Kiderült ki lesz Pike kapitány a Discovery második évadában

2018. április 09. 20:00 - FCs.

Két hónapnyi találgatás után végre egy konkrét információ birtokába jutottunk a Discovery folytatását illetően: az első évad záró képsoraiban megjelent a Pike kapitány által irányított Enterprise, most pedig arra is fény derült, hogy melyik színész fogja megtestesíteni Kirk elődjét. Bár a készítők nem árulták el, hogy az Enterprise mekkora szerepet fog játszani a történetben, a frissen bejelentett casting arra enged következtetni, hogy akár tartós ideig is találkozhatunk a legénységgel.

anson_mount.jpgA CBS mai bejelentése szerint Anson Mount kapta meg az ikonikus szerepet. A színész olyan elődök nyomdokaiban halad, mint Jeffrey Hunter (A kalitka, TOS 1x00), Sean Kenney (Vissza a tiltott bolygóra, TOS 1x11 és 1x12), valamint a Kelvin filmekben feltűnő Bruce Greenwood.

Mount többek között az itthon keddenként a Viasat3 képernyőjén látható Marvels' Inhumans – Embertelenek című sorozatból lehet ismerős, ebben Black Boltot alakítja, a Hell on Wheels-ben pedig együtt játszott Az új nemzedékben (TNG) és a Deep Space Nine-ban (DS9) is látható Miles O’Brien megszemélyesítőjével, Colm Meaney-vel. A negyvenöt éves színész első tévés szerepe 1999-ben az Ally McBealben volt, de egy-egy rész erejéig egyebek mellett feltűnt a Smallville, a Lost – Eltűntek, és a Szex és New York, valamint a Harmadik műszak több epizódjában is.

Mount a Twitteren kommentálta a bejelentést:

"Kibújt a szög a zsákból. Igen, hivatalosan is csatlakoztam a CSILLAGFLOTTÁHOZ, egy álom, ami körülbelül nyolcéves korom óta tart, amikor először fedeztem fel az eredeti sorozatot egy ismétlés során a helyi csatornán Tennessee állam közepén. És ennél izgatottabb nem is lehetnék, hogy PIKE szerepét játszom!"

Még több Star Trekért lájkold az Űrszekereket Facebookon, még több Discovery-ért pedig lépj be rajongói csoportunkba!

emTV.hu // TrekCore // fotó: Maarten de Boer

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr213821464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.