Karl Urban optimista a következő mozifilmmel kapcsolatban

2018. szeptember 05. 16:00 - FCs.

Augusztus óta borúlátó cikkek tömkelege elemzi a Star Trek 4 körül kialakult bérkrízist: a külföldi filmes médiumok már nem nagyon hisznek benne, hogy az idősebb és ifjabb Kirk az eddig megszokott színészek jóvoltából térhetnek vissza, az apát alakító Chris Hemsworth ráadásul egy másik főszerepet is elvállalt, ezért az eredeti szereposztás esélyét a sajtó végleg temetni kezdte. A Dr. McCoy-t alakító Karl Urban viszont pozitívan kezeli az esetet: a színész szerint talán még semmi sincs veszve!

Urban éppen az eredeti sorozat (TOS) díszletei között járt a Trekonderoga nevű rendezvényen, ahol a bizakodó hozzáállásának is hangot tudott adni:

"Remélhetőleg visszatérünk egy újabb filmben, vagy kettőben. Most már csak a tárgyalásokra várunk. Bízom benne, hogy vissza fogunk térni."

A helyszínen kibontakozó kérdezz-felelek során Urban a következő Kelvin mozi forgatási helyszínéről is lerántotta a leplet, de a színésztársai körül kialakult huzavonát is részletesebben kommentálta:

"Az a helyzet, hogy van egy forgatókönyv, és hoztak egy rendezőt is, S.J. Clarckson-t. Nekem még nem volt hozzá szerencsém, a többiek már találkoztak vele. Én nem voltam még a környéken. Az a terv, hogy az Egyesült Királyságban forgatnak, ahol az ő [S.J. Clarkson] székhelye is van. JJ szintén ott forgat a másik űr-franchise miatt. Úgy gondolom, hogy a projekt jövője az elérhetőségeken és a két Chris szerződésével kapcsolatos tárgyalásokon múlik.

Ez egy érdekes helyzet. Az előző film elég jól ment. Azt hiszem, hogy kábé háromszázhúszat, háromszázötvenet, vagy háromszáznyolcvanat  hozott világszerte. De mégis, egy ilyen film az kerül amennyibe kerül, nem túl nagy a haszon, ráadásul Chris Hemsworth és Chris Pine már csináltak nagyobb mozikat, magasabban jegyzik őket, habár én elég bizakodó vagyok, hogy a Paramount és a fiúk majd kitalálnak valamit. Azért, mert ismerem Chris-t. Mindannyian kapcsolatban vagyunk, és mindannyian meg szeretnénk csinálni, ha a Paramount találna rá módot valahogyan. Ezért szorítunk."

Urban azonban nem csak a soron következő mozifilmről, hanem a Tarantino projektről is nyilatkozott:

"Quentin Tarantino felkereste JJ irodáját, és felvázolta az ötletét egy Star Trek mozihoz. Tudok róla egy nagyon keveset, őrületes. Ennek az írása is folyamatban van. Most Brad Pitt-el forgat egy filmet, és DiCaprio-val. Úgyhogy ez még egy évvel azután lesz, hogy végezne. Remek lenne, ha vele készíthetnénk filmet. Egy álom válna valóra, nem semmi szerző. Akár szereted a filmjeit, akár nem, ő egy kiváló filmkészítő. Érdekes dolgokat alkot."

A színész arról is lelkesen számolt be, hogy Tarantino kifejezetten a Kelvin legénységgel szeretne forgatni, a korhatár besorolás pedig a rendező eddigi életművéhez hűen magasabb lenne.

Karl Urban optimista hozzáállásán kívül spontán beszélgetésünkben az új Spockra ki-, a Voyager időszakba pedig visszatérünk, és Ronald D. Moore távozását is körbe járjuk az Impulzus Podcast különkiadásának gyors hírelemzésében, Ádámmal és Csabával! Kattints ide a Hírpulzus Podcast aktuális epizódjának műsoroldaláért, ahol különböző formában érheted el, vagy töltheted le a műsort!

emTV.hu // TrekMovie // TrekMovie

Csatlakozz az Űrszekerek közösségi flottához, kérjük támogasd csapatunkat!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr7714222839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.