemes Föderációval. Michaellel együtt persze mi sem hisszük, hogy pusztán az üzemanyag és hajtómű-technológiahiány ilyen szétesést eredményezne, hiszen a 23. században ismert Föderáció többet jelent a technológiánál, sokkal inkább egy jövőkép, mindazokkal együtt, akik hisznek benne. Ezek az emberek azonban, Burnhammal, és az epizód elején látott Sahil összekötővel együtt már csak reliktumnak számítanak e korban, amely a technikai fejlődést és az erőforrásokat azért ennek ellenére nem nagyon nélkülözi.
Az impozáns „Requiem” város indusztriális-cyberpunk stílusú árkádjaiban Burnham fájdalmasan szembesül azzal a ténnyel, hogy a dilíthiumhiány szülte magas kereslet a múltbeli visszásságok számos formáját élteti tovább, egy kevesek javát szolgáló erőszakos kereskedelmi rendszerben. Úgy tűnik, Michael antik régiségei, csillagflotta-felszerelése, illetve, ahogy a későbbi gyógyszeres vallatása során kiderül, a Föderációról őrzött ismeretei is értékesek lehetnek egyesek számára az állomáson – az erőviszonyok egyelőre még nem teljesen érthetők.
A továbbiakban a szokásos, a sorozatra általánosan jellemző akciódús száguldás keretében, hőseink a bolygó legkülönbözőbb festői pontjaira ugrálnak személyi hordozható transzportereikkel, és nem kevésbé látványos a 23. századi Star Trek világához szokott néző számára az új típusú kézi energiafegyverek használata sem. A szokás szerint nehezen követhető csetepatét Booker álcázott hajójának titokzatos rakománya, a kipusztulófélben lévő transzféreg faj egyik méretes példánya zárja le horrorisztikus erővel (ugye még nem felejtettük el, hogy az újkori Star Trek sorozatokat lehetőleg ne vacsora közben nézzük).
Az akciódús pörgés közben mellékesen azt is megtudjuk, hogy az időutazás technológiáját az időháborúk (lásd az Enterprise ide vonatkozó temporális háborús epizódjait) után betiltották, illetve elpusztították, így Burnham Angyal-öltözetének technológiája nemcsak elavult, hanem tiltott is. Booker „imádsága” során pedig fény derül a férfi különös képességeire, a semmiből előtermő gyógyító hatású növény lenyűgözi főhősnőnket, ahogy később az is, hogy korábbi ellenfele, a marcona, vadorzók családjából származó Book küldetése valójában nem is csempészet, hanem veszélyeztetett egyedek megmentése, melyekkel titokzatos módon még kommunikálni is képes. Persze itt egy régi tételt is idézhetnék, miszerint, aki a macskákat szereti, rossz ember nem lehet – Booker nagyra nőtt maine coon cirmosa akár az évad titkos sztárja is lehet majd. A termetes házikedvenc egyelőre békésen pihen a hajó futurisztikus érintő-vezérlőpaneljén, így a cselekményben jelenleg még csak a cuki faktort képviseli.
Szomorúbb, hogy hiába a minden szubtéri csatornán adni-venni képes, hipermodern kommunikációs interfész, Burnham továbbra sem tud a Discoveryvel kapcsolatba lépni. Mivel ez az epizód végéig így is marad – és itt tényleg csak dicsérni tudjuk az írókat visszafogottságukért – az a kérdés is felmerül, hogy, még ha a következő részekben Michael cselekményszálával párhuzamosan esetleg viszont is látjuk a hajót, előfordulhat-e, hogy csak az évad végén talál egymásra a legénység és elveszett főhősnőnk? Díjaznánk, ha a készítők bevállalnák ezt.
Az idilli „Menedéken” Booker „leadja” az éppen párzási ciklusában lévő transzférget, a lényegesebb azonban, hogy hőseink kölcsönös bizalma tovább épül, így Booker immár kevésbé kelletlenül igyekszik Burnham segítségére lenni, és elvinni őt a Föderáció átjátszóállomására, mely az epizód talán leglátványosabb külső és belső helyszíne – reméljük, nem csak a szokásos évadkezdő felpumpált büdzsé tette ezt lehetővé.
Adyta Sahil föderációs összekötő nem hivatásos tiszt, hiszen már nem volt olyan feljebbvalója, aki feleskethette volna. A férfi a szikár körülmények ellenére kellemes föderációs manírral fogadja a párost, a kölcsönös üdvözlés örömét azonban hamar beárnyékolja a tény, hogy a Föderáció, itt és most, nem több ennél az egy tisztviselőnél és irodánál, hacsak a valahol 600 fényéven belül keringő két hajót nem számítjuk – ami flottának azért semmi esetre sem nevezhető.
A Kiégés után az egyes szektorok egymástól elvágva, kommunikáció nélkül éltek tovább, így, hosszútávú szkennerek nélkül, Sahilnek sincs fogalma arról, mi is történik a távolabbi térségekben, és hogy hol, vagy mikor (!) lehet a Discovery – hiszen a hajó, az Angyalt a féregjáratban követve, megérkezhet már holnap, de akár ezer év múlva is. A fémrekeszből előkerül az immár hatcsillagos föderációs zászló, melyet, a jelenlévő egyetlen hivatalosan kinevezett tisztként csak Burnhamnek van joga felvonni – a trió pedig meghatottan áll a kék-fehér mintás lobogó előtt – a pátosz ezúttal teljesen jogosan festi alá ezeket a perceket.
Stáblista
Sonequa Martin-Green és David Ajala kettőse dominálja az epizódot, ám cseppet sem terheli le a nézőt. Két erőteljes egyéniségről van szó, határozott elképzelésekkel, és eltérő világképpel, a duó tagjai azonban mégsem oltják ki egymást, kapcsolatuk jó dinamikával épül, a cselekménybe ágyazva fokozatosan, talán pont a kényelmesebb epizódtempónak, és akciójeleneteken kívüli kellően sok párbeszédnek köszönhetően. A dramaturgia a korábbiaktól letisztultabb, és Burnham érzelmei minden korábbinál jobban befogadhatók az epizód során, személyesen pedig pont egy ilyen számkivetett, magányos szituációban képzeltem el a harmadik évadban a főszereplőt. Az a benyomásom, hogy a helyzet a színésznő számára is ideális volt, de a forgatókönyvírók is kihasználták Sonequa színészi palettájának erős drámai képességeit, amiket itt végre nem találtam túlzásnak, tekintve a kies körülményeket, ahová egymaga, minden támogató háttér nélkül csöppen.
Úgy tűnik, a messzi-messzi Galaxisból Han Solo ezúttal Booker képében jelentkezik be, háttérsztorija és egyénisége félreérthetetlenül a közkedvelt, vagány, de jószívű csempész figuráját idézik fel. Ez nem is baj, egy ilyen népszerű, archetípus karakter esetében, és Booker alakja később amúgy is számos izgalmas ponton, például a fent említett spiritualitásában eltér híres pilóta/lázadó elődjétől. A Shakespeare-színész Ajala egy ligában játszik partnernőjével, túlzások nélkül, természetes magabiztossággal. Csak ismételni tudom, milyen kedvező hátteret adott egy teljesen új figura bevezetéséhez egy olyan epizód, ami nem volt túlterhelve további karakterekkel és cselekményszálakkal. A döntés, hogy a Discovery szálát teljesen nélkülözzük az évadnyitóban, merész, de nagyon eredményes volt.
Színes, szélesvásznú, feliratos
Az epizód látványtervezése teljesen alátámasztotta az ábrázolt szituációt, a helyszínek kiválasztása nagyvonalúan és láthatólag gondosan előkészítve történt. Az űrben játszódó jelenetek kedvelőit a kezdő képsorok győzték meg, a Vörös Angyal megérkezése és bolygóra zuhanása látványosan ábrázolva tárult elénk. A szektorokra szétesett egykori föderációs terület különböző szegmensei eltérő módon fejlődtek, és a technológia azért nem teljes reset-en esett át, sőt láthatóan sokoldalúan és látványosan tovább is fejlődött.
A Kiégés azért bizonyára befékezte a fejlődést, ám teljesen új utakat is nyitott, például, térhajtómű nélkül a kompakt kialakítású, kisebb hatótávú űrhajók, illetve helyben a személyi, hordozható transzporterek jelentek meg, ez utóbbiak látványos hely-és helyszínváltoztatást lehetővé téve. Némileg disztópikus, illetve cyberpunk és poszt-indusztriális vonások jelennek meg a kereskedelmi központ külső, és helyi megjelenítésében. A lepusztult föderációs állomás bármely mai sci-fi film vagy sorozat meggyőző kulisszája lehetett volna, ezt várjuk egy mai, nagyobb költségvetésű sorozattól. Igényes volt Sahil irodájának, illetve Booker hajójának belső kialakítása, az atmoszférát mindkét esetben ügyesen megteremtették.
A programozható anyagok nanorészecskéi pillanatok alatt a legkülönbözőbb hétköznapi felületek és anyagfelszínek fizikai megjelenését teszik lehetővé, ami a közeljövő nanotechnológiájának egyfajta kivetülése is lehet. A térben lebegő grafikus interfész, és eszköz kezelőfelületek viszont inkább már csak a „szokásos” AR/VR/holografikus, sztenderd kortárs sci-fi látványvilágot hozták. Booker hajójának belseje - talán pont egyéniségének megfelelően - a letisztult futurisztikus és az ódivatú fa felületek közötti harmonikus átmenetet jeleníti meg, a némiképp hideg környezetbe kellemesen kontrasztként Grudge, a macska hozza vissza a régmúlt idők otthonos érzését (gondoljunk bele, Porthos, vagy Spot is mennyiben ki tudta egészíteni gazdáik jellemrajzát).
Legfőképpen az izlandi forgatásoknak hála, a Star Trekben csak a mozifilmekből ismert tág külső terek adnak nagyvonalú perspektívát az epizód látványának, de a történetmesélésben is szerepük van. A hatalmas természeti helyszínek tágítják az epizódban ténylegesen bemutatott eseményeket, az az érzetet keltve a nézőben, hogy a cselekmény térben és időben is nagyobb távolságokat bejárva zajlott. A fegyverek, és kisebb kézi eszközök megalkotásában, vagy éppen a „felturbózott” andoriai maszkok kialakításában azonban már inkább a jól bevált utat választották a díszlet-és jelmeztervezők, ahogy a ruházat tekintetében is, talán későbbi epizódokra tartogatva az eredetibb ötleteket.
Első ízben a modernkori Star Trek sorozatok történetében, immár a világpremierrel egyidőben magyar felirattal láthatjuk az epizódokat a Netflixen. A fordítás körültekintő és szöveghű, a közismert magyar nyelvű Star Trek terminológiát, illetve a sorozat előző évadainak kontextusát is figyelembe veszi, így bátran ajánlhatjuk az epizód megtekintésekor – természetesen a felirat nyelve a hangsávhoz hasonlóan szabadon választható. (Magyar szinkronhang jelenleg nem elérhető.)
A misszó
Küldetés: a Discovery, és a Föderáció többi részének megtalálása. Hogy ezt nevezhetjük-e már évad-plotnak, vagy a szezon derekára esetleg újabb, jelentősebb problémák rakódnak hőseinkre, egész más irányba terelve az elbeszélés fő szálát, egyelőre még nem látjuk, de a felütés, a cselekményt illetően, valóban reményteli. Külön kiemelhetjük, hogy az első benyomás alapján a sorozat nem kíván disztópikus irányba elágazni, a modern technológia, az ismert fajok, vagy maga a Föderáció még most is létezik, csak térben elszigetelt formában, a képviselője pedig – még ha egyetlen ember is – rendületlenül hisz az alapelveiben.
Az ideológiai felépítmény gyakorlatilag érintetlen, sőt, a helyzet akár derűsebb, mint a Star Trek: Picard első évadában vázolt 2390-es években, amikor is az egykor nemes és elvhű szervezet megalkuszik egy kataklizma elkerülhetetlen következményeivel, és megtagadja a segítséget, sőt az ideáiban leginkább hívő tagját is keserű távozásra kényszeríti.
Itt és most, valahol a negyedik évezred elején, úgy tűnik, egész véletlenül Burnham az a reménysugár, aki változást vagy megújhodást, akár az egész Föderáció újraéledését hozhatja – azonban, és szerencsére ez nem személyesen van főhősünknek dedikálva. Ilyen módon a Discovery bármely random tisztje is lehetne ennek a reménynek a forrása, a lényeg, hogy a még intakt, régi Föderáció világából érkezve legyen még benne elegendő idealizmus és elkötelezettség. Nem feltétlenül Burnham (lesz) tehát a megmentő, de egész véletlenül ő is lehet.
Nincs tehát a klingon háború kirobbantásához hasonló vészterhes felelősség vagy bűntudat a főszereplő vállára téve, egész egyszerűen a hajó és a legénység megtalálása is elegendő küldetés lehet számára – de valószínűleg, mindeközben hatni fog a 3188-as helyzetre, és elősegítheti a Föderáció felépülését, már ha egyáltalán szükséges egy több, mint ezer éves múlttal rendelkező szövetséget teljesen restaurálni. Talán pont a Kiégés volt egy régóta szükséges reform, vagy változás elindítója, és lehet, hogy hőseink, a régi eszményeket magukkal hozva egyfajta katalizátorként működhetnek egy megújult bolygóközi összefogás létrehozásában, esetleg épp a spórahajtómű segítségével az addig elszigetelt szektorok között ugrálva ismét létrehozva a kommunikációs hálózatokat, újjáalkotva a Föderáció alapszövetét.
A kezdés mindenképpen nagyon ígéretes, a sorozat evolúciója legalább akkorát lépett erre az évadra, mint a második szezon kezdetén – minden okunk meglesz tehát hetente várni a folytatást.
A That Hope is You, Part 1 című epizódról az Impulzus Podcast 142. adásában beszélgettünk, melyben az évadnyitó mellett a legfrissebb Star Trek híreket is körbejártuk:
A műsor adásoldalához ide kattintva juthattok el, ahol a podcastet többféle platformon is hallgathatjátok, illetve feliratkozhattok.
Űrszekerek Közösségi Flotta a Facebookon is!
Űrszekerek Közösségi Flotta
