"Orvos vagyok, nem éjjeli lámpa"

2017. augusztus 13. 09:30 - FCs.

Az idei Las Vegas-i Star Trek találkozó második napján a régebbi sorozatok fő- és vendégszereplői uralták a rendezvény főszínpadát. Az egyik legjobban várt panelbeszélgetésről, a Voyager sorozat négy színészének fellépésének legérdekesebb sztorikból szemezgetünk, majd röviden áttekintjük, mely színészek voltak még jelen a panelen.

stlv17_wang_picardo_beltran_phillips.jpg

A nagy lendülettel bezúduló, négy Voyager férfiszereplőt felvonultató panel hamar megszállta a színpadot, ahol kicsivel korábban még Az új nemzedék (TNG) vendégszereplői voltak. Robert Beltran (Chakotay), Robert Picardo (OSH), Garret Wang (Kim) és Ethan Phillips (Neelix) átszáguldott a hét évadnyi élményein, valamint a szereplőválogatáshoz kötődő emlékein. Jelenlétükkel teljesen elkápráztatták a közönséget. Az általuk elmondott sztorikból csemegézünk most.

Megtudhattuk, hogy a válogatás során Garrett Wangnak kellett a legkeményebben megküzdenie a szerepéért. Három színésztársa viszonylag hamar sikerrel járt, neki azonban egy két és fél hónapos procedúrán kellett átesnie, bizonyítva, hogy ő a legmegfelelőbb a szerepre. A legnehezebb feladatot azonban a válogatás rendezőjével valóállandó küzdelem jelentette, akinek a megfelelő beleélés tekintetében meglehetősen nagy elvárásai voltak a próbafelolvasások során. Egyik alkalommal Kim zászlósnak a sztori szerint a halállal kellett szembenéznie, ekkor a rendező azt kérte tőle, hogy tűrje fel az ingujját, majd módszeresen megcsavarta a színész csuklóját, hogy ezáltal akkurátusan tudja közvetíteni a történet által megkívánt fájdalomérzetet.

Elmesélték azt is, hogy mikor Robert Picardo megkapta a holodoki szövegeit tartalmazó dokumentációt, a rövid karakterleírásban egy nem túl vonzó szerep bontakozott ki: "egy számítógépes orvosi program, mely sótlan, humortalan". Végül Picardo mégis bevállalta a meghallgatást, ám úgy döntött, mindenképpen feldobja a karaktert egy rögtönzött megszólalással. A történet szerint valaki a doktor programjának kikapcsolására tett kísérletet, Picardo pedig az utolsó mondat után megjegyezte: "Orvos vagyok, nem éjjeli lámpa." Bár a hallgatóság egyöntetű tetszését elnyerte, ekkor még nem tudta, hogy megszólalásával DeForest Kelley-t (McCoy, TOS) idézi meg.

Ethan Phillips megosztotta a Las Vegas-i közönséggel, hogy az ilyen alkalmak során mindig nagyon kényelmesen és felszabadultan érzi magát a rajongók előtt, ellentétben a színpadi szerepeivel. Visszaemlékezéseiben a Paris hadnagyot játszó Robert Duncan McNeillel közös jelenetét idézte fel a sorozat korai epizódjai közül. A felvétel közben hirtelen olyan feszélyezetlen és vidám hangulat alakult ki, amely a következő hét évet maradéktalanul végig kísérte számára.

Garret Wang tapasztalataiban Tim Russ a való életben is egy vulkáni benyomását keltette a korai időkben. Amikor Wang megjegyezte, hogy a Tuvok név kicsit hasonlít a Tupac nevű rapper nevéhez, Russ így reagált: "Rapzene… A rapzene döntötte romba a modern nyugati civilizációt."

Robert Beltran a hídon játszódó drámai jelenetek, valamint a túl hosszúra nyúló csaták után mindig megjegyezte: "Ne aggódjon kapitány, a jövő héten úgyis visszatérünk." A klisék miatt szinte mindegyik íróval küzdelmet folytatott: "A pajzsok állapota sohasem esett 12% alá."

A rajongók közül egy mozgássérült Trekkie is feltette kérdéseit, egy iraki háborúban szolgáló veterán pedig tudatta a megjelent szereplőkkel, hogy a Star Trek óriási segítség volt számára, hogy folytatni tudja mindennapi életét, és nem adta fel azt az álmát, hogy itt mindenki a máért dolgozik

Az eredeti sorozatból Walter Koenig (Chekov), illetve Nichelle Nichols (Uhura) rendszeresen visszatérő vendégei a Las Vegas-i eseménynek, míg Gene Roddenberry fia, Rod Roddenberry, illetve a TrekNation – A Star Trek bűvöletében című dokumentumfilmjében vele közreműködő kollégája, Trevor Roth, az újabb generációt képviseli.

Az új nemzedékben (TNG) K’Ehleyert alakító Suzie Plaksonta közönség szeme láttára maszkírozták klingon nővé. A panelbeszélgetésen részt vett még Daniel Davis (Moriarty, TNG), Bob Gunton (Maxwell, TNG), Deirdre Imershein (Joval, TNG), Deborah Lacey (Sarah Sisko, DS9), valamint Julia Nickson (Tsu zászlós, TNG) is.

Az Enterprise sorozatot két főszereplő, Connor Trinneer (Trip) és Dominic Keating (Reed) képviselte, őket a Voyager vendégszereplői követték a színpadon: Don Most (Kadan), Megan Gallagher (Jaryn), Alissa és Heidi Kramer (Delaney-nővérek), Jeff Yagher (Iden), valamint Anson Williams rendező.

Olyan vendégszereplők is érkeztek egy hangulatos beszélgetésre, akik többféle Star Trek sorozatban is feltűntek: Natalija Nogulich, Steve Rankin, Camilla Saviola, és Dey Young.

emTV.hu // TrekMovie

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr2612740478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása