Star Trek: Discovery – ez történt az évad első felében

2018. január 08. 07:15 - Dave // űrszekerekflotta.hu

Ami eddig történt... hangzik fel manapság szinte minden sorozatepizód főcíme előtt, felidézve az aktuális évad, illetve azon belül is az előző epizód legfontosabb fordulópontjait, főleg azokat kiemelve, melyeknek valamilyen köze lehet az aktuális részhez. A Star Trek: Discovery esetében erre különösen szükség lesz, hiszen a sorozat november 13-án csaknem két hónapos pihenőre vonult, elég időt hagyva rajongóinak az első kilenc rész kibeszélésére, újranézésére, de akár elfelejtésére is. Cikkünkben szubjektíven összefoglaljuk az évad első, nagyobbik felének lényeges történéseit, tekintve, hogy ma délelőtt a magyar Netflix-nézők is hozzáférhetnek a várva várt tizedik epizódhoz, pontot téve a feszült várakozás végére, és remélhetőleg rengeteg kérdésre választ kapva... Figyelem, spoiler-veszély!

A sorozatot minden korábbi Star Trek szériát felülmúló, közel egy éves, intenzív sajtókampány előzte meg, így a rajongói várakozások is minden eddiginél nagyobbak és sokszínűbbek voltak. Ötven évnyi Star Trek történelem, és egyáltalán, a tizenkét éves sorozatos hiátus után nem is csoda, hogy minden fan valami mást akart egy új Trek-szériától: történetmesélési stílusban, vizuális megjelenésben, karakterábrázolásban, diverzitásban és dramaturgiában. A Star Trek ennyiféle iterációja mellett természetesen a készítők is jól tudták: elképzelhetetlen feladat lenne minden várakozást tökéletesen betölteni.

A józanabb rajongók – magamat ide sorolhatom – mérsékeltebb elvárásokkal érkeztek szeptember 25-én a startvonalra, így elmondható, hogy menet közben több örömet találtak a sorozatban, egyúttal kevesebbet keseregtek hajódizájnokon, egyenruhákon, anakronisztikus technológiákon, replikátoron és hologramokon, homlokredőkön, sötét lelkű kapitányokon, vagy az epizódonkénti kötelező kánoni utalások túl alacsony, netán mesterkélten magas számán. Friss és új szemléletű Trek sorozatot kaptunk, a karakterekben rengeteg lehetőséggel, a sztoriban jelentős potenciállal, ám azért itt-ott észrevehetően elnagyolt történetvezetéssel, számos logikátlansággal és időnként felszínes, szinte szappanoperaszerű fordulatokkal fűszerezve. A lényeg, optimistán tekintve, hogy ismét van hetente új Trek a tévében. Star Trek lives! – ahogy annak idején, az 1970-es években megjelent, eredeti sorozatepizódokat (TOS) feldolgozó novelláskötetek előszói írták.

A sorozat első két epizódját (1x1: The Vulcan Hello, 1x2: Battle at the Binary Stars) dupla pilotként mutatta be a CBS All Access, illetve a világ többi részén terjesztő Netflix, és szeptember 24-én, illetve 25-én a rajongói fórumok zöme, de még a heti aktuális részeket kibeszélő hivatalos CBS talkshow, az After Trek is a Na de hol van maga a Discovery? kérdéstől volt hangos. Ugyanakkor a mintegy nyolcvan percnyi bevezető rész szinte mozifilmes látvánnyal, pörgő cselekménnyel kápráztatott el minket, bemutatva a már korábban beharangozott újszerű történetvezetést is, miszerint nem elsősorban a kapitány, hanem egy alacsonyabb rangú, sőt hamarosan már kegyvesztett, rangjától megfosztott tiszt, Michael Burnham szemszögéből látunk mindent, és érkezünk vele együtt majd a következő, harmadik epizódban a címbeli Discovery fedélzetére.

A pilot kevés jelenetben is sikeresen el tudta mondani, milyen jól összeszokott a USS Shenzhou főtiszti triumvirátusa: Georgiou kapitány, Burnham első tiszt, és Saru, a kelpián prédafaj tagja, aki Doug Jones alakításában majdhogynem ellopta a show-t az említett vezető színésznőktől, Sonequa Martin-Greentől és Michelle Yeoh-tól. Burnham, akit szülei meggyilkolása után az eredeti sorozatból ismert Sarek (itt James Frain), és emberi felesége, Amanda nevelt fel, erős vulkáni jellemvonásokkal érkezett hét éve a Shenzhou fedélzetére, és ott lett Georgiou mentori támogatásával szinte Riker-i könnyedségű, hatékony, és a nyitóepizód idején éppen előléptetés előtt álló első tiszt. A tökéletes felütést a klingonok – élükön a huszonnégy nagy házat egyesíteni kívánó, a hagyományokhoz és a saját kultúrához extrém módon ragaszkodó T'Kuvma szarkofághajójának támadása zavarja meg.

A rituális Fáklyahordozó klingon harcost megölve főhősünk már az első találkozáskor végzetes konfliktust robbant ki a klingonokkal – ám nem ez az egyetlen, súlyos következményeket tartogató tette a duplaepizód során. A nevelőapjával általában holografikus kapcsolatot fenntartó, de egy különleges, katra-összeköttetéssel is hozzá kapcsolódó Burnham ugyanis fatális következtetésre jut egy régi konfliktuskezelési módszer, a Vulkáni Helló újraélesztése révén, ami röviden annyit tesz: először lőj, és aztán köszönj... Ezzel persze egyetlen Csillagflotta-kapitány sem érthet egyet, ahogy Georgiou sem. Burnham meggyőződése azonban erősebb, és erkölcsi döntést hoz: szeretett kapitányát elkábítva megszegi parancsát – ám zendülése rövid életű, így hamarosan a fogdában találja magát, miközben T'Kuvma, illetve a Fáklyavivő utódjául kijelölt Voq már a helyszínre kürtölte a klingon armadát.

Látványos űrcsata kerekedik, de akit ez untatott volna, végigizgulhatta Burnham telepatikus telefonálását Sarekkel, majd egyedi, elképesztő űrugrással megkoronázott szökését a súlyosan sérült Shenzhou zárkájából. Burnham egy utolsó, végzetes küldetésre indul kapitányával a Szarkofághajóra, ahol semmi sem úgy alakul, ahogy tervezte: elveszíti Georgiou kapitányt, és persze T'Kuvmát sem sikerül foglyul ejteniük. A Shenzhoura visszatranszportált Burnham kénytelen viselni döntései következményeit: a rangvesztést, a néhai kapitányt lelkiismeretesen tisztelő Saru megvetését, illetve tőle való félelmét, ami majd epizódokon keresztül meghatározza a két fő karakter viszonyát, és természetesen egy hadbírósági tárgyalás is vár rá – a jelenet szűkös kivitelezése és a nyitó duplaepizód amúgy is váratlan, jellegtelen lezárása azonban tolongó kérdésekkel hagyta magára a rajongókat.

Új hét, új hajó, új legénység (1x3: Context is for Kings) – ezt kevés Star Trek sorozat mondhatta el eddig magáról a második epizód után. Egyúttal új lehetőség főhősünk számára: a Discovery öntörvényű, a Csillagflotta etikettjét, sőt szabályait is több helyen könnyedén ignoráló kapitánya, Gabriel Lorca (Jason Isaacs) az epizód végén ugyanis csatlakozásra kéri, ugyanakkor komoly gyanúnk merül fel, hogy esetleg ő intézte a Burnhamet szállító börtönkomp fura balesetét is.

A Discovery-t Burnhammel együtt felfedező néző hamarosan rájön, hogy nem csak a kapitány rejthet sötét titkokat, hanem maga a címbeli hajó is: zárkózott és titkolózó tisztek, szokatlan műszerek és műveletek, fekete riadók, elutasító hangnem fogadja a bűntudattól amúgy is letaglózott, rang nélküli, fogolykezeslábast viselő főszereplőt. Mielőtt a néző fézerébe dőlne a sorozat komorságától, megérkezik a felmentő sereg: Burnham szobatársa, az önfeledt és közvetlen Tilly kadét (Mary Wiseman), valamint a kutatásának élő, ám Lorca hadigépezetébe kényszerűen besorozott zseniális gombaszakértő tudós, Stamets hadnagy (Anthony Rapp) személyében, utóbbi epés megjegyzései időnként az eredeti sorozat McCoy dokiját idézik. Látványos betekintést nyerünk a Discovery-n folyó misztikus hajtóműkísérletekbe, az űrutazás egy teljesen új módját megismerve, illetve a testvérhajón, a Glenn fedélzetén történt katasztrófa felderítésében már maga Burnham is részt vesz, aki nem is sejti, később milyen különös kapcsolat fűzi majd az elhagyott folyosókon tomboló szörnyeteghez, ami az epizód végére Lorca titkos raktárában landol, Landry parancsnoknak (Rekha Sharma) köszönhetően.

A Glenn fedélzetéről titokban a Discovery-re transzportált, és immár Lorca klingonellenes fegyvertárába besorozott óriás medveállatka a sorban következő epizód sztárja (1x4: The Butcher's Knife Cares Not for the Lamb's Cry). A sorozat készítői Star Trekhez méltó, alapos tudományos háttérmunkát végeztek: a lény bámulatos tulajdonságai, főleg rendkívüli ellenálló-és túlélőképessége egyáltalán nem légből kapottak, sok tekintetben tükrözik az állat tényleg létező miniatűr rokonának (Tardigrada) extrém tűrőképességét. Az állatka vizsgálatára kirendelt Burnham humánus módon, vérbeli kutatótisztként közelít a lényhez, nem úgy, mint a felügyeletére odarendelt Landry, aki Lorcát hűen kiszolgálva gyors eredményt akar, és ezért súlyos árat fizet. Stamets-szel együttműködve (akinek karakterét egyébként egy kortárs, és a sorozat készítésében is közreműködő gombaszakértőről, Dr. Paul Stametsről mintázták) Burnham felfedezi a medveállatka és a Discovery kísérleti hajtóművének alapjául szolgáló gombafonal-hálózat kapcsolatát, kiötölve, hogy az állat afféle navigátorként funkcionálhat a biológiai-fizikai térréteget elegyítő micéliumhálózatban, így sokkal pontosabb és nagyobb térbeli ugrásokat lehetővé téve. A néző látványos jelenetsort kap a bányásztelep megmentéséről, ám a Discovery spóraugrás előtti forgó-pörgő bukfencmutatványával sokáig nem tudunk mit kezdeni. A romantikus – vagyis a klingon – cselekményszálon időközben izzik a levegő az űrben sodródó Shenzhou fedélzetére visszatérő T'Kuvma-utód Voq és L'Rell (Mary Chieffo) között, ám Voq karrierje hamar derékba törik, mikor a felbukkanó Kol (Kenneth Mitchel) jó klingon szokás szerint átveszi a legénység felett az uralmat, Voq-ot a Shenzhoura száműzve, akit itt látunk utoljára (?) L'Rell sokatmondó kijelentésének kíséretében, miszerint mindent fel kell adnia...

Az amúgy kitűnő stratéga hírében álló Lorcát egy rutin Csillagflotta-megbeszélés után egy védtelen űrkompban hazafelé tartva foglyul ejti L'Rell klingon hordája – ezzel a valószínűtlen felütéssel indít az ötödik rész (1x5: Choose Your Pain), de csakis azért, hogy két, a közönség által már régóta várt szereplőt ismerhessünk meg: Rainn Wilson fergeteges Harry Mudd alakítása eddig két epizódban emelte a széria színvonalát, a Shazad Latif által játszott Ash Tyler pedig titkok és rajongói konteók egész lavináját indította el: a már hét hónapja klingon fogságban, kínzások közt sínylődő hadnagy feltűnően jó állapota még a saját hajóját egykoron felrobbantó Lorcának is szemet szúr, de csak addig, míg Muddot, a klingonokat, élükön magát L'Rellt is kicselezve, ők ketten sikeres szökés hajtanak végre.

Ezalatt a Discovery fedélzetén Saru az ideiglenes kapitánnyal szembeni elvárásoknak igyekszik megfelelni, Burnhamet pedig egyre inkább a medveállatka állapota foglalkoztatja. Tillyt, Stamets hadnagyot, és párját, Dr. Culbert (Wilson Cruz) sikerül is meggyőznie, ám a nagy székben ülő Saru hajthatatlan, az állatkának ezért újabb ugrást kell végrehajtani a kapitány megmentése érdekében. Stamets – akinek számos érdekes vitáját láthattuk már feletteseivel – erkölcsi döntést hoz: a lény DNS-ét magába fecskendezve ő maga áll a medveállatka helyére navigátorként, és sikeres spóraugrást hajt végre a hajóval. A medveállatka pedig, Burnham és Tilly közreműködésével, méltóságteljesen más dimenziókba távozik, ám a happy endet Stamets epizód végi hátborzongató fürdőszoba-jelenete zavarja meg: a hadnagy hasonmása ugyanis láthatóan önálló életre kel a tükör túloldalán, rajongói elméletek újabb tucatjait generálva.

Tyler már a következő részben (1x6: Lethe) csatlakozik a Lorca-klubhoz, és váratlan, visszautasíthatatlan ajánlatot kap a kapitánytól, de csak miután túlesett némi taktikai holoteszten és Lorca trükkös kérdésein. A sikeres káderezés után azonnal hadnagyi rangot kapott, és biztonsági főtisztté előrelépett Tyler a kapitányi posztról álmodozó Tillyvel és a fedélzeten még mindig helyét kereső Burnhammal is összebarátkozik, jókor, mert Lorca, váratlan engedékenységgel, a merényletben megtámadott, sérült Sarek megmentésére indítja az újdonsült triót. Burnham a már korábban gyakorolt katrikus kapcsolattal próbál Sarek nyomára lelni, ám vulkáni nevelőapja tudatával összekapcsolódva kellemetlen, elfojtott emlékek nyomára bukkan: a férfit annak idején a Vulkáni Expedíciós Csoport kíméletlen választás elé állította: döntenie kellett, melyik nem (teljesen) vulkáni gyermekét vegyék fel a Csoportba, és a gyötrődő Sarek akkor Spockot választotta. A döntés kínját növeli, hogy Spock aztán nem élt ezzel a lehetőséggel, hiszen végül a Csillagflottába jelentkezett. Burnhamnek mindenesetre a jelenben sikerül magához téríteni és megmenteni Sareket. A B-sztori meglepő módon romantikus irányba fordul: a már korábban többször látott Cornwell admirális (Jayne Brook) váratlan látogatást tesz a Discovery fedélzetére, ezúttal testi valójában, ami remek ürügy, hogy Lorca felmelegítse egykori intim kapcsolatukat. Úgy tűnik azonban, Cornwell valójában Lorca kondícióját, és kapitányi posztra való alkalmasságát ellenőrizni érkezett, és egykori kedvese paranoiás viselkedése egyáltalán nem győzi meg. Lorcát Sarek kútba esett küldetése menti ki a szorult helyzetből: hogy elkerülje hajója elvesztését, Cornwell admirálist küldi a klingonokkal tárgyalni - akarva-akaratlanul egy időre megszabadulva a karrierjére veszélyt jelentő nőtől. A számítás beválik: a tárgyalás helyszínén a klingonok nem éppen vacsorával várják az admirálist – embereit megölik, őt magát pedig foglyul ejti L'Rell.

A Cornwell admirális egészségéért aggódó rajongókat Harry Mudd visszatérése és egy bulizós-időhurkos epizód (1x7: Magic to Make The Sanest Man Go Mad) ragadta ki az események – és az idővonal – sodrából. Az új nemzedék (TNG) sorozat könyvtárából kikölcsönzött alapsztorit a készítők ügyesen adaptálták, az ismétlések unalmát elkerülve, a kellően pörgős, sok helyen vicces Idétlen időkig alaptörténetet a megfelelő helyeken karakterfejlődéssel felturbózva, így a néző már csak azt sajnálhatja, hogy a sok reset miatt főhőseink nem sok mindenre emlékeznek - karakterfejlődés visszavonva, legalábbis elhalasztva. Jó volt látni a legénység tagjait kötetlen partizás vagy épp a Mudd elleni összehangolt akciók közben, a medveállatka-DNS hatására szuperképességekre szert tett Stamets pedig a Tylert és Burnhamet összeboronáló Cupidóként és időn kívül létező, mindentudó megmondóemberként egyszerre volt humoros, drámai és érzelmes. A Lorcát több tucatnyi módon megölő Mudd szerepében Rainn Wilson ezúttal is sziporkázóan alakított. Jason Isaacs továbbra is kiválóan hozta Lorca gyanút keltő sötét személyiségjegyeit, vagy például a hadi hasznot nem hozó, átlag tudományos felfedezések, mint a nyílt űrben élő óriáslény, a gormagander iránti közönyét.

A nyolcadik rész véget vet az időismétlő mókának, hiszen már a drámai félévadzárót készíti elő – háborúra készülünk (1x8: Si Vic Pacem, Para Bellum). Klasszikus bolygófelfedező küldetésre kísérjük a Burnham-Tyler párosból és Saruból álló kis csapatot, a pahvok világába vezető expedíció fontos stratégiai előnnyel kecsegtet: a bolygón lévő, adótoronyként funkcionáló kristályos képződmény frekvenciáját átalakítva érzékelhetővé válnának az álcázott klingon hajók.

Az admirálist fogva tartó klingonoknál eközben jól kitervelt taktika és intrika váltogatja egymást, a néző nem igazán tudja, ki, milyen titkolt célt követ. Annyi nyilvánvaló, hogy L'Rell el akarja nyerni Kol bizalmát, ezért Cornwell kihallgatására vállalkozik, neki azonban már azt állítja: szökni akar a segítségével, és menedékjogot kér. A szöktetés nem sikerül, a klingonok, úgy tűnik, megölik Cornwellt, L'Rell pedig kegyvesztetté válik Kol előtt. Ezalatt a bolygón őshonos pahvok, akik különös szimbiózisban élnek környezetükkel, rendkívüli hatást gyakorolnak Sarura, aki üldözött prédafajként konstans félelemben él – ezt az idegenek feloldják, és a béke soha nem tapasztalt állapotától befolyásolt parancsnok úgy dönt, a bolygón marad. Az egykor köztük lévő, de az időhurkok miatt elfelejtett románcot újraélő Burnham és Tyler túl későn kapcsolnak, ráadásul Saru néhány szuperképessége (extrém gyorsaság és fizikai erő) miatt tehetetlenek is. Szerencsére a pahvok által pont időben a helyszínre teleportált Tyler megmenti a helyzetet, Burnham időben aktiválja a jeladót, a pahvok békemeghívása pedig téren és időn átszáguldva eléri a klingonokat is, akik fel is kerekednek a Discovery felé...

A téli szünet előtti utolsó epizód (1x9: Into the Forest I Go) bevisz minket az erdőbe – legalábbis a végén azt sem tudjuk, hol vagyunk. De közben is csak nézünk: a készítők több huszárvágással vetnek véget néhány elvarratlan szálnak, egyúttal ugyanannyi újat is nyitva. A híd személyzetét legtöbbször csak leszidni tudó Lorca – tőle szokatlan módon – tisztjeivel beszéli meg a klingon fenyegetés elleni taktikát. Burnham, tőle már szinte megszokott módon, keresztülverekedi érveit a kapitány előtt, így ő és Tyler veszélyes küldetésre indulnak a klingon hajóra sugározva. A feladat: két föderációs jeladó berendezés elhelyezése odaát, hogy aztán majd azok segítségével kijátszhassák a klingon álcázást. Habár a méretes jeladók karácsonyfaként tündökölve, ráadásként bekapcsolt audio üzemmóddal hirdetik föderációs voltukat, elhelyezésük sikeres, bónuszként még a súlyosan sérült, de élő Cornwell admirálist is megtalálják, Tyler pedig a múlt démonaival szembesül, mikor klingon kínzója, L'Rell is előkerül. A felkavaró látomások rohamot idéznek elő a fiatalembernél, szerencsére Cornwell, aki pszichológus, épp kéznél van, hogy segítsen.

A Discovery-n Lorca ismét beveti meggyőző képességét: Stamets hadnagyot, aki immár úgy tűnik, hétköznapi rutinként kezeli a spórahajtóművet, térugrások egész sorozatára rávéve. Dr. Culber orvosi aggályai ellenére Stamets belemegy és elkezdi az ugrássorozat végrehajtását, melynek koordinátáit a kapitány saját konzolján árgus szemmel követi. Burnham eközben végzetes tusát vív Kollal, a tét nemcsak a Discovery számára történő időhúzás, hanem Georgiou kapitány megbosszulása is. Praktikus módon Burnham még T'Kuvma megölését is bevallja Kolnak, akit ez, jó klingon módjára, csöppet sem zavar. A Discovery – Stamets súlyos rosszulléte ellenére – befejezi az ugrásokat, és Burnhamet egy fatális zuhanása közben épp időben kisugározza a szarkofághajóról, Cornwellel, Tylerrel, illetve a hirtelen rákapaszkodó L'Rellel együtt.

A hídra érkezve, főhősünk sokatmondó tekintetváltása Saruval több hónapos bűntudatnak és megbélyegzésnek vet véget. Lorca – jól felkészülve, egy szemcseppentést követően – végignézi a szarkofághajó felrobbanását, majd ráveszi Stamets-et egy tényleg utolsó ugrásra. Időközben az is kiderült, hogy a spóraugrások által a hadnagy párhuzamos univerzumokba láthat át, Lorcában pedig – látszólag – felébred a felfedező.

Tyler folytatja traumatikus múltja feltárását: először Burnhamnek mondja el, hogy L'Rell megkínozta és megerőszakolta, majd maga is felkeresi a Discovery fogdájában ülő klingon nőt, aki most is letaglózó hatást gyakorol rá. A sérült Cornwellt elszállítják, Lorcát kitüntetés várja, minden jó, ha a vége jó? Stamets elvállalja az utolsó spóraugrás navigálást a 46-os bázisig, azt azonban sem ő, sem a legénység többi tagja nem sejti, hogy Lorca saját konzolján manipulálja a műveletet. Az ugrás félresikerül: Stamets rosszul lesz, a Discovery pedig egy teljesen ismeretlen térségben, egy roncsmező közepén találja magát.

A Star Trek: Discovery első évadának második fejezetéről itt írtunk, a befejező hat epizód címeit pedig erre találjátok. A folytatás január 8-án, hétfőn, a Jonathan Frakes által rendezett Despite Yourself ("Önmagad ellenére") című tizedik résszel érkezik.

Star Trek: Discovery
január 8. hétfő 9:00
Netflix

emTV.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr8213557783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.