Attila a stuttgarti Germany Comic Conon járt

2018. július 11. 16:00 - Menyhárt Attila

Június utolsó hétvégéjén Stuttgartban gyűlt össze számos sci-fi, fantasy és képregény rajongó Európa minden részéről. Sajnos Chuck Norris nem jött el a rendezvényre, de ez mit sem von le az élményből, amit két nap alatt kaptam.

Miután a biztonsági örök udvariasan és gyorsan ellenőriztek minket (különös tekintettel a csomagokra, és a jelmezes vendégek fegyvereire), beléphettünk a hatalmas csarnokba. Egy svájci ismerősömmel együtt fedeztem fel eme csodálatos fantáziavilágot. Már az egyes számú csarnokban úgy érezhette a magamfajta rajongó, hogy ez a paradicsom. Nemcsak a látogatók jelmezei, de számos kiállított tárgy idézte a különböző sorozatok, mozifilmek vagy képregények hangulatát.

A rengeteg árusítóhelyen mindenféle tárgyi emléket megtalálhatott bármelyik sorozat vagy film rajongója. Polók tucatjai kellették magukat Star Trek, Star Wars vagy épp Marvel univerzumos témákban, a mellette lévő standon kitűzők, kisebb-nagyobb emléktárgyak várták leendő gazdáikat. Volt kardokra, ékszerekre szakosodott árus, de steampunk szobrokat kínáló stand is. Külön területet kaptak a képregények, sőt, ismert német, olasz és japán képregényrajzolók ott a helyszínen mutatták be tehetségüket a kíváncsi rajongók szeme láttára. Nagyon közvetlenek voltak, és szívesen válaszoltak a kérdésekre.

Kicsik és nagyok örömére a csarnok egy része a LEGO rajongók számára lett berendezve. Láttam életnagyságú ágyút apró kockákból összeállítva, illetve egy hatalmas várat amely – a felirat szerint – harminc éve folyamatosan épült egy jókora terepasztalt elfoglalva. A legtöbb alkotás klasszikus LEGO téma volt, de rengeteg volt az Star Wars vagy Stargate ihletésű mű. Vállalkozó kedvű látogatók számára pedig asztalokat állítottak fel, ahol kipróbálhatták kreativitásukat.

Aki akart, kimehetett a belső udvarra és leheveredhetett a padokra, vagy magára a gondosan nyírt gyepre és élvezhette a napsütést. Igazi woodstocki hangulat volt, és a különböző közösségekhez tartozó fanok együtt viccelődtek, beszélgettek mindenfajta ellenségeskedés nélkül. Rengeteg tolószékkel közlekedő idős embert és rajongót láttam a tömegben, akikkel mindenki előzékenyen bánt. Ami különösen tetszett, hogy tisztaság volt, nem volt sok szemét.

Találkoztam ott élő magyarokkal, és nagy örömmel fedeztem fel egy kifőzdét is, ahol – többek között – helyben sütött kürtöskalácsot is árultak.

Mindkét csarnok színpadán folyamatosan történt valami. Ha nem éppen egy ismert hiresség volt odafent, akkor kvízkérdésekre válaszolhattak a bátrabb látogatók, vagy egyik másik jelmez gazdája osztotta meg viselete elkészítésének néhány titkát, illetve új filmet trailereit láthattuk. Természetesen itt is sor került jelmez versenyre, ahol a versenyzőket szigorú zsűri bírálta el.

De a találkozó által elfoglalt másik csarnok, a hármas talán még inkább megdobogtatta rajongói szívemet. Belépve egy életnagyságú X-szárnyú és egy TIE fighter makett fogadott, illetve a német Star Wars rajongók csapatainak pultjai (az 501-esek, és a Yavin bázis).

Bár külön Star Trek stand nem volt, de az autogram asztalok és a fotózási lehetőségek kárpótoltak. Számos hiresség mellett (mint Elisabeth Henstridge a S.H.I.E.L.D sorozatból), ott volt például Gil Gerard, aki nemcsak Buck Rogers kapitányként ismert a filmrajongók előtt, de a Star Trek Phase Two rajongói szériában is szerepelt.

Azonban csupán egyvalakinek az asztala előtt kígyózott folyamatosan hosszú sor a két nap során: ő nem volt más, mint a Star Trek: Az új nemzedékben (TNG) Deanna Troi-t alakító színésznő, Marina Sirtis. A rengeteg rajongó miatt folyton csúszott a programja, legyen az autogramosztás vagy épp fotózás. Elképesztő volt látni, mennyire népszerű. Rendkívül közvetlen és kedves hölgy (ezt személyesen tapasztaltam), aki fáradhatatlanul állta a rajongók ostromát. De ugyanilyen energiával válaszolt a kérdésekre mindkét nap reggelén a színpadon is. Folyamatosan sztorizott és viccet csinált abból, hogy közvetlenül a fellépés előtt folt esett a ruháján, s az időszűke miatt abban lépett fel. De ezt senki nem bánta, és a harminc perc szinte észrevétlenül repült el.

A rendezők profizmusára, szervezettségére nem lehetett panasz: tényleg minden felmerülő problémára gondoltak előre. A személyzet segítőkész volt rugalmas, angolul és németül mindannyian kiválóan beszéltek. Az árak nem voltak égbekiáltóak. A Germany Comic Con olyan esemény, amire legalább egyszer el kell menni.

Az aktuális Impulzus Podcastben a szokásos epizódkibeszélő helyett ezúttal élménybeszámolók hangzanak el a június utolsó napján tartott második Űrszekerek közösségtalálkozóról, valamint a Stuttgartban rendezett Comic Con Germany-ről, ahol Attila Marina Sirtis-szel, és a nemzetközi rajongótábor számos képviselőjével találkozott.

Itt találod az Impulzus Podcast aktuális epizódjának műsoroldalát, ahol különböző formában érheted el, vagy töltheted le a műsort!

emTV.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr414105327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása