A Paramount hivatalosan is több vasat tart a tűzben, hiszen tudjuk, hogy kettő darab Star Trek mozifilm előkészítése zajlik. A legutóbbi Kelvin produkció, a Mindenen túl (Beyond) bemutatása óta ismeretes, hogy egy időutazós koncepciót láthatunk majd a folytatásban (ahol Kirk apja fog visszatérni), emellett pedig egy rejtélyes Tarantino ötlet is felbukkant tavaly decemberben. Az ifjú Spockot alakító Zachary Quinto nemrég a Happy Sad Confused podcast vendége volt, ahol újra szóba kerültek a mozifilmek.
Decemberben arról értesült a világ, hogy Tarantino Star Trek ötletét A visszatérő (The Revenant) című DiCaprio eposz szerzője, Mark L. Smith fogja kidolgozni. A projekttel kapcsolatban az is felmerült, hogy egy eddigiektől különálló történet valósulhat meg, ennek megfelelően az is benne volt a levegőben, hogy esetleg egy másik legénység kaphat főszerepet. Quinto jelenlegi értelmezése szerint viszont a Tarantino projekt is a Kelvin legénységgel fog elkészülni:
"Feltételezem, hogy velünk készül. Így is vezették elő."
Mindazonáltal azt is hozzátette, hogy a koncepció még mindig képlékeny, ráadásul nincs is teljes rálátása a folyamatokra:
"Tudjátok, amíg a megállapodások meg nem születnek és a szerződéseket alá nem írják, na meg a határidőket nem tisztázzák, addig semmi sincs kőbe vésve, bármi megtörténhet. Amennyire belelátok, Quentinnek volt ez az ötlete, amit formálnak és csiszolnak, neki pedig túl kell lennie a Manson moziján. Az pedig csak utána következne, hogy talán csinálnánk vele is egyet. Ez rendkívül izgalmas, nagyon menő."
A műsorban természetesen a hamarabb érkező, negyedik Kelvin mozifilmre is kitértek, Quinto már a rendezővel, S.J. Clarksonnal is találkozott:
"Készülnek a dolgok. Előző este együtt vacsoráztam S.J. Clarksonnal. S.J. elképesztő, együtt dolgoztunk a Hősökben, remekül szót értünk."
A Kirk kapitány édesapját alakító Chris Hemsworth neve már régóta hallható a negyedik mozifilm körül. Quinto a folyatással kapcsolatban egyébként semmiben sem biztos, csak abban az egyben, hogy a visszatérő karakter hangsúlyos szerephez jut majd:
"Hát nem tudom, mert nem olvastam a forgatókönyvet, és azt hiszem, hogy még mindig készül, de igen, [Chris Hemsworth] játszik benne, igen, igen, az egészben."
Bár korábbi értesülések alapján úgy tudjuk, hogy a J.D. Payne és Patrick McKay által jegyzett sztori nagyjából elkészült, mindazonáltal apróbb módosításokra menet közben is sor kerülhet, és olyat is láttunk már, hogy a történetet a forgatás közben folyamatosan finomhangolják.
A Hemsworth által alakított George Kirköt egyébként a 2009-es Star Trekben láttuk utoljára, amiben egy rendkívül hősies, ugyanakkor meglehetősen rövid bemutatkozást kapott. Talán a következő mozifilmben mélyebben is megismerhetjük a karakterét, ezzel együtt pedig reméljük, hogy a Kirk kapitány édesanyját alakító Jennifer Morrison is újra előkerül majd.
emTV.hu // TrekMovie