Piller az eredeti sorozat (TOS) közkedvelt gengszteres epizódjának folytatását tervezte, nem kisebb vendégszereplővel, mint Leonard Nimoy – ám még ez is kevésnek bizonyult: az ötletet Rick Berman és a Paramount vezetése ugyanis túl korainak tartotta, és elvetette.
Egy több éven át futó sorozat élettörténete számos buktatót, mellékágat, elvetett ötletet és soha le nem forgatott sztorit rejt. A manapság már a Star Trek egyik csúcspontjának tekintett Az új nemzedék (TNG) esetében sem volt másképp. Van úgy, hogy egy remek epizódötletet – még ha azt a producerek egyike is nyújtja be – a döntéshozók elutasítanak. Így járt Michael Piller is a fent említett epizód vázlatával.
1990-et írunk: Az új nemzedék (TNG) immár negyedik évét tapossa az amerikai tévéképernyőkön, egyre nagyobb népszerűséggel, és éppen túl van már azon a legendás duplaepizódon is, amiben Picard kapitányt a Borg asszimilálta (The Best of Both Worlds). Ezt a sikert akarta valószínűleg meglovagolni Piller is, aki akkoriban producerként és íróként dolgozott a sorozaton.
Felettesének, Rick Bermannak címzett feljegyzéseiből tudjuk, hogy az író számos érdekes epizódötletet terjesztett elő a negyedik évad második felére. Ezek közül az egyik éppen a rajongói top tízes listákban állandó helyet bérlő TOS-epizód, a második évadban forgatott, A Piece of the Action című részt folytatta volna a TNG szereplőivel.
A szinopszis felütése szerint a Picard vezette Enterprise-D éppen a nyílt űrben tartózkodik, amikor egy azonosítatlan, a látszat szerint meglehetősen régi űrhajó közeledik felé, a megnyitott audiocsatornán keresztül pedig egy illető magát mint James T. Kirk kapitányt azonosítja...
Ennyi a teaser, ami már önmagában lázba hozná bármelyik Star Trek fant. Piller az epizód során vissza akart térni a Sigma Iotia II bolygóra, ahol annak idején Kirk és legénysége egy az 1920-as évek chicagoi gengsztervilágának megfelelő társadalmat talált – a mintegy száz éve ott lezuhant USS Horizon akaratlan kulturális hatásának köszönhetően.
Az epizód végén ráadásul Dr. McCoy a gengszterfőnök irodájában hagyta a trikorderét – így nem csoda, hogy száz évvel később az Enterprise-D egy sokkal fejlettebb, a Föderáció mintájára szerveződött civilizációt talált volna a planétán, amit azonban az eltelt évszázad alatt szép lassan megfertőzött a gengsztervilág morálja, így a Flotta ideáljainak sötétebb verziójával találkozott volna Picard legénysége. Piller nem kisebb élő Star Trek legendával, mint Spock alakítójával, Leonard Nimoy-jal próbált még nagyobb jelentőséget nyerni az epizódnak, aki a cselekmény szerint azért tért volna vissza a bolygóra, hogy megnyugtatóan rendezze az ott kialakult áldatlan helyzetet.
Habár a TNG már a pilot epizódban előhúzta a nyuszit a kalapból, és az eredeti sorozat (TOS) Dr. McCoy-ának cameojával próbálta megnyerni a hardcore rajongókat, Rick Berman mégsem látta elérkezettnek az időt egy újabb TOS-karakter felbukkanására, illetve egy régi epizód újrafeldolgozására.
Furcsa, mert Az új nemzedék (TNG) már az első évadban megtette ez utóbbit is: a The Naked Now című epizódja gyakorlatilag az 1966-os The Naked Time című rész homázsának tekinthető. Piller megpróbált hatásosan érvelni, elmondva, hogy négy évad sikerei után már nem kellene tartaniuk az eredeti széria árnyékától, sőt annak felidézése még növelné is a nézettséget.
A Bermannak címzett feljegyzés egyébként meglehetősen pökhendi, kihívó mondattal zárult (Tegye meg, ha meri!) – a címzett válaszát nem ismerjük. Akárhogyan is, az epizódot nem forgatták le, ám egy évvel később, az ötödik évadban Leonard Nimoy mégiscsak visszatért egy felejthetetlen duplaepizódra (Unification 1-2 – Újraegyesülés).
A TOS karakterek visszatérése pedig csak ezután indult be igazán: még az említett duplarészben viszontláthattuk az eredeti sorozatban szintén Mark Lenard által alakított Sareket, de az Enterprise ezermester főgépésze, Scotty is tiszteletét tette Picard hajóján – csak hogy megállapíthassa: ez már rég nem az ő világa (Relics).
emTV.hu // robots-and-dragons.de