2256-ra gyakorlatilag nem beszélhetünk Klingon Birodalomról; területét a huszonnégy Ház felosztotta egymás között, a Nagy Tanács csak a nevében létezik, tényleges hatalma nincs. A Discovery a Star Trek történelmének egy fehér foltját tisztázza, a Föderáció és a klingonok közötti háború igaz történetét. A korszakét, mely voltaképpen átrendezte az Alfa kvadránst.
Ezt az interregnumot használta ki, illetve kínált egyfajta megoldást az önjelölt vezér T’Kuvma, aki számkivetettekből olyan mozgalmat épített ki, amelyet a Nagy Házak már nem vehettek félvállról. Tudta, hogy a klingon civilizáció stagnál, és önmagát marcangolja, miközben körülötte az idegen civilizációk erősödnek, terjeszkednek. Attól félt, hogy a harcos klingonok nép lassan eltűnik, és beolvad egy olyan csillagközi közösségbe, melyet több faj együtt alkot. Valószínűleg ő is tudott arról, hogy a Föderációban megvalósították az intelligens fajok keresztezését, és az ebből származó utódokról is hallott (mint Spock). Egy nem tiszta vérű klingon létezése nyilván undorral töltötte volna el. Azonban igazi reform helyett T’Kuvma úgy gondolta, hogy a klingon nép és kultúra megmentéséhez vissza kell nyúlni az eredeti tanokhoz és kizárni minden külvilági hatást.
T’Kuvma tudta, hogy újraértelmezve Kahless tanait, csak egyféleképpen egyesítheti népét: egy háború kirobbantásával, megnevezve egy közös ellenséget. Fontos leszögezni tehát, hogy így vagy úgy, de Michael Burnham tettei nélkül is kirobbant volna a háború.
Eközben a Föderáció akadálytalanul és békésen terjeszkedett fennállása hosszú évtizedein át. Előfordultak szórványos rajtaütések a klingon és az orioni határon, de ezek csak helyi incidensek voltak. A kettős csillagnál történt csata utáni helyzetre, azaz egy komplex támadó hadműveletre a Csillagflotta nem volt felkészülve. Nem vívtak igazi háborút a romulán konfliktus óta. A Csillagflottának meg kellett tanulnia újra harcolni, és nagyon gyorsan. Azok a csodálatos felfedezések és találmányok, amelyeket éve óta fejlesztettek, most kénytelenek voltak a háború és a pusztítás szolgálatába állítani. Ezek egyike volt az USS Discovery egyedi és különleges meghajtórendszerével...
T’Kuvma halálával a Csillagflotta csak pirruszi győzelmet aratott. Kol, a Kor ház feje már a saját hatalmát építgette a Nagy Tanácsban és az újraegyesült Birodalomban. Ravaszsággal és megvesztegetéssel megszerezte T’Kuvma legféltettebb kincsét, az álcázóval is felszerelt ősi szarkofághajót. Miközben a Discovery új hajtóműve immár a terveknek megfelelően működött, neki sikerült saját hajóira adaptálnia az álcázót. (Kor később elmeséli, hogy az álcázót ő szedte szét, hogy megértsék a működését, majd újra összerakták és tesztelték.) Kor az álcázó technikáért cserébe helyet kínált a Házaknak a Tanácsban, ha elfogadják teljhatalmú vezetését. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy nem szervezkedtek a háta mögött. Fegyveres konfliktusokról a háború alatt nem tudunk, de a Házak természetesen a maguk útját járták. Meglepő dolog, de arról sincs adat, hogy idegen nagyhatalmak beleavatkoztak volna egyik vagy másik hadviselő fél oldalán. (A romulánok nyilván feszülten figyelték a háborút a Semleges Zóna túloldalán, de a korabeli prétor nem látta elérkezettnek az időt, hogy leszámoljon a Csillag Impérium riválisaival. A csempészek és a fegyverkereskedők a busás haszon reményében mindkét félnek szállították kétes és veszélyes áruikat. Azonban az erőegyensúly így is lassan kezdett eltolódni a klingonok javára...
Kolt és a szarkofághajót végül a Discovery-nek sikerült legyőznie, ám ezzel nem sikerült befejezni a háborút. Sőt! Mivel már nem volt egységes haditerv és hadvezetés, a Házak önállóan és minden haditerv nélkül csaptak le célpontokra. Sajnos taktikájuk működni látszott: röpke kilenc hónap alatt megszállták a Föderáció mintegy húsz százalékát. Ez ellen a koordinálatlan támadássorozat ellen a Csillagflotta nem tudott hathatós védekezési szisztémával szolgálni. A klingon hajók szinte csak fényórákra voltak a Földtől mire sikerült egy briliáns megoldással rákényszeríteni a Házakat, hogy hagyjanak fel a további rablóhadjárattal. Ettől számítjuk a hidegháborús korszakot a Föderáció és a Klingon Birodalom között.
A viszonylagos béke lehetőséget adott, hogy a Föderáció kiheverje az elszenvedett veszteségeket, pótolja az elpusztult hajókat, miközben a klingonok ismét megpróbáltak egységes nemzetté formálódni. Kényes egyensúly volt ez, de legalább a kényszerbéke évtizedekre fennmaradt.
Az idők során ismét kialakult minimális diplomáciai kapcsolat, de hivatalos kereskedelem nem létezett. Virágzott a csempészet, és természetesen kémek, ellen-kémek is felbukkantak a határ mindkét oldalán. Akadtak még kisebb-nagyobb konfliktusok, ám mindkét fél ügyelt rá, hogy a háború szikrája ne lobbanjon fel újra.
A Csillagflotta immár ismét az ismeretlen világűr megismerésére fordíthatta az energiáit. Ugyan nem tettek szert álcázó berendezésre, azonban egyéb területeken egyre inkább érvényesült a műszaki és technikai fölényük. Sorra épültek új típusú hajók a háborús tapasztalatok figyelembevételével, és javult a tisztek és a legénység taktikai kiképzése is. A hidegháborús évek előrehaladtával a Birodalomnak egyre inkább egy megerősödött és harcedzett flottával kellett szembenéznie. A hadjárat befejeztével előtérbe kerültek az addig leplezett belső problémák, melyek felismerése évtizedekkel később elvezetett a Khitomeri Békekonferenciához. Egyes klingon harcosok, mint Koloth, megtanulták tisztelni az addig ismeretlen Kirk kapitány, és még sokan mások nevét.
emTV.hu
