Impulzus Napló - A megkísértés

2020. július 07. 13:00 - FCs.

Az Impulzus 128. adásában A megkísértés című epizódról beszélgettünk, melyben ismeretlen okokból minden felnőtt kutató végez magával a Triacus kolónián, az állomáson élő gyermekek azonban gyász nélkül vesznek tudomást a szüleik távozásáról: hamarosan kiderül, hogy a fiatalokat egy eltűnt civilizáció utolsó képviselője tartja az irányítása alatt, aki a világuralmi ambícióinak megvalósítása érdekében egy sűrűn benépesített világ felé téríti az Enterprise legénységét.

star_trek_the_original_series_s03e04_original_1080p_bluray_x264-mars_mkv_snapshot_43_36_944.png

Gyerekek gyerekcipőben

Nem először, és nem is utoljára fordul elő, hogy gyermeki vagy fiatalkori akaratosság tartja rettegésben az Enterprise legénységét: a Charlie (Charlie X, TOS 1x02) című epizódban kamaszkori érzelmek szabadulnak el és rázzák meg a hajót, a Miri (Miri, TOS 1x08) történetében pedig egy rémisztő gyermek társadalom kezébe kerül az irányítás, egyértelműen felidézve A Legyek Ura világát. Bár Trelane látszólag egy felnőtt férfi a Gothos ura (The Squire of Gothos, TOS 1x17) című epizódban, a főhősök számára berendezett játszóház valójában egy olyan helyszín, ami egy hatalmas gyermek kegyetlen szórakozásának van fenntartva.

A gyermekkori kíváncsiság, valamint az ezzel sokszor együtt járó dacosság és féktelen tombolás tipikus Roddenberry toposznak nevezhető, amely például az első mozifilmben, a Csillagösvényben is visszatér. A Star Trek világában maga az emberiség is az egyéni felnövéshez hasonló életpályán mozog, melyben a társadalom előbb-utóbb “kinövi” a háborúskodást és a fenntarthatatlan működést, néhány civilizációhoz képest azonban még a huszonharmadik században is gyermekeknek számítunk.

Az eredeti sorozatban a gyermekkor többnyire a dacos, zsigeri és beteljesületlen vágyak tajtékzásában, valamint az ezzel együtt járó horrorklisék megjelenésében merül ki: egy csúnyán néző, hátborzongató vendégszereplő, vagy egy rovarok szárnyát tépkedő mindenható lény, akinek szellemi képességei még közel sem érik el a felnőttkor szintjét. További rétegek inkább a későbbi sorozatokban érkeznek, ahol a fantázia, a barátság, a felelősség, a veszteség és a gyász is fontos szerepet kap a fiatalkorú szereplők, és az őket körülvevő felnőttek életében.

A 60-as évek Star Trekjében akár társadalomkritikát is észrevehetnénk a gyermekszereplős epizódokban, hiszen az “Amit hiszel, az történik” mondattal felbujtott fiatalság már egyértelműen jelzi, hogy nem lehet neki megmondani, mikor feküdjön le, vagy mikor és mit egyen - akárcsak az interneten kellemetlenkedő öntudatos fogyasztók, akik szintén gyermeki vehemenciával nyilatkoztatják ki, hogy senkitől sem tűrnek ellentmondást. A Miriben látott elképzelés pedig megmutatja, hogy gyermekek kezébe került a világunk. A hasonló értelmezésekig azonban sosem jutunk el, ugyanis a gyermekszereplős epizódokat a rajongók inkább messziről elkerülik, akik pedig mégis arra adják a fejüket, hogy elemzést végezzenek, azok számára erősebb lesz a kínzásként megélt audiovizuális élmény, mint a háttérben fellelhető esetleges gondolatok.

star_trek_the_original_series_s03e04_original_1080p_bluray_x264-mars_mkv_snapshot_16_40_239.png

Átlátszó érvelés

A Miri és A megkísértés kemény kihívásként állnak a sorozatot újranéző rajongók előtt, az utóbbi azonban egyenesen a legrosszabb megítélésű epizódok ligájában játszik. A Den of Geek például a dobogó harmadik fokára helyezi a történetet, amit csak a Spock agya (Spock’s Brain, TOS 3x01) és az Úton az éden felé (The Way to Eden, TOS 3x20) előz meg, egy 2019-es felmérésben pedig ez az epizód állt a legalacsonyabb IMDb pontszámon az eredeti sorozatból. A diagram alapján egyébként az egész franchise IMDb csúcstartója Az új nemzedék Szürkülő emlékek (Shades of Grey, TNG 2x22) című epizódja. A megkísértés esetén a szörnyű kritikák általában William Shatner rosszul sikerült színészi játékát, a gyermekek jelenlétét, valamint a rendhagyó mellékszereplőt emelik ki.

A Gorgan szerepében látható Melvin Belli ugyanis egy jól ismert ügyvéd, aki olyan sztárokat képviselt, mint például Gábor Zsazsa, Tony Curtis, Muhammad Ali, vagy Chuck Berry. A producer Fred Freibergernek akkor jött az ötlet, hogy felkéri őt, amikor kiderült, hogy a Steve szerepében látható fiú valójában Melvin Belli gyermeke. Az ügyvéd el is vállalta a karaktert, Freiberger pedig a nézettség robbanásszerű növekedését remélte a szokatlan szereposztástól. Kiderült, hogy ez a terve csúfosan megbukott, ezt utólag Freiberger is elismerte, a Chekovot alakító Walter Koenig pedig úgy nyilatkozott, hogy inkább egy színész számára kellett volna lehetőséget biztosítani.

Amikor az első tesztvetítések lezajlottak, Gene Roddenberry állítólag megdöbbenve vette tudomásul, hogy Melvin Belli mennyire rosszul alakítja a szerepét. Ennek okán elrendelte a producerek számára, hogy jó alaposan változtassák el a hangját, és tegyék annyira láthatatlanná, amennyire csak lehetséges. A helyzetet tovább fokozta az ügyvédre aggatott hatalmas, függönyszerű ruha is.

A gyerekek közül egyébként a Tommy szerepében látható Craig Huxley már korábban is szerepelt a Star Trekben, méghozzá ő volt Kirk unokaöccse az első évad végén a Paraziták (Operation -- Annihilate!, TOS 1x29) című epizódban. Brian Tochi pedig később fog felbukkani Az új nemzedékben, méghozzá Lin zászlós szerepében a Rémálmok (Night Terrors, TNG 4x17) című epizódban.

star_trek_the_original_series_s03e04_original_1080p_bluray_x264-mars_mkv_snapshot_34_50_234.png

Rejtélyes szósaláta

Leslie hadnagy és Kirk kapitány “párbeszéde” a hídon egy olyan szürreális jelenetet eredményez, melyet a későbbi Twin Peaks sorozat Fekete Barlangjában is többször átélhetünk: a kapitány mondanivalója első hallásra értelmetlennek tűnik, de ha az angol változatot fordítva játsszuk le, akkor Kirk utasításai egy csapásra világossá válnak. A szöveg körülbelül így fordítható:

“Távolítsa el Uhura hadnagyot és Mr. Spockot a hídról! Zárja őket a kabinjukba! Hallja, amit mondok? Vigye Mr. Sulut a kabinjába! Felmentem őt a szolgálat alól. Távolítsa el Uhura hadnagyot és Mr. Spockot a hídról! Zárja őket a kabinjukba! Azt mondtam, vigye Mr. Sulut a kabinjába! Mr. Leslie, zárja Mr. Sulut a kabinjába!”

Aki azonban a magyar változatot is ugyanígy megvizsgálná, meg fog lepődni: sem az eredeti, sem pedig a visszafelé játszott felvétel nem tartalmaz értelmes szavakat, így nehéz elképzelni, hogy a szinkronizálás során mi is szerepelt pontosan Sörös Sándor szövegkönyvében.

Az Impulzus 128. adásában további szinkronos érdekességekről, valamint az epizód hátteréről, és saját benyomásainkról is beszélgetünk:

A műsor adásoldalához ide kattintva juthattok el, ahol a podcastet többféle platformon is hallgathatjátok, illetve feliratkozhattok.

Űrszekerek Közösségi Flotta a Facebookon is!

Űrszekerek Közösségi Flotta // Memory Alpha

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6015984746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása