Khitomertől a Fairpontig

2019. február 05. 18:00 - Menyhárt Attila

2293-ban a Khitomeri konferencia volt az első igazi csillagközi kezdeményezés a békére az Alfa kvadránsban. Nem lehet egyetlen nap alatt megváltoztatni a galaxist, és akik akkor hallották Kirk kapitány szavait, nem is sejtették, hogy valóban átlépték a nem ismert tartomány határát.

Chang tábornok és Cartwright admirális nélkül a háborús frakciók befolyása csökkent mind a Klingon Birodalomban, mind a Föderációban. A romulánok szándékuk szerint szívesen lettek volna a nevető harmadik, de végül hoppon maradtak, hiszen egy elhúzódó háborúra számítottak. A béketárgyalással viszont a Birodalom lehetőséget kapott, hogy stabilizálja és átszervezze hadigazdaságát, és csökkentse a Praxis felrobbanása okozta károkat. Ugyanakkor le kellett mondaniuk az újfajta álcázó technika rendszeresítéséről, hiszen a Csillagflotta hamar rájött a semlegesítés módjára, és idővel egy tachyon-háló kiépítésével védekeztek hívatlan behatolók ellen. Azetbur kancellárra és támogatóira mozgalmas évek vártak, hiszen a Házak intrikái, manőverei folytatódtak.

Amitől a Csillagflotta vezetői féltek, nem következett be: nem kellett naftalinba tenni a hajóikat. Csökkent a háborús veszély a klingon határon, de így több erőforrás jutott a tudományos kutatásra, hosszútávú expedíciókra anélkül, hogy a hajógyártás ütemén csökkenteni kellett volna. Nemcsak a régi hajókat korszerűsítették, de új típusok is szolgálatba álltak, mint a Constellation vagy az Excelsior osztály, immár szabványos térhajtóművel. Utóbbi a huszonnegyedik század második felére már a Csillagflotta gerincét alkotta.

Az Excelsior egyik első továbbfejlesztett példánya kapta az Enterprise–B nevet 2294-ben, a fiatal John Harriman kapitány parancsnoksága alatt. Sajnálatos módon a hajó próbaútján egy addig ismeretlen anomáliával találkozott, és hajón tartózkodó Kirk kapitány rejtélyes módon eltűnt. További sorsa hetvennyolc évig ismeretlen volt a Csillagflotta számára. Nekünk persze nem kell annyit várnunk, csak felidéznünk a Nemzedékek (Generations) című mozi történetét.

Természetesen a technológiai fejlődés nem volt zökkenőmentes. Voltak kudarcba fulladt projektek, és olyan innovatív hajótípusok, amelyek csak évek, évtizedek múlva állhattak szolgálatba (Sovereign, Defiant). De szükség volt új hajókra, mert egyes példányok már hatvan-hetven éve teljesítettek szolgálatot.

2311 újabb fontos dátum volt az Alfa kvadráns népei számára. Az úgynevezett Tomed incidens majdnem ismét háborút okozott a romulánok és a Föderáció között. A békés megoldást keresve a felek leültek, és aláírták az Algernoni Szerződést. Ennek egyik záradékában a Föderáció lemondott álcázópajzs kifejlesztéséről és használatáról – ez a kitétel sok magas rangú tisztet felháborított a Csillagflotta vezetésében. Nem lehetett tudni, a romulánok cserébe miről mondtak le a Föderáció javára. Mindenesetre valami történhetett a Csillag Impériumban, mert a romulánok ezután több mint ötven évig többé-kevésbé kimaradtak a kvadráns történelmének alakításából. Egyes jól értesült személyek polgárháborúról suttogtak. Érdekes lenne erről a 31-es szekciót megkérdezni...

A huszonnegyedik században mégsem lehetett nyugodt békeévekről beszélni, noha a két fő rivális (klingonok és romulánok) nem jelentettek számottevő veszélyt. Nemcsak a Föderáció terjeszkedett, de az új nagyhatalmak is a közvetlen közelében: felbukkan a Ferengi Szövetség amely folyamatosan terjeszkedve hamarosan a Föderáció szomszédjává vált.

2344-ben négy romulán hajó megtámadta a Narenda III klingon kolóniát. Megsemmisítették a bolygót védő ragadozó madarat, és felkészültek az orbitális bombázásra. Amikor az Ambassador osztályú USS Enterprise–C Rachel Garret kapitánysága alatt fogta a kolónia által leadott vészjelzést, a kapitány saját felelősségére parancsot adott a Semleges Zóna átlépésére.

Az Enterprise-nak sikerült kilőnie két támadó romulán harci madarat, azonban ő maga is megsemmisült. A érkező klingon felmentő sereg hamar tudomást szerzett a történtekről, és elterjedt a hír, hogy a Csillagflotta tagjai is képesek hasonló önfeláldozással harcolni, mint a klingonok. Lényegében ez lendítette előre a béketárgyalásokat, és gyakorolt hatást a Klingon Nagytanács Házaira, hogy 2352-ben a Klingon Birodalom és a Föderáció aláírja a Khitomeri Egyezményt, mely nem csupán a békét hozta el, de a szövetséget is.

A regionális nagyhatalomnak számító kardassziaiak 2319-ben szállták meg a művészetéről és kultúrájáról ismert Bajor bolygót, és határvitájuk a Föderációval végül 2355-2359 között háborút robbantott ki. A háborút egy békeszerződés zárta le, létrehozva a Demilitarizált Zónát, így több kolónia is kardassziai területre került. A föderációs telepesek nem nyugodtak bele, és ennek hosszútávú következményei lettek. A 2360-as évek elején pedig a tzenkethi-kel robbant ki kisebb konfliktus. A megerősödött Föderációnak tehát új kihívásokkal kellett szembenéznie. Szükség volt egy új zászlóshajóra, egy új Enterprise-ra, miután a C megsemmisült.

Az 2350-es évek elején már elkezdődött a leendő Galaxy osztály tervezése. Az elérhető legmodernebb technikákat igyekeztek beépíteni a hajótestbe, amelyhez hasonló méretűt még nem építettek a Föderációban.

Számos kísérleti technológiát 2358-ban a USS Pegasus hajó fedélzetén tesztelték élesben. Azonban csak évekkel később derült ki, hogy a fedélzeten Pressman kapitány egy szupertitkos berendezést is tesztelt: egy különleges álcázó berendezést, megszegve az algernon-i egyezményt. A teszt a hajó megsemmisüléséhez vezetett, és csak néhány ember élte túl, köztük Pressman és egy bizonyos William T. Riker. A Pegazus katasztrófája azonban lényegesen nem befolyásolta a Galaxy programot, és 2364-ben az USS Enterprise–D készen állt a próbaútra...

emTV.hu

banner_uszfb.jpgdonate_usz.gif

komment
Címkék: Kánon

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr1514608582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása