A Discovery második évadában visszatérnek a fekete jelvényesek

2018. március 30. 14:35 - FCs.

A Wonderconon nemrég bemutatott kivágott jelenetnek köszönhetően értelmet nyert a Discovery fedélzetén megpillantható fekete jelvényes tisztek jelenléte: a klingon háború, a tüköruniverzum, valamint az évad végén felvillantott események mellett a készítők egy újabb visszatérő trekkes élmény besuvasztására tesznek kísérletet. A Föderáción belül működtetett, és a módszerekben egyáltalán nem válogató titkos szervezet, a 31-es szekció a második évadban kitüntetett szerephez jut. Összefoglalónk kisebb spoilereket tartalmazhat a második évad cselekményéből, az első évadhoz tartozó törölt jelenetet magyar felirattal mutatjuk!

Az Aaron Harberts által hozott meglepetés jelenetben a Will You Take My Hand? című záróepizódban szabadon elsétáló, tüköruniverumból érkezett Georgiou mindennapjaiba kaphatunk betekintést. Úgy tűnik, hogy az egykori császárnő a Qo'noS orioni övezetében maradt, és egy kocsma üzemeltetésébe kezdett. A szórakozóhelyre azonban egyszer csak egy trillnek látszó gyanús férfi néz be.

Azóta az is kiderült, hogy az egykori uralkodónőt megkörnyékező 31-es ügynököt Lelandnek hívják. A karakter alakító színész, Alan Van Sprang a Flickering Myth interjújában megosztott egy-két dolgot az új történetszálhoz kötődően:

"[A második évad] számomra is ismeretlen... Nem csak azért, mert nem mondhatok semmit – tényleg nem – de őszintén, nem is tudok róla semmit. Igazán semmit. Az utolsó epizódban részt vettem, amit láttatok is [a panelen], ezt pedig a második szezon beharangozójának használták. Tudom, hogy benne leszek a második évadban, de semmit sem olvastam, nem tudom, hogy mibe kerültem bele.

Azt tudom, hogy a 31-es szekció masszívan benne lesz, de őszintén, most nem az a helyzet, mint Jason Isaacs esetében, aki azt mondta, hogy »Tudtam, hogy ki vagyok, és mit csinálok«, nem. Nekem tényleg fogalmam sincs. De határozottan nagy szerepem lesz a második évadban. Határozottan."

A színész egyébként azt is elmondta, hogy azóta megnézte a Deep Space Nine 31-es szekcióhoz kapcsolódó részeit, mostanra pedig arra is készen áll, hogy az ügynökséghez kötődő novellákban is elmerüljön:

"Megnéztem az összes Deep Space Nine-t [a 31-es epizódokat], és megtaláltam önmagamat [Sloan] és a doktort [Bashir] a sorozatban, a kapcsolatukat, és hogy miket csináltak... szóval megnéztem az összes ilyen epizódot, és úgy gondolom, ez még rejtélyesebb.

Amikor a [Georgiou] jelenetet forgattuk, még nem tudtuk, hogy berendelik-e a sorozatot vagy nem [a második évadra]… úgyhogy most a kutatás elkezdődött. Vannak novellák - tényleges novellák, könyvek, amik a 31-es szekcióról szólnak, most elkezdtem őket olvasni... Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekesek lesznek."

A második évad forgatása áprilisban kezdődik, a Variety-nek köszönhetően pedig azt is tudjuk, hogy az első epizódot maga Alex Kurtzman fogja rendezni.

emTV.hu // TrekCore

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr4413790370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása