Huszonkét titok a Discovery-ről – forgatási beszámoló

2017. szeptember 13. 09:20 - Dave // urszekerek.hu

A TV Guide magazin munkatársa, Alexander Zalben valósággal felrobbantotta az internetet, mikor közzétette azt a negyvenöt másodperces videót, melyben összefoglalót ad arról, ahogy teljesen szabadon bejárhatta az új sorozat talán legfontosabb forgatási helyszínét, a USS Discovery hídját. A rajongók többsége valószínűleg negyvenöt percesre nyújtotta volna a beszámolót, mely természetesen hemzseg az újdonságoktól és érdekességektől.

dsc_consol.jpg

Komolyabb betekintést – egyelőre – nem nyertünk a hajó tereibe, azonban Alexander Zalben egy huszonkét pontos összefoglaló listával kárpótol minket, melyből tájékozódhatunk a legfontosabb újdonságokról. Zalben ugyanakkor elmondta: a sorozattal kapcsolatos legtöbb kérdésükre még mindig a statikus "ezt most még nem mondhatjuk el" választ kapták, ám Aaron Harberts producer, akik végigkalauzolta a sajtó munkatársait a díszleten, azért hajlandó volt néhány titkot felfedni.

Lorca nem egy átlagos Csillagflotta-kapitány

Ennek persze több vonatkozása is van; például az egyik érdekesség, amit elmondhattak róla, hogy nem fogja a kapitányi székben vagy az irodában ülve tölteni az idejét, sokkal inkább a kilátóernyő közelében, állva fog kommunikálni a legénységgel. Ez több játékteret enged a színésznek is, és voltaképpen Jason Isaacs ötlete volt.

A kapitány az irodájában sem ül le

Lorca – akiről a díszletbejárás során többször elhangzott, hogy személye rengeteg titkot és meglepetést rejteget számunkra - a hídról távozva sem helyezkedik el kényelmesen. A hagyományos szék plusz íróasztal kombó helyett az álló munkára kialakított, modern, emelvényszerű asztalánál fog majd dolgozni. Ez a munkapozíció szintén ki fogja emelni megjelenését és tekintélyét.

Háborús térképek

A kapitány irodáját a klingon-föderációs háború aktuális állását megjelenítő, epizódról epizódra frissülő térképek uralják, melyeket tüzetesen megnézve az újságírók több, kifejezetten a hardcore rajongóknak szánt utalást fedeztek fel, ezekről természetesen még nem lehet beszámolni, de ajánlott lesz majd annak idején megállítani a lejátszóeszközünket, és Star Trek easter egg keresésre indulni! Herberts ugyanakkor azt is elmondta, hogy a nézőknek fel kell készülniük a háború sötét oldalának megjelenésére is.

A technika nem ragadt meg a hatvanas években – de tisztelettel adózik a klasszikus korszaknak

A jelenkor nyelvével és modernebb vizuális esztétikájával reflektálnak arra, mit is hozhat a jövő. Ezt kombinálják azzal a ténnyel, hogy tíz évvel az eredeti sorozat (TOS) előtt vagyunk: az átlátszó érintőkijelzők mellett valódi, fizikai gombok és kapcsolók is vannak a munkaállomásokon és vezérlőpultokon.

A videobeszámolóban is látszik, hogy a teljesen átlátszó képernyők nem utólagos CGI-effektusokkal jönnek létre, hanem valódi megjelenítőeszközök, melyeken a cselekménynek megfelelő tartalmat az adott jelenet ritmusában játsszák le (van tehát egy kis csalás, azaz: a képernyők valódiak, átlátszók, de nem érintésérzékenyek).

A vezérlőpultok gombjai viszont érintésérzékenyek, és valódi interakciót váltanak ki

Digitális technikát használnak, de nem utólagos CGI-t, hanem tablet-szerű eszközöket, például Lorca kapitányi székének karfáján. A sajtóbejáráson az egyik újságíró kíváncsiságból megérintette a kapitányi szék egyik gombját, azt gondolva, úgysem történik semmi, hisz csak statikus tartalmat lát. Annál nagyobb volt a meglepetése, mikor az érintés hatására egy külön kis kijelző aktiválódott a szék karfáján! A megoldás segíti a színészeket is, beleélni magukat az adott jelenetbe, szemben a régi időkkel, mikor ilyen esetben egy homogén zöld felületen kellett eljátszani, hogy menükben navigálnak.

Képernyőre? Nem, hologramra!

Számtalan epizódban hangzott fel a korábbi sorozatokban a kapitányok Képernyőre! (on screen) parancsa, mely, valljuk be, szinte már ma is elavultnak tekinthető kétdimenziós, sík megjelenítést biztosított. Ehelyett a most alkalmazott, a karakterek közötti térben megjelenő, mozgatható, körbejárható, forgatható holografikus megjelenítés sokkal korszerűbb, és a néző számára is látványosabb lesz. (A producerek például a Vasember holografikus interfészeinek megjelenéséhez hasonlították a látványt.)

A híd majdnem kétszintes lett

Az eredeti elképzelés szerint a díszlet elemei, például maga a híd nem csupán vízszintesen, egy síkban helyezkedtek volna el, hanem függőlegesen is kiterjesztették volna őket, konkrétan a híd alatt lett volna egy alsó szint is. Ez azonban túl költségesnek bizonyult. Majd az ötödik évadban! – viccelődött Aaron Harberts.

Híd a gépháznak!

A díszlet bejárása közben kiderült, hogy Burnham, valamint Tilly kadét és Stamets hadnagy jelentős időt fognak eltölteni együtt az alsóbb fedélzetek egyikén lévő gépházban, illetve a hozzá kapcsolódó laborban. A gépészet amúgy is jelentős szerepet fog betölteni főhősünk életében és munkájában.

A gépházban, illetve a hozzá kapcsolódó helyiségben nem csupán a hajtóműmag, illetve annak látható részlete hívta fel magára a figyelmet, hanem a falba épített titokzatos tartályok sora is, melyek állítólag majd kulcsfontosságú szerepet játszanak a cselekményben, ráadásul Aaron Harberts magyarázata még inkább misztikussá tesz a funkciójukat. A producer ugyanis Lorca egyik korábbi előzetesben elhangzott mondatát idézte: Új módot találunk a repülésre. Egyre valószínűbb tehát, hogy nem átvitt értelmű költői képről van szó, hanem egész konkrétan valamilyen újszerű hajtómű-technológiáról.

Ugyancsak egy titokzatos technológiát képvisel a gépházban lévő reakciókocka, mely rengeteg féle reakciótípust tesz lehetővé – fogalmaz ködösen Harberts, azt azért még hozzáteszi, hogy ez is igen jelentős szerepet játszik majd az első évadban.

Természetes megjelenés

Az eredeti sorozat, vagy Az új nemzedék (TNG) sokszor mesterségesnek ható, színpadi jellegű, tipikusan televíziós világítástechnikájától megválva sokkal természetesebb módon használják a fényt és a bevilágítást a forgatások során, ami minden helyszínt, legyen az hajóhíd, folyosó, vagy készenléti helyiség, sokkal realisztikusabban, élethű, gazdag textúrákkal jelenít meg.

A Discovery ötven árnyalata

A sorozat színvilága újszerű módon egyensúlyoz az eredeti széria harsány színei és modern sci-fi alkotások túlnyomórészt sötét, vagy szürkés-skálás dominanciája között. Lesznek majd ugyanis erős kontrasztot adó, az alapból fakó, szürke színtónusokhoz képest kirívóan élénk színű felületek, melyek célja a figyelem odairányítása lesz.

Chili paprika a Discovery-n?

A gépházon túl belépünk Stamets birodalmába: a gombákat tanulmányozó űrmikológus tudományos tiszt laborja tele van mindenféle anyagokkal és szárított növénymintákkal, többek között chili paprikával és gombafélékkel.

Legénységi szállások

Stamets és Culber, akik a Star Trek sorozatok történetének első nyíltan meleg karakterei, ugyanolyanok, mint bármely másik pár, magánéletük is hétköznapi lesz, a napi rutintól és a fogmosástól kezdve a szállásukon lévő személyes tárgyakig. Igen, a jövőben lesz még fogmosás, de vécé, az már nem – tréfálkozott Harberts, ezzel a kijelentéssel nyilván komoly, több napos fejtörőt feladva a jelen lévő újságíróknak. A legénységi szállások kis mértékben különböznek majd egymástól, Burnham például Csillagflotta-ágyneműt használ, Stamets viszont valamiféle Trónok harcából kölcsönvett szőrmetakarót – folytatta a tréfák sorát a producer. Burnham szobatársának, Sylvia Tilly kadétnak pedig különös alvási szokásai lesznek...

Lorca menazsériája

Ami nem más, mint egy titokzatos, csak a kapitány által elérhető zárt helyiség, ahol a Lorca sok időt fog eltölteni – újabb misztikus funkciójú helyiség és homályos kijelentés a producerek részéről, de két hét múlva már erről is többet fogunk tudni.

Beszéljünk a folyosókról!

Korábbi Star Trek sorozatok esetében még a kevésbé járatos rajongók is tudatában voltak annak, hogy nem voltak végtelen hosszúságú folyosók felépítve a forgatás helyszínén, a készítők csupán ügyesen trükköztek, kameraállásokkal és különböző nézőpontokkal, jól megtervezett vágással nagyobbnak mutatva a hajó belső tereit.
A Discovery esetében viszont már eleve nagy volumenű teret jelent a folyosó díszleteke, tényleges elágazásokkal, kanyarokkal, és konkrétan felépített csatlakozó helyiségekkel. Bonyolítja a helyzetet a fent említett kettős funkció: a Discovery folyosói egy nagyjából egy hetes, komoly átépítés után a Shenzhou folyosóiként jelennek majd meg - az átállás ráadásul számos más előkészítést is igényel.

A folyosók ráadásul nem egyszerűen gipszkartonból készültek, fémlemezek, műanyag és festett fa az alapanyaguk. A két hajó közötti váltáskor gyakorlatilag csak a vázszerkezet marad a helyén.

A hajó szíve: az étkezde

Amit sajnos a bejáráskor nem láthattak az újságírók, mert éppen átalakították egy másik helyiséggé. Harberts azonban garantálta, ez adja meg igazán a hajón folyó mindennapi élet érzését, főleg, hogy a legényég különböző tagjai itt nagy számban, egyszerre láthatók.

Kettős játszma

Nem egyszerű két csillaghajót szerepeltetni egyazon sorozatban: csaknem valamennyi díszletnek és helyiségnek kettős funkciója van, tehát több célra használható, aszerint is, hogy a Shenzhou vagy a Discovery egy-egy részlegét kell megjeleníteni velük. A légzsilip például liftet is tartalmaz, mely a Discovery csészealj-egységébe visz, de egy másik jelenetben ugyanez a szett már fegyvertárként jelenik meg. A gépház egyúttal torpedóindító állásként is szerepelhet. A folyosók egy komolyabb, egyhetes átalakítással hol egyik, hol másik hajó díszleteként tűnnek majd fel.

A Shenzhou nem tipikus csillaghajó

Már az első előzetesben feltűnt a rajongóknak a híd szokatlan, a hajó hasán való elhelyezkedése. A hajó öregebb, mint a Discovery, és inkább az eredeti sorozat korszakából ismert hajókhoz hasonlít. Elrendezése szűkebb, zártabb, és nyomasztóbb, mint a Discovery-é, ahol sokkal tágasabb tereket találunk. A Shenzhou hídja sötét, szűk, és kényelmetlen, inkább egy tengeralattjáró benyomását kelti, ráadásul a híd sajátos "fordított" elrendezése igen megnehezítette a stábtagok és színészek életét egyaránt: a forgatási helyszínek szűk feljárókon voltak csak megközelíthetők. Az is kiderült, hogy a Discovery hadicélokra befogott kutatóhajó.

Georgiou kapitány sem szokványos csillagflottatiszt

Michelle Yeoh saját maga választotta ki Georgiou kapitány készenléti irodájának dekorációját, többek között a szülőföldjére emlékeztető maláj babákat, illetve egy üveg Chateu Picard bort, amivel újabb fan service utalást lehet kipipálni. Nemcsak easter eggként érdekes ez a bor, hanem azért is, mert a való világban is létező pincészet termeli, ugyanakkor a Star Trek világában is létezik: Picard kapitány ősei állítják elő. Kellemes kontrasztot jelent egy üveg Michelob sör társasága – egy ilyet próbált ki Kirk a negyedik Star Trek filmben.

Spórolós epizódok

Bottle epizódként szokták azokat a részeket emlegetni egy sorozatnál, melyek kevés szereplővel, gyakorlatilag egyetlen helyszínen játszódnak. A Discovery esetében két vagy három ilyen epizód lesz, de azért ezek is többféle helyszínen fognak játszódni, tehát nem úgy kell elképzelni, hogy az egész legénység bent reked például az étkezdében – mondja Harberts.

Sokféleség

Már annak idején Bryan Fuller is szem előtt tartotta Gene Roddenberry diverzitásra vonatkozó vízióját, és ez az idea Harberts producersége alatt is megmaradt, aki beszámolt róla, hogy nagyon büszke arra, milyen változatos és tehetséges szereplőgárdát sikerült Torontóban összeválogatniuk.

A 13. epizód forgatása

A szerencsés újságírók egyúttal részt vehettek egy jelenet forgatásán is (jelenleg a 13. rész forgatási munkálatai zajlanak a stúdióban). Erről sajnos semmit nem árulhatnak el, ahogy a résztvevő szereplőkről, vagy a párbeszédekről sem. Annyit viszont elmondhattak: vizuálisan lenyűgöző a díszlet, a világítás, a látvány – a forgatás minden eddigi Star Trek sorozatnál jobban hasonlít egy egész estés mozifilm felvételéhez.

Még mindig nincs vége!

... a díszletépítésnek sem, a stúdióbejáró körút végén ugyanis egy eddig még nem látott, tekintélyes méretű díszletbe tessékelték be a sajtó munkatársait – amiről, ugye nem meglepő, még nem beszélhetnek. A helyszín puszta említése is hatalmas spoiler lenne ugyanis a sorozat történetére nézve.

További videók, előzetesek, jelenetek, valamint interjúk a szereplőkkel szintén magyarul feliratozva az emTV.hu Indavideó csatornáján!

A Star Trek: Discovery világpremiere szeptember 24-én lesz a CBS csatornán, ezt követően pedig hetente új résszel jelentkezik majd a CBS All Access nevű streaming szolgáltatásban. A sorozatot az Egyesült Államokon kívül a Netflix forgalmazza, így szeptember 25-től, hétfőtől hazánkban is elérhető lesz, és szintén heti egy rész kerül majd fel.

A sorozattal kapcsolatos további posztjainkért kattintsatok ide!

emTV.hu // TV Guide

További cikkek a Star Trek világából az Űrszekerek Facebook oldalán! Még több Star Trek: Discovery-ért érdemes ellátogatni a sorozattal magyar nyelven foglalkozó oldalunkra – a jó társaságért pedig nézzetek be a rajongói csoportba!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6912824230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása