A Discovery második évadjának feléhez érkeztünk – ezt a készítők a szokásos antianyag-tűzijáték helyett visszafogottabb, karakterfejlesztő epizóddal ünnepelték, bár két fan-service bombát mégiscsak élesítettek: a temporális anomáliát és persze Spockot, aki ezúttal valóban személyesen teszi tiszteletét, s habár az ifjú félvulkáni jóval többet beszél, mint Luke Skywalker az űropera hetedik epizódjában, a lényeget tekintve alig mond nála többet. Elemzésünk ezúttal is spoileres, a cselekményre és a karakterekre vonatkozóan is.
Michael – Amanda – Sarek – Spock:
Michael kimenőt kér és kap Pike-tól, majd hazautazik a Vulkánra, ahol Spock nyomát sejti. Burnham naplójában csak úgy mellékesen megjegyzi, hogy most már bizonyosságnak tekinthető az, hogy a Vörös angyal a jövőből jött, sőt az onnan hozott tudást valamiképpen Spocknak is átadta, olyan jövőt felvázolva, amit a félvulkáni tiszt elméje már nem tudott feldolgozni, és megőrült. Burnham Pike előtt is sejteti, hogy nevelőanyja valószínűleg titkolózik Spockkal kapcsolatban, nemcsak őelőtte, hanem Sarek és a Föderáció előtt is. Főhősünk gyanúja megalapozott volt, Amanda egy katra-szentélyben rejtegeti fiát, aki egyelőre a formális logika alapelveiből idézett foszlányokat motyogja, és nem lehet megszólítani. Több oldalú, és az előző részekben következetesen előkészített családi dráma bontakozik ki, az első évados, szintén remekül megírt 'Lethe' után ismét a Sarek-família belső, rejtett feszültségvonalaira koncentrálva. Spock (feltehetőleg) emberi öröksége egy tanulási nehézség volt, a L’tak Terai, melyet annak idején a vulkáni tanulóközpontban (félvulkáni mivoltára hivatkozva) nem kezeltek. Amanda sajátos mese-tereápiájával, az Alice Csodaországban felolvasásával próbált a kisfián segíteni, ám ezt a váratlanul felbukkanó, és feleségével vitába bocsátkozó Sarek pont, hogy a fiú visszafejlődésének egyik okaként nevezi meg (bár egy korábbi epizódban éppen Sarek vallotta be Burnhamnek, hogy titokban ő maga is szívesen hallgatta Amanda felolvasását). Amanda nyílt, őszinte és szenvedélyes módon vonja felelősségre Sareket több múltbeli sérelemért is, aki a maga szikár módján érvel, de túl sokat nem tud felhozni emberi feleségével szemben. Nem kétséges, hogy Amanda embersége és szeretete volt az, ami működőképessé tette Sarek patchwork-család kísérletét, de jelen pillanatban Spock mostani állapota, ami kölcsönös felelősségre vonást vált ki az ember-vulkáni família minden tagjában. Sareket az is felháborítja, mikor Burnham elárulja, hogy Spock már korábban is találkozott a jelzésekkel, és a Vörös Angyal jelenséggel, ám reakciója más szempontból is döbbenetes, hiszen közli, hogy csak a 31-es szekció és Leland tehetnek valamit Spock gyógyulásáért.
Burnham vakációja eddig sem volt risai nyaralás, de most fivérével egyenesen a Harmincegyesek NCIA 93 jelzésű hajóján, Leland és Georgiou vendégeként landol. Talán már Leland túl közvetlen és előzékeny stílusára szagot fog, de gyanújában az őt megkörnyékező ex-császárnő erősíti meg igazán: Sarek állításával szemben a 31-es Szekció és Leland egyáltalán nem Spock gyógyulásában érdekelt, inkább valamiféle emlékkivonást akarnak rajta végrehajtani, mely feltehetőleg végzetes elmezavart okozhat nála. A főhősünk és tükör-univerzumbéli „édesanyja” közötti álverekedés ezúttal (ellentétben Yeoh korábban látott harci koreográfiáival) egészen hatásosra sikerül, Burnham sikeresen kiszabadítja fivérét, majd az első évad végi NCC 1... 7... 0... 1... betűzgetős játékhoz hasonló hatásvadász jelenetben kideríti, hogy a Spock által motyogott számsort megfordítva megkapja a kirakós játék következő darabját: egy koordinátát... A kincses bolygó és a nagy piros X ezúttal a tiltott TALOS IV-re vezet, ahová főhősünk – természetesen felettesei megkérdezése nélkül – azonnal útra is kel. Vajon mit szól majd ehhez a bolygó titkát fájdalmasan jól ismerő Pike kapitány?
Pike és Tyler
Az e heti kelletlen páros egy űrkompba és a Tilly által tucatnyi módon elnevezett temporális anomália hatásaiba zárva kénytelen kapcsolatterápiás foglalkozáson részt venni, ennek során a kezelő orvos egy ötszáz évvel a jövőből visszaérkezett, továbbfejlődött, ellenséges szonda lesz. Az előző részekben már úgy éreztük, a két férfi lejátszotta a hatáskörök és a kinek hosszabb a jelvénye meccseket, de az írók úgy gondolják, még egy menetet kisajtolnak a karakterekből, így az epizód elején kissé túltolják a feszültséget kettőjük között. A váratlanul a hídra rontó Tyler szinte a nézők kedvéért, a színfalak mögül, hívószóra vonul be, és vonja kérdőre Pike-ot Burnham holléte felől. Pike kapitány Kirk-i lazasággal szereli le a 31-es ügynököt, azzal érvelve, hogy "a kapitányi szék rangban a jelvény felett áll" – számos esetben láttuk, hogy ez csillagflotta-kapitányoknál nagyon hatásos érv lehet, egy-egy nyakukon ülő, kirendelt nagykövettel, civil tudóssal, közvetítővel, vagy akár admirálissal szemben. Bár Pike-ot küldetése továbbra is a Kaminar közelében tartja, a kelpiaiak és a Ba’ul konfliktusa eszébe sem jut, ahogy Saru evolúciós továbbfejlődéséről is egy csapásra elfeledkeztünk ebben a részben. Az Angyal által hátrahagyott időanomália nyilván ennél fontosabb téma most, bár Trek-sorozatokban már számos helyen láttuk, amint egy szereplő a jelen idejéhez képest múltbéli vagy jövőbeli önmagát látja (netán beszélget is temporális alteregójával), de ennél is szakállasabb vicc, mikor egy újdonsült sorozat a saját első évadának olyan epizódjára (Mudd időhurka) hivatkozik, mely már önmagában egy leporolt Trek-alaptéma volt. Szerencsére az alkotók B-sztoriba tolták az időtorzulás enyhén klisés témáját, előtérbe helyezve Tyler és Pike kakaskodását, mely talán túlságosan is cukormázas finálét kapott, egyik szereplőtől sem vártunk efféle dicshimnuszt, de legalább a két tiszt kibékülése kellő akcentust kapott.
Stamets és Tilly
Hozzák a megszokott, kissé kelekótya tudóspárost, úgy tűnik, Tilly már teljesen felgyógyult „Mayből”, és Stamets is gondtalanul veti bele magát az időprobléma megoldásába. Culber kedélyállapotáról egy szó sem hangzik el, Jett Reno mintha sosem létezett volna – a mellékszereplők építése kiábrándítóan rapszodikus, de tudjuk be költségvetési okoknak. Az epizód alapproblémája, a Tilly által számos szóvirággal leírt anomália (időgörbület, időhasadás, időtorzulás, időlökéshullám, időhasadék, vagy a legjobb: időcunami) bármely Trek-rajongó szívét megdobogtatná, és a résznek e szempontból vannak is emlékezetes pillanatai, így például a medveállatka-DNS révén a lineáris időt nagyobb összefüggésben látni képes Stamets.
Airiam
A kibernetikusan feljavított parancsnok alapvetően nem is nagyon kapna külön említést, hisz ezúttal is csupán a tőle megszokott brummogó-sercegő hangokat adja ki (ha udvariatlanok lennénk, a robothölgy némely helyen szabályosan röfög, mint egy derék házisertés, de ezt tudjuk be a szinkron következetlenségének). Az alkotók két módon hívják fel rá a figyelmet: az ötszáz évvel a jövőből érkezett szonda úgy tűnik, nem csak az űrkomp és a Discovery rendszereit csapolja meg, hanem Airiam rendszereibe is behatol, feltehetőleg egy gonosz végső parancsra váró, szunnyadó gyilkosrobottá, de legalábbis kémmé változtatva a csinos androidot. A másik nézőpont: Airiam szeme – egy ügyes vágásnak köszönhetően ugyanis az android szeméből egyenesen Leland hajójára zoomolunk, elhintve ezáltal egy újabb vészterhes konteót: Airiam talán mindvégig a 31-es szekciónak kémkedett volna?
Georgiou és Leland
A másik kelletlen páros együttműködését úgy látszik, hasonló kényszerítő erők határozzák meg, mint a Pike-Tyler duóét. Az első évad kimaradt jelentéből tudjuk, hogy Leland volt az, aki besorozta az egykori terrán császárnőt a 31-es szekcióba, és az azóta eltelt hónapok alatt Georgiou meglehetős befolyásra tett szert az önkényes és tiltott módszerekkel operáló titkosszervezeten belül, de rangjában és hatalmában még bőven a "fővezér", azaz a Szekciót irányító személy/szervezet, (az eredetiben: "Control") alá pozicionálható. Lelanddel azonban sajátos kutya-macska harcot folytat, döntéseiben nem egyszer fölé helyezkedve, és a határokat feszegetve, nyilvánvalóan saját célokat követve. Spockék elengedésével kisebb mértékben gyengíti saját tekintélyét, mint Lelandét, ráadásul – még ha tagadja is – nevelt lánya alteregójának is szívességet tesz, talán ismét az egykori megmentéséért adózva. Lelandet egy súlyos, eltitkolt igazsággal is sakkban tartja: a 31-es kapitány a felelős Burhnam szüleinek meggyilkolásáért – erre, egyelőre nincs további magyarázat, de ezek alapján azt is feltételezhetjük, hogy a Szekció egykoron a merényletet elkövető klingonokkal is együttműködött (azt mindenesetre tudjuk, hogy a klingon-föderációs béke/status quo, így L’Rell kancellárságának fenntartása is valamiképp az érdekkörükbe tartozik). Georgiout eddigi játszmái kellően izgalmas karakterré teszik, úgy tűnik, a nézőben folyamatosan növelik az érdeklődést a főszereplésével készülő sorozatra.
Saru
Még nem ültették kispadra, de az előző részekhez képes relatív kisebb szerepet kapott, helyettes kapitányként dirigálja a felderítő, majd mentőküldetést. Bár a hajó még otthona, a Kaminar szektorában tartózkodik, sem népéről, sem a Baul’ról nem ejt senki egy szót sem, ahogy Saru vahar’ai utáni állapotáról, vagy a bolygó életébe tett drasztikus föderációs beavatkozás következményeiről sem...
Hallgassátok meg az epizódot kibeszélő Impulzus Podcast adást is!
emTV.hu
