Magyar feliratos Picard előzetes és elemzés

2019. július 22. 12:44 - Dave // űrszekerekflotta.hu

Amikor Picard végre elhagyja a szőlőbirtokot, az események nagymértékben felpörögnek az egykori kapitány körül: a kutya otthon marad, egy ismeretlen hölgy viszont Picard segítségét kéri, emellett felbukkan a borg, régi ismerősök  köszönnek be, és egy új legénység formálódik, ezúttal egyenruha nélkül. Cikkünkben mindent megtudhattok az eddig látott képsorokról, az előzetest pedig magyar felirattal tekinthetitek meg.

st-picard-sdcc2019-00004.jpg

A kezdő képsorok az első teaserből, illetve a poszterből megismert Picard-birtokra visznek minket, felidézve Data húsz évvel ezelőtti önfeláldozását is. Az android eredeti maradványait, valószínűleg egy csillagflotta-létesítményben őrzik.

Dahj (Isa Briones) – látszólag sérült és üldözött, és valószínűleg hosszú keresés után talál Picardra, aki mellett biztonságot remél. Picard a Flotta egyik admirálisa elé tárja a segítségre szoruló fiatal nő ügyét, de ott valószínűleg elutasítják – nyilván ezért vág bele egyedül küldetésébe. Picard szerint a lány élete súlyos veszélyben forog.

Miközben Picard-ot régi élete emlékei kísértik (a Picard-kapitány-nap plakátját látjuk), egy börtönszerű létesítmény orvosi részlegében egy titokzatos alanyon végeznek vizsgálatokat. A bolygó látkép és a harci madarak alapján a helyszín a Romulus lehet, tehát nyilván a múltba tekintünk vissza, amikor a novává váló Hobus csillag még nem pusztította el a bolygót.

A létesítmény folyosó-galériáin föderációs és idegen nyelvű felirat hirdeti, hogy 5843 napja nem történt asszimiláció – tehát több, mint 16 éve nem volt Borg-támadás? A romulán őrök mindenesetre borg-regenerációs fülkéket őriznek, lehet, hogy a foglyok volt borg-dolgozók?

A folytatásban Picard új legénységének tagjait láthatjuk, amint felajánlják segítségüket a küldetéshez. Úgy tűnik, többük múltja közös Picardéval, talán egy korábbi misszió során megmentette őket? Többük vulkáni, esetleg romulán, de túlnyomórészt emberek, ahogy a teherhajónak tűnő űrjármű navigátora, Cristobal Rio (Santiago Cabrera) is.

A legénység több tagja azonban bizalmatlan Picard védencével szemben, félve attól, hogyha a lány rájön, „mi” is ő valójában, az a véget jelentheti, mert ő maga a Pusztító. E szavak mellé egy Borg kocka látványa párosul, kellő kétséget és gyanút ültetve el a nézőben is Dahj kilétét illetően.

A kedélyes italozásra készülő Picardot Seven of Nine „érkezése” zavarja meg, aki talán csak illúzióként vagy valamilyen Borg telekommunikációt használva jelenik meg a volt kapitány előtt, s bár nem Locutusnak szólítja, kérdőre vonja ittlétét és küldetését illetően.

Egy súlyos borg csata, illetve a korábban látott asszimilált, de a borg-beültetésektől már megszabadított férfi látványa zökkenti ki a nézőt az örömteli viszontlátásból, majd gyors jelenetváltásokban a foglyul ejtett, később fegyvert rántó, végezetül az emblematikus „Engage” indítási parancsot kiadó Picard zárja a trailert, persze a főcím után még vár ránk egy újabb nézősokkoló jelenet a B4-ral teázgató és kártyázó Picarddal…

A Star Trek: Picard legújabb előzetesét természetesen az Impulzus Podcast aktuális adásában is részletesen átbeszéltük:

Ha kíváncsiak vagytok a sorozattal kapcsolatos legfrissebb hírekre és információkra, csatlakozzatok a Star Trek: Picard csoportunkhoz!

Űrszekerek Közösségi Flotta

Űrszekerek Közösségi Flotta a Facebookon is!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6714974766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.