A Phoenix-től az NX-projektig

2019. január 05. 16:00 - Menyhárt Attila

Amikor Zefram Cochrane másnaposan felébredt a kapcsolatfelvétel után, senki nem sejtette (rajta kívül), hogy a Föld gyökeresen megváltozik. De elég volt egy pillantást vetni az ott parkoló vulkáni felderítőhajóra, hogy bárki lássa, már semmi sem lesz ugyanaz.

Azonban az út a csillagokig rögös volt és nehéz: tíz évvel voltunk a harmadik világháború után, igaz, nyolc évvel ezelőtt a megmaradt államok kormányai lépéseket tettek a helyzet normalizálására (San Franciscó-i konferencia), de ennek még nem volt komoly hatása a Föld sorsára. Az Armageddon hatásai túl nagyok és kiterjedtek voltak, és az emberek, politikusok elméjében még élénken éltek a régi sérelmek, beidegződések. Teljesen új alapokra kellett helyezni a nemzetközi kapcsolatokat, amelyek magukban hordozták az Egyesült Föld csíráját. Nem volt könnyű a feladatuk: újjá kellett építeniük a bolygót, és erősen kétséges volt, hogy az űrkutatásra, a csillagközi utazás fejlesztésére maradnak-e anyagi források. De a vulkániak megjelenése hatott a politikusokra is.

Cochrane végre maga mögött hagyta az alkoholt és az önsajnálatot, és visszatért a tervezőasztalhoz. Négy évvel a kapcsolatfelvétel után már fel is bocsáthatták a Friendship One nevű szondát, mely a Phoenix továbbfejlesztése volt, megkezdve évszázados útját a Delta kvadráns felé. Cochrane igyekezett tökéletesíteni az általa kifejlesztett térhajtóművet, miközben telepes-hajókat, illetve csillagközi teherhajókat, vontatókat tervezett (némelyik teherhajó hajtóművén még száz év múlva is olvasható volt a mester aláírása).

Az űrkutatást és a tudományos projekteket már a huszonegyedik század közepétől egy nemzetközi szervezet irányította, mely magába olvasztotta a korábbi nemzeti űrkutató szervezeteket (NASA, ESA, British Aerospace, stb). Ez volt a United Earth Space Probe Agency (UESPA), amely a háború után egyesítette az országok légvédelmi és katonai feladatait is. Ennek a hatalmas szervezetnek volt egy akkor még kicsiny részlege, amely az űrkutatás mellett a tényleges felderítéssel foglalkozott, alapítói ezt Csillagflottának nevezték el.

A Föld eleinte fogyatkozó ásványkincseire hagyatkozhatott, de nemsokára bányák nyíltak a Holdon és megcélozták a Marsot, valamint a kisbolygóövezetet is. Elindultak az első telepes-hajók a Naprendszeren túlra, a közeli csillagrendszerekbe. Bár némelyik elveszett (mint a Terra Novára induló hajó), de a többi sikeresen célba ért az Alfa Centauri, a Vega és a Deneva életre alkalmas bolygóin. Az út hosszú hónapokig, sőt évekig tartott, de ez nem tartotta vissza a leendő gyarmatosítókat.

Részben megkönnyítette, másrészt megnehezítette az emberiség dolgát, hogy a Föld a galaxis olyan vidékén helyezkedett el, amely jobbára felderítetlen, nem vezetnek erre kereskedelmi útvonalak és nincsenek fejlett civilizációval benépesített világok. Viszont ezáltal a földi hajóknak nem kellett évtizedekig a kalózoktól tartania.

A Föld saját maga építette a hajóit, de – legalábbis eleinte – a vulkániak tevőleges segítséget is nyújtottak, hogy tarthassák a kapcsolatot az új kolóniákkal. Hat darab XCV-osztályú teherhajót adtak át a Föld részére – természetesen lebutított térhajtóművekkel. A telepes-világokhoz vezető út hónapokig, néha akár egy évig is eltartott a korabeli technologiával. A teherhajók legénységei fokozatosan családokká formálódtak, akik egyre inkább tulajdonuknak tartották a hajót. Fokozatosan tapogatták ki az új utakat a csillagok között, és jutottak el idegenek által lakott világokra is. Megindult a csillagközi kereskedelem...

A későbbi kapcsolatfelvételek esetében a Földnek ismét szerencséje volt: a denobulánok, rigeliek és a többi faj békésnek bizonyult, és nem tápláltak hódító célokat az emberiséggel szemben. Sőt, a vulkániak védnöksége alatt fellendült a turizmus is. Jó pár idegen akadt, aki nemcsak az egzotikus, sokszínű kultúránk miatt, hanem munkalehetőség reményében érkezett világunkra. Igaz, ezzel régi, mélyen gyökerező előítéletek is felerősödtek ismét, amely végül a Terra Prime nevű idegenellenes csoportban koncentrálódott. Az emberiség döntő többsége azonban örült az új fajokkal kötött kapcsolatoknak.

Ugyanakkor a vulkániak sem adtak meg minden segítséget a Földnek, hogy szabadon közlekedjenek a világűrben. Bár valóban átadtak pár teherhajót a korai évtizedekben, de később már féltékenyen őrizték technológiai titkaikat. Jellemző példa, hogy folyamatosan lassították a földi térhajtómű-kutatást, s még a saját csillagtérképeiket sem osztották meg, mindent az embereknek kellett kikísérletezniük. A vulkániaknak túl gyors volt az a fejlődés, amit az emberi faj produkált néhány évtized alatt, és ez aggodalommal töltötte el őket. Folyamatos halogató taktikájukkal szinte gúzsba kötötték az emberiséget.

A vulkániak vélt – vagy valós – arroganciája azonban pontosan az ellenkező hatást érte el: a földi emberek megkétszerezték erőfeszítéseiket, hogy ledolgozzák a hátrányukat. A Csillagflotta fokozatosan állított szolgálatba új, egyre modernebb hajótípusokat, és lassan olyan erővé kezdett válni, amivel számolni kell csillagközi viszonylatban is. De nem szabad elfelejtenünk, hogy még mindig alá volt rendelve az UESPA-nak, szigorúan behatárolt feladatkörrel. Már ekkor felmerült az igény a Csillagflotta függetlenítésére, és egy valóban korszerű térhajtóműre.

Cochrane – miután számos fiatal és ígéretes mérnököt képzett ki és gyűjtött maga köré – 2120-ra elérte, hogy létrehozzák az ötös hiperkomplexumot egy új csillagközi hajtómű megalkotására. Számos bürokratikus és egyéb akadályt kellett legyőznie az UESPA-ban is, mely magában hordozta a reményt, hogy belátható időn belül a Föld egy valódi csillaghajót építhet. Szükség is volt erre, mert a Csillagflotta leggyorsabb hajói a huszonkettedik század közepéig a hármas fokozatot sem lépték át, miközben a vulkáni hadihajókon már a hatos fokozat használata is megszokottnak számított. A flotta – lassúsága folytán – egyszerűen képtelen volt humanitárius vagy bármilyen más segítségnyújtásra a kolóniákon.

Az UESPA által támogatott tényleges tesztrepüléseket 2143-ban kezdték el, a vulkániak árgus szemekkel kísért figyelme mellett. Ekkor először sikerült átlépni a bűvös határt, a 2,5-ös fokozatot, köszönhetően a két tesztpilótának Jonathan Archernek és A. G. Robinsonnak, illetve egy fiatal gépész tisztnek, Trip Tucker hadnagynak, akik a szabályzatot is megkerülve vitték sikerre a teszteket. Érdekesség, hogy a projektet vezető Maxwell Forrest felügyelőt később admirálissá léptették elő, aki karizmatikus vezetőként mindent megtett azért, hogy a Csillagflotta megkapjon minden szükséges erőforrást. Vele kezdődött a Csillagflotta igazi felemelkedése és önállósodásának folyamata. Az eredmények meggyőzték az UESPA vezetését (amely fennmaradt a huszonharmadik században is, noha számos feladatát immár átvette a Csillagflotta) és áldásukat adták az NX-Enterprise megépítésére.

A többi már történelem...

emTV.hu

donate_680x50.jpg

komment
Címkék: Kánon

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6114512588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.