Az Impulzus 120. adásában az eredeti sorozat ’Csalóka halhatatlanság’ című epizódjáról beszélgettünk (The Omega Glory, TOS 2x23), melyben ismeretlen okok miatt minden víztartalom eltűnik az Exeter csillaghajón szolgáló egyének szervezetéből, amikor a hajó az Omega IV vizsgálatába kezd: míg a fedélzeten senki sem marad életben, Tracey kapitány a bolygó felszínére sugározva kerüli el a biztos halált, ahol saját immunitásából, valamint az őslakók hosszú életkorából arra a következtetésre jut, hogy az emberi élettartam jelentős meghosszabbítása a helyszínen végzett kutatásoktól függhet, a halhatatlanság reményében az egykori kapitány viszont durva beavatkozást eszközöl a helyiek mindennapjaiban.
Az epizód, amiért Roddenberry megküzdött
A ’The Omega Glory’ egyike a meglehetősen negatív megítéléssel rendelkező epizódoknak, a ScreenRant például a franchise nyolcadik, a Den of Geek pedig az eredeti sorozat ötödik legszörnyűbb epizódjának ítéli a látottakat. A Comic Book Resources (CBR) az “annyira rossz, hogy muszáj látni” kategóriába sorolta. Pedig a történetet maga Gene Roddenberry írta, és kizárólag az ő kitartó, fáradhatatlan tevékenységének köszönhető, hogy a producerek által kerülgetett vázlatból végül forgatókönyv, a forgatókönyvből pedig egy tényleges epizód válhatott.
A történet eredete egészen a Star Trek őskorába nyúlik vissza, hiszen az epizód vázlata egyike volt annak a három sztorinak, melyek a ‘The Cage’ után a második pilot alapjai lehettek: a másik két elképzelés a ‘Mudd's Women‘ és a ‘Where No Man Has Gone Before’ volt, természetesen végül az utóbbi lett a befutó.
Mivel az alapötlet ennyire korán keletkezett, a Spock karakterével kapcsolatos kezdeti ötletelések közül az egyik megjelenik ebben az epizódban: a Star Trek előtt például még úgy képzelték el a vulkánit, mint akinek különleges hatalma van a nők felett. A jelenet, amiben Sirah odaviszi a kommunikátort Spock számára, ebből eredeztethető.
Roddenberry szerette volna, ha az epizód a ‘Mudd’s Women’ mellett még az első évadban megvalósul, de az NBC nem találta elég érdekfeszítőnek az alapot, és úgy rendelkezett, hogy határozatlan időre tegyék félre ezt a történetet, valamint alaposan dolgozzák át. Egy darabig egy író házaspár, Les és Tina Pine kapták a megbízást, hogy Roddenberry ötletét adaptálják a képernyőre, de a producerek elvárásainak az általuk létrehozott végeredmény sem tetszett, így végül maga Roddenberry végezte el a munkát.
Robert Justman – aki kezdetben rendezőasszisztens, majd később producer volt a Star Trek világában – hosszú írásos véleményezést végzett a forgatókönyvön, de nem merte odaadni Roddenberrynek, mert félt tőle, hogy túlságosan lesújtóan fog hatni. Helyette inkább személyesen kereste fel, és szóban osztotta meg gondolatait. Roddenberry meg is fogadott pár tanácsot, de Justman szerint ez a végleges produkción nem sokat segített.
Hidegháború az űrben?
A negatív fogadtatás és megítélés legtöbb esetben nem az Elsődleges Irányelv és a halhatatlanság dilemmája miatt alakult ki, a fennakadást a „párhuzamos Föld” alapszituáció okozza, ami az epizódban sehol sem nyer magyarázatot, és ami a bolygó törzsi életének egy kifejezetten félrecsúszott bemutatásához vezetett. A forgatókönyv egyébként nem hagyná érintetlenül a helyiek hasonlóságát az emberi történelemhez, hiszen Kirk, Spock és McCoy beszélgetése a történet végén rávilágítana a zavarba ejtő párhuzamosságra, még ha kielégítő magyarázattal nem is szolgálna:
McCoy: Túl nagy a hasonlóság Jim. Teljesen embernek néznek ki. Lehetséges lenne, hogy…?
Kirk: A Föld korai űrversenyének eredménye?
Spock: Nagyon is elképzelhető, kapitány. Megfelelően agresszívek ahhoz, hogy emberek legyenek.
McCoy: Na ide figyeljen Spock, maga…
McCoy ingerült reakcióját Kirk félbeszakítaná, de a párbeszéd végül nem került be a leforgatott produkcióba. A Kirk által említett „űrverseny” (space race) talán olyan spekulációknak adhat teret, melyek szerint a hidegháborúban zajló események „odakint” folytatódnak (legalábbis az emberiség egy része számára), és az akkor szembenálló nagyhatalmak konfliktusa az Omega IV-en talál új terepet. Az epizód elején, az Exeter fedélzetén látott következmények már egy itt zajló biológiai hadviselés eredményei.
Érdemes azonban megjegyezni, hogyha a Tracey kapitány által bemutatott Wu már 462 éves, akkor az ő születési dátuma több, mint egy évszázaddal korábbra esik, mint az említett hidegháborús korszak a Földön. Lehetséges, hogy Wu valójában egy helyi őslakó, és a konfliktust behurcoló, valamint a kulturális fertőzést okozó földi telepesek már nincsnek életben, de az is előfordulhat, hogy a „vörösmadár éveit” a kapitány pontatlanul konvertálja át – ettől függetlenül tudjuk, hogy a számítás szerint közel 1000 éves emberek is élnek a helyszínen. Mindenesetre biztos, hogy az epizód jó messzire elkerüli a háttér feltárását, így a néző az eredettel kapcsolatban teljes sötétségben marad.
Nem ezt a Star Treket keressük
A szemben álló törzsek már az elnevezésük (Yengek és Komok) alapján sem hagynak kétségeket a nézőben, az epizód végén azonban maguk a főszereplők mutatnak rá a párhuzamosságra, megfosztva a nézőket minden átvitt értelmezéstől és további gondolkodástól. Az arcba tolt patriotizmus, valamint az addig vademberek formájában látott Yengek átalakulása olyan irányba viszi a narratívát, ami a sztereotip ábrázolásmódtól elszokott Star Trek nézőre kiábrándító hatást gyakorol. Daniel Leonard Bernardi a Star Trek and History: Race-ing Toward a White Future című könyvében így fogalmaz:
„Az epizód eleje még azt mutatja be, hogy a fehér bőrűek lehetnek civilizálatlan barbárok, a sárga bőrű emberek pedig civilizáltak és racionálisak. Ez eddig teljesen szembe megy az ázsiai emberek jellemző bemutatásával, ami az Egyesült Államok médiájában uralkodik, mégpedig azzal, hogy a különböző emberekből álló közösségek folyamatosan fenyegető, ”sárga hordaként” szerepelnek a filmekben és a tévé képernyőn.
A The Omega Glory ennek ellenére nem számol le ezzel az uralkodó ábrázolásmóddal. Sőt, nemcsak az derül ki, hogy az epizód nem szeretne foglalkozni a rasszista ábrázolásmód kritikájával, de fokozatosan kialakul benne az ázsiaiak szokásos sztereotipizálása. Ahogy a történet előrehalad, a Yengekből nemes vademberek válnak, a Komok ellen irányuló megsemmisítő szándékuk pedig igazolttá válik, hiszen a Komok brutális elnyomók, akik totalitárius működésük miatt leigázzák a Yengeket.
Ez az egész csak még nyilvánvalóbbá válik, amikor Kirk és Spock megértik a földi civilizációval való párhuzamosságot. Ebben az olvasatban a Yengek már nem is vademberek többé, hanem szabadságharcosok, akik az igazukért és egy nemes ügyért küzdenek. Vissza akarják szerezni a földjeiket, amiket az ázsiaiakkal történt háborúban elveszítettek.”
A visszatérők
A Tracey kapitány szerepében látható Morgan Woodward már az első évad ‘Dagger of the Mind’ című epizódjában is megjelent, ahol az őrület határán álló Dr. Simon Van Geldert játszotta. Rajta kívül több vörös egyenruhás is többször megjelenik a sorozatban: bár Galloway meghal az epizódban, az őt játszó David L. Ross visszatér a ‘Day of the Dove’ című epizódban (ott Johnson hadnagyként), de a ‘Turnabout Intruder’ során maga Galloway karaktere is újra az élők sorába kerül. A rejtélyes feltámadásra nincs magyarázat. Az ‘Obsession’ című epizódban elhalálozó Leslie pedig ennek az epizódnak a végén tér vissza. A karaktert alakító Eddie Paskey szerint az akkori forgatókönyvben Leslie egy varázsszertől feléled, csak éppen ez a jelenet soha nem lett leforgatva.
Az epizódhoz kapcsolódó további információkról, magyar szinkronos érdekességekről, Morgan Woodward vendégszerepléséről és Roy Jenson elváltoztatott hangjáról a 120. adásunkban hallhatsz:
A műsor adásoldalához ide kattintva juthattok el, ahol a podcastet többféle platformon is hallgathatjátok, illetve feliratkozhattok.
Űrszekerek Közösségi Flotta a Facebookon is!
Űrszekerek Közösségi Flotta // Memory Alpha