Sivatagi átkelés és Kelvin filmek a tévében

2020. június 29. 12:00 - FCs.

Heti Star Trek ajánló

Ezen a héten ismét lezárul az Enterprise első évada a televízióban, a vakáció gondolata pedig egyre gyakrabban foglalkoztatja a főhőseinket, az elérhetetlennek tűnő üdülés ráadásul visszatérő háttértörténetként köti össze az epizodikus küldetéseket. Az Archer vezette legénység kalandjai júliustól új időpontban láthatók, akik pedig Kelvin mozifilmeket néznének, azok számára a Star Trek (2009) és a Star Trek - Sötétségben is megtekinthető lesz a hét második felében.   

tv_cover_2.png

Star Trek: Enterprise - RTL Spike

Emlékezetes történetek kíséretében ér véget az Enterprise első évada, melyben rég látott vendégszereplők is felbukkanak, az Oázisban például René Auberjonois teszi tiszteletét, a következő epizódban pedig Dean Stockwell jelenik meg (Fogságban), így a Quantum Leap rajongók legnagyobb örömére az egykori Al és Dr. Beckett (Scott Bakula) ismét egy képernyőn látható majd.

A Magányos hang szimbiotikus élőlénye jelentősen megrövidíti a legénység rekreációs idejét, hiszen egy teljes moziestet, valamint a kapitány és Trip vízilabda nézését is meghiúsítja - az epizódot egyébként a Voyagerben megkedvelt B’Elanna megtestesítője, Roxann Dawson rendezte. Bár az Enterprise a Bukott hős című epizódban sem adja fel a pihenéssel kapcsolatos terveit, ráadásul egyenesen a Risa üdülőbolygót veszi célba, a fedélzetre érkező vulkáni nagykövet miatt a régóta várt kikapcsolódás ismét csúszást szenved.

Az utazási terv a Sivatagi átkelésben sem tud megvalósulni, hiszen a hajó egy vészjelzést kap, a bajba jutott idegen pedig a saját bolygójának belügyeibe próbálja belerángatni Archer kapitányt. Bár a vendéglátás szívélyes, Archer és Trip háborús övezetben rekednek, melynek sivatagi túlélés lesz a vége. A várva várt üdülés végül a Két nap, két éjszaka című részben realizálódik, de a vakáció természetesen nem mindenkinek úgy sikerül, ahogy eltervezte.

A vulkániak tudományos álláspontja szerint az időutazást akár el is felejthetjük, a Megrázkódtatás című duplaepizód cselekménye mégis ellentmond a logika diktálta világnézetnek, az átívelő háttérsztori, a temporális hidegháború koncepciója pedig összeköti az első és a második évadot. Lehet, hogy a vulkániak már a Kapcsolatfelvétel előtt is köztünk voltak? A Carbon Creek erre is választ ad, az Aknamező pedig egy emlékezetes űrsétát biztosít Malcolm számára, aki az Enterprise külső burkolatán próbál hatástalanítani egy váratlanul érkezett robbanóeszközt.

Figyelem! Július elsejétől az Enterprise új időpontokban kezdődik! Bár az eltérés nem nagy, de nem árt odafigyelni, amennyiben semmiről sem szeretnénk lemaradni.

Hétfő (2020.06.29)

  • 14:00 - Csellengő bolygó (Rogue Planet, 1x18) -  ismétlés 
  • 14:50 - A szerzemény (Acquisition, 1x19) -  ismétlés 
  • 17:25 - Oázis (Oasis, 1x20)
  • 18:10 - Fogságban (Detained, 1x21)

Kedd (2020.06.30)

  • 14:00 - Oázis (Oasis, 1x20) -  ismétlés 
  • 14:50 - Fogságban (Detained, 1x21) -  ismétlés 
  • 17:25 - Magányos hang (Vox Sola, 1x22)
  • 18:10 - Bukott hős (Fallen Hero, 1x23)

Szerda (2020.07.01)

  • 13:00 - Magányos hang (Vox Sola, 1x22) -  ismétlés 
  • 14:00 - Bukott hős (Fallen Hero, 1x23) -  ismétlés 
  • 17:00 - Sivatagi átkelés (Desert Crossing, 1x24)
  • 18:00 - Két nap, két éjszaka (Two Days and Two Nights, 1x25)

Csütörtök (2020.07.02)

  • 13:00 - Sivatagi átkelés (Desert Crossing, 1x24) -  ismétlés 
  • 14:00 - Két nap, két éjszaka (Two Days and Two Nights, 1x25) -  ismétlés 
  • 17:00 - Megrázkódtatás - 1. rész (Shockwave: Part 1, 1x26)
  • 18:00 - Megrázkódtatás - 2. rész (Shockwave: Part 2, 2x01)

Péntek (2020.07.03)

  • 13:00 - Megrázkódtatás - 1. rész (Shockwave: Part 1, 1x26) -  ismétlés 
  • 14:00 - Megrázkódtatás - 2. rész (Shockwave: Part 2, 2x01) -  ismétlés 
  • 17:00 - Carbon Creek (Carbon Creek, 2x02)
  • 18:00 - Aknamező (Minefield, 2x03)

Szombat (2020.07.04)

  • 13:00 - Megrázkódtatás - 1. rész (Shockwave: Part 1, 1x26) -  ismétlés 
  • 14:00 - Megrázkódtatás - 2. rész (Shockwave: Part 2, 2x01) -  ismétlés 

Vasárnap (2020.07.05)

  • 13:00 - Carbon Creek (Carbon Creek, 2x02) -  ismétlés 
  • 14:00 - Aknamező (Minefield, 2x03) -  ismétlés 

star-trek-into-darkness-hd-1514.jpg

Star Trek: Kelvin mozifilmek

A 2009-es mozifilm új idővonalat hozott létre a Star Trek világában, melynek negyedik részét jelenleg is várjuk. Az első kettőt viszont biztos, hogy nem kell nélkülöznünk, a Film Now és a Paramount Channel jóvoltából a hét második felében újraélhetjük a fiatal Kirk első küldetéseit. Jó hír, hogy az ismétléseknek köszönhetően a korán kelők sem maradnak le a Star Trek, valamint a Star Trek: Sötétségben című filmekről. 

Szerda (2020.07.01)

  • 17:50 - Star Trek (Star Trek, 2009) -  Film Now 

Csütörtök (2020.07.02)

  • 07:45 - Star Trek (Star Trek, 2009) -  Film Now 
  • 16:20 - Star Trek - Sötétségben (Star Trek Into Darkness, 2013) -  Paramount Channel 

Péntek (2020.07.03)

  • 06:10 - Star Trek - Sötétségben (Star Trek Into Darkness, 2013) -  Paramount Channel 

risa_1.png

Nyaralni tudni kell

Most, hogy az időjárás végre a szabadtéri időtöltéseknek, valamint a régóta tervezett utazásoknak is kedvez, a heti epizódok között is gyakran visszatér a nyaralás gondolata. Ezek között több elrettentő példát is láthatunk, melyben a sokat áhított kiruccanás nem éppen úgy sikerül, ahogyan főhőseink megálmodták: bár Hoshi kifejezetten kellemes kapcsolatba sodródik, és úgy tűnik, hogy Archer kapitány is stresszmentes ismerkedésnek néz elébe, ez Trip és Malcolm partyhadjáratáról már egyáltalán nem mondható el, Travis sérüléssel megszakított sziklamászásáról már nem is beszélve. Ha pedig úgy gondolnánk, hogy a nyári forróság már elviselhetetlen számunkra, gondoljunk csak Archer és Trip sivatagi átkelésére, ahol a bolygón rekedt főhősöknek a földi túlélőgyakorlaton szerzett tudást élesben kellett alkalmazniuk. Ti hova mennétek legszívesebben nyaralni a Star Trek világában, és számotokra melyik a hét epizódja?

risa_2.png

Űrszekerek Közösségi Flotta a Facebookon is!

Űrszekerek Közösségi Flotta

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6215972582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása