Három éve hunyt el Leonard Nimoy

2018. február 27. 09:00 - Ádám // emTV.hu

Három éve hunyt el a Star Trek legendás színésze, Leonard Nimoy. Az 1931-ben Bostonban született színészlegenda nyolcéves kora óta játszott színdarabokban, majd 1964-ben kapta meg a félig ember, félig vulkáni Csillagflotta-tiszt szerepét. Spockhoz hasonlóan Nimoy is vegetáriánus volt, valamint az ötletein alapul a vulkáni nép hagyományos köszönése.

nimoy_in_kid_monk_baroni.jpg

Nimoy a Kid Monk Baroni című film főszerepében (1952)

1931-ben ukrán származású szülők gyermekeként született Bostonban. Nyolcéves kora óta játszott színdarabokban. Húszévesen, 1951-ben tűnt fel először, a Queen for a Day című komédiában, majd rá egy évre kapta első főszerepét a Kid Monk Baroni című filmben.

Játszott az eredeti Alkonyzóna, a Mission: Impossible, a Columbo, a T.J. Hooker egy-egy epizódjában és A rejtély több részében, valamint a Végtelen határok című misztikus sorozatban, melyben saját fia, Adam rendezte. Hallhattuk a Transformers 3-ban, az 1986-os rajzfilmben pedig Galvatronnak kölcsönözte hangját és önmagát szinkronizálta A Simpson család két részében is.

1982-ben legjobb mellékszereplő kategóriában Emmy-díjjal jutalmazták az A Woman Called Golda című tévéfilmért, öt évvel később pedig ő rendezte a Három férfi és egy bébi című vígjátékot.

1991-ben készült el a megtörtént eseményeket feldolgozó Soha ne felejts (Never Forget) című filmje, melyben egy magyar származású zsidó férfit alakított, aki túlélte a koncentrációs tábort és Amerikában harcolni kényszerült a törvény előtt a holokauszt-tagadókkal.

nimoy_in_star_trek.jpgNimoy a Star Trek "The Cage" című epizódjában, mely végül csak 1988-ban került adásba (1964)

Még 1964-ben kapta meg a félig ember, félig vulkáni Csillagflotta-tiszt, Mr. Spock szerepét a Star Trekben, ami miatt háromszor Emmy-díjra jelölték. Ő volt az egyetlen, aki az eredeti sorozat (TOS) mind a nyolcvan epizódjában játszott, valamint önmagát szinkronizálta a sorozatból készült animációs szériában (TAS) is. Később szerepelt még az első sorozat szereplőivel forgatott hat filmben, valamint Az új nemzedék (TNG) című folytatás a "Vulcan gyermekei" (Unification) című dupla részében. Rendezett is, többek között az 1984-es harmadik (Spock nyomában) és az 1986-os negyedik (A hazatérés) Star Trek mozit.

1982-ben szeretett volna végleg leszámolni a szereppel, ezért Spock a Khan haragja című filmben hősi halált halt. (Ennek a filmnek a történetét dolgozza fel a Sötétségben című mozi, melyben Spock helyett Kirk áldozza fel magát, ám Spockhoz hasonlóan, végül ő is megmenekül a halálból.) Nimoy később megbánta döntését, ezért a maga által rendezett Spock nyomában című filmben a karaktere feltámadt.

Spockhoz hasonlóan Nimoy is vegetáriánus volt, valamint az ötletein alapul a vulkáni nép hagyományos köszönése ("Hosszú és eredményes életet") és az ezt kísérő kézjel.

Nimoy és a Kirk kapitányt alakító William Shatner kapcsolata a sorozat forgatása alatt katasztrofálisan rossz volt, ám a mozifilmek idejére kibékültek. A közös pont az lehetett, hogy Shatner ugyanúgy utálta, hogy a rajongói azonosítják szerepével, mint Nimoy, aki 1975-ben I Am Not Spock (Nem vagyok Spock) címmel megjelent önéletrajzi könyvében arra törekedett, hogy elválassza önmagát a Star Trekbéli karakterétől. 1995-ben végül megjelent az I Am Spock (Én vagyok Spock), melyben már finomított a húsz évvel korábban leírtakon. Megbékélt azzal, hogy szerepével azonosítják, és rájött, hogy a vulkáni mennyire az élete részévé vált.

nimoy_in_darkness_premier.jpgNimoy a Sötétségben – Star Trek bemutatóján (2013) Frazer Harrison / Getty Images

Bár 2002-ben visszavonult, végül 2009-ben visszatért, hogy eljátssza az idős Spockot a JJ Abrams által rendezett első és a második úgynevezett Kelvin filmben.

Kiváló fotóművész volt. 2002-ben jelent meg Shekhina című albuma, amely a zsidó hagyománnyal, misztikával kapcsolatos művészi fotóinak gyűjteménye. Emellett több verseskötete is megjelent.

A 83 éves színészlegendát 2015. február 19-én súlyos mellkasi fájdalommal szállították be a Kaliforniai Egyetem Egészségügyi Központjába. Mint kiderült, bár harminc éve nem dohányzik, egy évvel korábban krónikus obstruktív légúti betegséget diagnosztizáltak nála, ami az alsó (vagyis a tüdőn belüli) légutak tartós beszűkülésével jár. Ez az egyik fő halálozási tényező világszerte. A betegség visszafordíthatatlan károsodások hátrahagyásával halad előre, a tüdő szerkezetének helyreállítására nem volt lehetőség.

Utolsó twittjében azt írta:

"Az élet olyan, mint egy kert. Lehetnek tökéletes pillanatai, de nem maradnak meg, kivéve az emlékezetben. Hosszú és eredményes életet!"

emTV.hu

banner_uszfb.jpgdonate_usz.gif

komment
Címkék: Leonard Nimoy

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6213701456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.