Mi lesz veletek, romulánok?

2019. március 15. 10:00 - Menyhárt Attila

Mindannyian várjuk az új Star Trek sorozatot, amelynek Patrick Stewart lesz a főszereplője. Ezúttal nem egy Csillaghajó kapitányi székéből fogja irányítani az eseményeket, hanem egy szokatlan csapat élén. Magáról a történetről nem sokat tudni, de a kiszivárgott tények már lehetőséget adnak a rajongói spekulációra.

A történet 2399-ben kezdődik tizenkét évvel azután, hogy a Hobus szupernóva elpusztította a Romulus bolygót is magába foglaló naprendszert. (Ez a katasztrófa volt az elindítója annak az eseménysornak is, amit ma már Kelvin idővonalnak nevezünk, és három mozifilm is készült belőle 2009 óta.) Nem tudjuk Picard még aktív szolgálatban van-e, vagy már visszavonult a családi birtokra, de azt igen, hogy még ma is gyötri a bűntudat Shinzon tettei miatt. (Star Trek X: Nemezis) Úgy érzi, részben ő a felelős a történtekért, hiszen a klónja a szenátus megsemmisítésével ingatta meg először az addig sziklaszilárd romulán államgépezetet. Enélkül talán a romulánok a saját erejükből el tudták volna hárítani a katasztrófát.

A Kardassziai Unió után talán a Romulán Csillagimpérium lesz a következő, amelyik eltűnik a galaktikus politika színpadáról?

A Romulus megsemmisülése valóban végzetes csapás lenne a Csillagimpérium számára. Ez a legnépesebb bolygó az egész birodalomban, itt van a közigazgatás központja, a főbb hivatalok, és a legfontosabb hajógyárak. A katasztrófa után a kolóniák kormányzói azzal szembesülhetnek, hogy már nincs mögöttük a Szenátus vagy a flotta ereje. Azaz csak a saját erőforrásaikra támaszkodhatnak, ha esetleg a leigázott népesség (például a Ceres II lakói) a romulán uraik ellen fordulnának. Egyik-másik vezető kérhet akár külső segítségért (Föderációtól, esetleg a klingonoktól), viszont központi irányítás nélkül megindulhat a nyílt harc a kormányzók illetve a romulán flotta önállósult részeinek parancsnokai között, hogy akaratukat rákényszerítsék a többiekre. Nem lehetetlen tehát a polgárháború kitörése sem.

És ne feledjük, a romulánok számos olyan haditechnika fejlesztésével is foglalkoztak, amelyek illetéktelen kezekben borzalmas terrorfegyverek lehetnek. Valószínűleg számos magasan kvalifikált romulán tudós vagy katona próbálja latinumra váltani tudását és képességeit egy megváltozott univerzumban. Ezek felkutatása, megsemmisítése is egy kicsiny, de sokoldalú csapat profiljába illik, mint egy feltűnő Csillagflotta hajónak.

Elképzelhető lenne, hogy egy másik hatalom kihasználja a romulánok gyengeségét? Minden bizonnyal. Lehet ez egy korábban még nem ismert faj, amely kihasználja a hatalmi vákuumot.

Az új nemzedék (TNG) záró dupla epizódja szintén felvet egy lehetőséget: az itt megjelenített jövőben a régi ellenség, a klingonok hódították meg a romulánokat. (Nem véletlen tehát, hogy a USS Pasteurnek a klingonoktól kell engedélyt kérnie az elvileg a romulánokhoz tartozó Devron rendszerbe valló belepéshez.) Ismerve a klingonok régi sérelmeit, ez nem lehetetlen, bár egy elhúzódó hódító háború aláásná az Alfa kvadráns biztonságát.

Természetesen mindezek csak egy rajongói elképzelések, az igazságot meg fogjuk ismerni az új sorozatból.

emTV.hu

banner_uszfb.jpgdonate_usz.gif

komment
Címkék: Picard Romulánok

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr8814688506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása