Tarantino ismét a Star Trek mozijáról nyilatkozott

2019. június 11. 11:56 - FCs.

Bár az időutazós Kelvin mozi előkészítése Chris Hemsworth távozása után fokozatosan elhalt, Tarantino időről időre jelzi a közönségnek, hogy az ő Star Trek projektje továbbra is napirenden van. A rendező áprilisban már közölte, hogy a film elkészülésére elég nagy esélyt lát, most pedig arról is beszámolt, hogy a megvalósulás érdekében mi lesz a következő lépés.

tarantino.png

Tarantino épp a legfrissebb filmje, a ’Volt egyszer egy Hollywood’ júliusban (Magyarországon augusztusban) esedékes bemutatójával foglalkozik, az Empire magazin munkatársai viszont az ő ötletéből készülő Star Trek mozi aktuális állapotára is rákérdeztek. Amikor még a Paramount két filmre vonatkozó elképzelései dübörögtek a sajtóban, a Tarantino projekt kidolgozását az akkori hírek szerint Mark L. Smith kapta, a legfrissebb információk szerint az első változat pedig sikeresen meg is született, csakhogy Tarantino ezt még nem látta:

„Van egy létező forgatókönyvünk, amivel foglalkoznom kéne, csak még nem tudtam.”

A történet tehát valószínűleg Tarantino meglátásaira és kiegészítéseire vár, a korábban emlegetett szigorúbb korhatár-besorolás pedig most is megerősítést nyert: a rendező csakis akkor vállalja a munkát, ha a tizennyolc éven felüli közönség lesz a célcsoport, amit egyébként a nemzetközi rajongók egy része ódzkodva fogadott. A mozi kreatív előkészítése a ’Volt egyszer egy Hollywood’ lecsengése után, legkorábban ez év végén veheti kezdetét.

Űrszekerek Közösségi Flotta // TrekMovie // Empire

Űrszekerek Közösségi Flotta a Facebookon is!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr7814888592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása