Jonathan Frakes visszatér a Discovery fedélzetére

2018. április 05. 09:00 - Ádám // emTV.hu

A Kapcsolatfelvétel és az Űrlázadás című Star Trek mozik rendezője, Az új nemzedék (TNG) Riker parancsnoka, Jonathan Frakes vendég volt a Lexington képregények és játékok nevű találkozón, és egy panelbeszélgetés folyamán kiderült, hogy visszatér Torontóba, hogy részt vegyen a Star Trek: Discovery második évadának forgatásán.

Igen, vissza fogok térni. Már elolvastam az első epizód forgatókönyvét, és a második rész vázlatát, és már most teljesen fel vagyok tüzelve"

– mondta. Ez persze nem azt jelenti, hogy az évadpremiert rendezi majd, mivel már korábban kiderült, hogy azt Alex Kurtzman dirigálja.

Frakes Az új nemzedékben (TNG), illetve a Voyager "Halálvágy" (2x18) című epizódjában, valamint a Nemzedékek, a Kapcsolatfelvétel, az Űrlázadás és a Nemezis című mozikban játszotta el William Riker szerepét, melyek közül a középső kettőnek rendezője is volt egyben. Sőt, a Kapcsolatfelvétel Frakes első mozis rendezése volt, előtte mindössze csak néhány TNG epizódot dirigált. A Deep Space Nine-ban is felbukkant, a "Defiant" (3x9) című részben alakította karakterének alteregóját, Thomas Rikert.

Foglalkoztatott rendező is, aki legutóbb olyan epizódokat rendezett, mint a Star Trek: Discovery "Despite Yourself" (1x10), és a The Orville "Pria" (1x5) című része.

emTV.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr3013810994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása