Kapcsolatfelvétel a Vault 51-ben és a Pólus Moziban

2019. április 13. 10:45 - Spotty hadnagy

Élménybeszámoló

Április 5-én és 6-án a Trek-naptár szerint negyvennégy év múlva bekövetkező első idegen kapcsolatfelvételt előzetesen megünneplő rajongók leptek el két budapesti helyszínt is, hogy Star Trek-sorozatokat és filmeket szinkronizáló színészekkel, és az Űrszekerek podcast asztaltársaságainak tagjaival együtt beszélgessenek az első csillagközi találkozás esélyeiről, lehetőségeiről, és az első vulkáni látogatást fantasztikus módon bemutató nyolcadik Star Trek mozifilmről. Ez utóbbit másnap a Pólus Mozi nagytermében, nagy felbontású digitális remastered változatban, tűéles képpel láthattuk újra filmvásznon!

13

Elsőre kicsit idegenkedtem egy kétnapos Star Trek rendezvény meglátogatásának gondolatától, vidékiként főleg az utazás és szállás volt problémás, de utóbbit baráti segítséggel csak sikerült megoldani, az előbbi pedig, bevallom, az egynapos rendezvényeken is eleve zűrös szokott lenni. Nem is kell leírnom: totál megérte elzarándokolnom mindkét helyszínre, mind a két napra! Innen távolról is nagyon hálás vagyok az Űrszekerek csapatának, hogy ismét egy felejthetetlen hangulatú közösségtalálkozót szerveztek, ahol nagyon jól éreztem magam, és, hagyományteremtő módon, csak úgy oldalágon, létrehozták a hazai Kapcsolatfelvétel Napját is. Menőség! Egyáltalán, ünnepeli ezt bárki is odakint a nagyvilágban, vagy a Trek szülőföldjén? Mondjuk a montanai Bozemanben van ilyenkor valami megmozdulás? Hegyes fülűnek maszkírozott amerikai apukák sétálgatnak a cosplaybe öltözött famíliával? Van Cochrane-nek szobra, de legalább az akciófiguráit árusítják ilyenkor? Előadások, beszélgetések? Amilyen silányan ünnepelte a Paramount meg a CBS az ötvenedik évfordulót, aligha hiszem, hogy évente bármit is szerveznének hivatalosan... Sebaj, Magyarországon megtette ezt egy friss, fiatalos rajongói közösség, és ami nekem nagyon tetszik, hogy nem akarnak FedCon made in Hungaryt asztalra tenni, így a végeredmény inkább egy klasszikus, színészes/szinkronos és tudományos-fantasztikus meetup, élő podcastok és kocsmakvíz egyvelege, a legszórakoztatóbb módon. Engem amúgy sem érdekelne egy FedCon méretű giga találkozó, drága színész fotózásokkal, és jól vasalt fellépésekkel. Amúgy se tudnék egy eredeti színésznek bármit is mondani, akik ráadásul nem ritkán már csak a gázsiért jelennek meg egy ilyen conon. Annál inkább érdekelnek a magyar színművészek sztorijai, akár az egykori Star Trek-es szinkronforgatásokról, akár bármi más szakmai témáról, anekdotáról van szó.

7

A műsorvezető színművészek, Szórádi Erika és Holl Nándor végig remek hangulatban moderálták az eseményeket, jól felkészülten, és ahol kellett, jól rögtönözve is, a művészekkel is kiválóan kommunikálva. Ez a nagyszínpados rendezvények érzését hozta be a Vault otthonos kis pincehelyiségébe, fantasztikus, feledhetetlen légkört adva az egész estnek. Ismerve a színész közönségtalálkozók szervezésének bonyolult egyeztetési hátterét, el sem tudom képzelni, hogy sikerült, de a szervezők a legjelentősebb négy vulkáni karakter szinkronhangját el tudták hozni az eseményre (logikus döntés volt!): az eredeti sorozat legendás TV3-as szinkronváltozatának Spockja, a Nimoy-t szinkronizáló R. Kárpáti Péter ráadásul már nem is először járt itt, őmellé a Kelvin filmes univerzumból ismert Spock, tehát Zachary Quinto hazai hangja, a sokoldalú szerepeiről és nagyon kellemes hangjáról ismert Széles Tamás szegődött, kiegészítve a műsorvezető Holl Nándorral, aki az én kedvenc vulkánimnak, Tuvoknak adta a magyar hangját, hangzásban számomra Tim Russt is megelőzve. Remélem nem udvariatlanság a sorrend, de végül is, ha a bemutató sorrendjét nézzük, akkor a Discovery-t leszámítva a legújabb Trek-sorozat, az Enterprise első számú vulkánijának, T’Polnak a magyar hangja is tiszteletét tette: Orosz Annát először volt szerencsém élőben látni, és mivel épp mostanában nézem újra magyarul a sorozatot, rendkívül kellemes volt a valóságban is megismerni őt. Ahogy korábban Holl Nándor, ő is mesélt a karakterének megformálásához kapcsolódó első nehézségekről, hiszen például számára egyenesen különös volt, hogy az első látásra csinosnak és szenvedélyesnek hitt szereplő milyen hűvös és közönyös kell, hogy legyen majd végig. Persze tudjuk, néha T’Pol is volt szenvedélyes, ahogy Tuvok is megőrült nagy ritkán, kicsit felszabadítva a mikrofon előtt dolgozó hazai színészeket is. Hasonló, nagyon kellemes első találkozás és meglepetés volt számomra Pálfai Péter jelenléte. Nélküle szerintem Quark nem lett volna ilyen szerethető, kvázi antihős figura (és itt tényleg fontos, mert a találkozón is elhangzott, hogy a híres ferengi nem negatív vagy gonosz karakterként értelmezendő). A Voyager első tisztjének, Chakotay-nak a magyar hangja, Vass Gábor már szintén visszatérő vendég a Vaultos találkozókon, összekeverhetetlen orgánuma, és olykor fanyar humora mindig színesíti a beszélgetést. Nem utolsó sorban, s főleg, mert elsőként érkezett a helyszínre, Horányi László, Picard kapitány TV3-as és mozifilmes szinkronhangja, aki először tudott ellátogatni az Űrszekerek rendezvényére, és akinek jelenléte azért is volt hangsúlyos, mivel másnap az ő hangjával hallhattuk Patrick Stewartot a nyolcadik mozifilmben. Bevallom, nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy a későbbi TNG-s szinkronban közreműködő Varga T. József, vagy a Stewartot többek között az X-men mozikban is szinkronizáló Horányi László a találóbb választás az angol színművész hazai tolmácsolására, de szerencsére nem is kell dönteni! Horányi László egyébként már közvetlenül az érkezése után mesélni kezdett a mintegy húsz évvel ezelőtti első Star Trek-szinkronokról, csodálatos volt megtudni, hogy több magyar színművész mellett ő is kötődött karakteréhez, a sorozathoz, és Patrick Stewarthoz, természetesen az X-men is szóba került, ahol tizennyolc év alatt hét mozifilmben kölcsönözte a hangját a főszereplőnek! Apró érdekesség volt, amire már nem is nagyon emlékeztem, hogy a Voyager hetedik évadának első magyar változatában is szerepelt, a Holodoki hangjaként.

46

A színészekhez hasonló sztárságnak tekintem azt is, ha egy elméleti fizikus (Vincze Miklós) vagy egy sci-fi író, forgatókönyvíró (Szélesi Sándor) is tiszteletét teszi egy ilyen rendezvényen – a Trek mégiscsak a tudományról, és a tudományos-fantasztikum megvalósulásáról szól. Őrülten izgalmas, mikor erről egy-egy tudós, oktató, szakember, szakíró beszélget – mi az, ami valóság (lehet) és mi az, ami teljesen elszállt a Trekben? Hát, aki hallgatja a Parallaxis podcastot, vagy annak a közösségtalálkozókan előadott live kiadásait, azt tudja, hogy egész sereg dolog az. Dr. Vincze Miklós ezúttal is a racionális és megfontolt tudományos megközelítés útjait vázolta fel, olyan izgalmas témákat érintve, mint az idegen civilizációk Kardasev-skála szerinti felosztása, vagy az idegen kapcsolatfelvétel (illetve annak hiányának) másik nagyon érdekfeszítő megközelítése, a Fermi-paradoxon. Szélesi Sándor, aki íróként maga is sci-fi univerzumokat alkot, és az Impulzus kerekasztal-beszélgetése már-már borús jövőképet rajzolt, kissé kételkedve abban, hogy az emberiség a technológiai fejlődés ellenére erkölcsileg valaha is alkalmas lesz egy másik fajjal való kapcsolatfelvételre. Talán a poszthumán korszak hozhat reményt az emberi faj számára, saját magára nézve, és az idegen civilizációkkal való kapcsolatot illetően is?

A negyvennégy év múlva elkövetkező Kapcsolatfelvételt torta is ünnepelte, és hasonló jutalomban részesültek a mindenkit elkápráztató, eredeti sorozatos uniformisba öltözött cosplayer lányok, reméljük, szintén hagyományt teremtve. Ajándékok, többek között félméteres Enterprise-modellek vártak a tombola, a küldetés-játék, illetve a kocsmakvíz nyerteseire is, ez utóbbi már hagyomány, és remekül körbejárja a sorozatok, mozifilmek, a szinkron és a tudomány világát is. A műsornak ezt a részét nagyon szívesen meghosszabbítanám (na jó, mindegyiket), esetleg még nézői kérdésekkel, beszélgetéssel kiegészítve – persze akkor még éjfélkor sem lenne vége a rendezvénynek... Ezúttal az vigasztalt, hogy másnap folytatás!

Ez a folytatás pedig szombat délután a Pólus mozi legnagyobb vetítőtermében zajlott. A magyar feliratos werkfilm tökéletesen ráhangolt a közelgő First Contact vetítésre, mely számomra ősbemutató volt, hisz ebből annak idején valahogy kimaradtam, bár már akkor is komoly Trek rajongóként tartom számon magamat. A film előtti beszélgetés szintén a Kapcsolatfelvétel keletkezésének érdekességeit elevenítette fel, nekem ebből sosem lehetne elég, hiszen imádom a korabeli kulisszatitkokat. A nézők bevonása itt sem hiányzott, szavazni lehetett többek között a kedvenc mozifilmekről, ami örök vitatéma trekker körökben, szerencsére nem egyetlen alkotás mellett kellett letenni a voksot. A tombolahúzás tartogatott ugyan váratlan meglepetéseket, szinte egy egész Borg-kollektívára elegendő szelvénnyel meglepve a közönséget, de ez hamar interaktív show-ba csapott át, és természetesen az értékes színész aláírásokkal gazdagított lemezek is hamarosan gazdára találtak.

Rövid szünet után pedig elkezdődött a Star Trek 8: Kapcsolatfelvétel vetítése. Első számú kedvencem sohasem látott részletgazdagsággal került a szemem elé, bármely mai blockbusterrel felvéve a versenyt. Szándékosan a vászonhoz közel ültem, hogy teljesen belemerülhessek a film világába, de még így sem találtam minőségi kifogást a felújított, nagy felbontású digitális forrásból kijátszott anyag képi megjelenésén. Mind a belső terekben játszódó, valódi felépített díszletek között előadott, mind a nagy kültéri, illetve modelleket vagy CG-trükköket tartalmazó felvételek kifogástalan látvánnyal jelentek meg a vásznon, számomra soha nem látott részletességgel és élességgel. A kezdő, zoomolós jelenet, vagy a hajó burkolatán játszódó részek tényleg szédítőek voltak, bebizonyítva, hogy egy 23 éves mozifilm milyen nagyszerűen megállja ma is a helyét, rajongástól függetlenül is. Számomra ezzel a filmmel kezdődik a Star Trek, minden innen indul ki, ebből adódóan is csak különleges, ünnepi alkalmakkor nézem újra, évenként egyszer, így nem volt mindegy, hogyan látom majd ez alkalommal. Nem csalódtam, és a közönség többi tagjával együtt nagyon örülök, hogy teljes pompájában nézhettem meg újra. Ha a First Contacttal kezdődik a Star Trek, remélem, ezzel a rendezvénnyel és a mozibemutatóval is elkezdődött valami a magyarországi Star Trek rajongásban.

emTV.hu

banner_uszfb.jpgdonate_usz.gif

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr5814761756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.