Amit eddig nem tudtál a Star Trek: Az új nemzedékről

2017. szeptember 19. 17:40 - Menyhárt Attila

A Star Trek: Az új nemzedék (TNG) című sorozat úttörő kezdeményezés volt a maga idejében. Az alkotók nem egyszerűen folytatták Kirk kapitány és legénysége kalandjait, hanem megalkották az eredeti széria (TOS) jövőjét egy azonos nevű, de új hajóval és legénységgel. Eleinte a régi rajongók nem fogadták el, végül hét évadot ért meg, és négy mozifilmben láthattuk Picard kapitány és társainak kalandjait.

Most harminc évvel a kezdet után a népszerűsége még mindig töretlen. A színészek ma is a rajongói találkozók állandó szereplői az Amerikai Egyesült Államokban és Európában egyaránt. De még ennyi év után is tartogat meglepetéseket a Star Trek második szériája. Mindenki foglalja el a helyét, mert következik húsz dolog, amiről eddig nem biztos hogy tudtál, vagy nem tudtad kitől megkérdezni.

Star Trek csillaghajó nélkül? A TNG tervezésének korai szakaszában több ötlettel is eljátszottak az alkotók. Volt olyan elképzelés, hogy az első sorozat után százötven évvel később az Enterprise G-n játszódna a történet. Sőt azt is fontolgatták, hogy teljesen megszabadulnak az Enterprise-tól. Abból indultak ki, hogy annyira továbbfejlődik a transzporter-technológia, hogy űrhajó helyett a legénység azzal jár bolygóról bolygóra.

Gene Roddenberry megtiltotta, hogy olyan epizódot írjanak, amiben a Föderáció harcba keveredik a vulkániakkal, a klingonokkal vagy akár a romulánokkal.

Roddenberry eredeti elképzelése szerint az Enterprise-D híd óriási kilátást nyújtott volna (négyszer akkora méretben, mint az eredeti Enterprise-on) a konferencia asztal előtt, ahol a kapitány, az első tiszt, és a tanácsadó foglalt volna helyett. A híd részeként egy megfigyelőtermet is akart, ami végül külön helyiséggé vált.

Az eredeti elképzelés szerint Picard és Riker szolgálaton kívüli kapcsolata leginkább apa és fia kapcsolatra hasonlított volna.

Egy időben Gene Roddenberry, Wesley Crusher helyett egy Lesley nevű lány-karaktert akart a történetbe.

A korai ötletelés során a producerek azt akarták, hogy Deanna Troi három melle legyen, mint a Total Recall – Az emlékmás filmben. A DC Fontana azonban tiltakozott. Függőlegesen, vízszintesen vagy mi? – kérdezte. Az ötletre fátylat borítottak.

Stephen Hawking a tolószékhez kötött brit fizikus is szerepelt a sorozatban, önmagát alakítva a holofedélzeten. Az volt a kívánsága, hogy beleülhessen Picard kapitány székébe.

A "Ne ily halált adj" (3x15 "Yesterday’s Enterprise") című epizódban Riker alteregója elesik a végső csatában, más haláleseteket azonban az idő és a költségvetési megszorítások miatt nem forgattak le – ezért Wesley halála, Data elektromos áramütés miatti pusztulása is kimaradt.

A "Két világ bajnokai" (4x1 "The Best of Both Worlds") című történet egyik változatában a borg Data-t és a Picard-t egyetlen borg-egységgé asszimilálta volna. Michael Piller producer szerint viszont amikor valaki megkérdezte, hogy miért teszi ezt a borg, senki sem adott jó magyarázatot – így az ötletet elvették.

"A két Riker" (6x24 "Second Chance") című epizódban, az írók komolyan fontolóra vette az eredeti Riker elpusztítását, és a transzporter ikre, Thomas Riker lett volna a legénység új tagja, aki hadnagyként szolgált volna a hídon, míg Data előlépett volna első tisztté.

Az "Ítélet: Örök magány" (7x23 "We'll Always Have Paris") című epizódban Michelle Phillips játszotta Jenice Mannerheimet, Picard korábbi szerelmét. Ugyanakkor a művésznő érdekes módon a T. J. Hooker sorozat egyik epizódjában William Shatner (azaz Kirk) barátnőjét alakította.

Az eredeti tervek szerint, Boothby valójában az Utazó, aki azért ölti magára a Csillagflotta Akadémia főkertészének a szerepét, hogy szemmel tartsa és irányítsa előbb Jean-Luc Picard, majd Wesley Crusher sorsát. Michael Piller azonban kifogásolta az ötletet, mondván ez lealacsonyítja Picard és Boothby kapcsolatát.

A színészek megijedtek, amikor megtudták, Majel Barrett-Roddenberry is szerepelni fog a TNG-ben. Szerencsére kiderült, hogy benne van minden poénban, és igazi anya-lánya kapcsolat alakult ki közte és Marina Sirtis (Troi) között.

A hajó biztonsági tisztje eredetileg Macha Hernandez hadnagy lett volna – ezért a szerepért Denise Crosby és Marina Sirtis (Troi) versengett. Miss Crosby nyert.

Marina Sirtis (Troi) nem volt megelégedve kozmikus pom-pomlány egyenruhájával a nyitó epizódban. "Ebben a mini ruhában hogy hajoljak le?!" ("I'm inthis mini skirt, whydo I havetocrouch down?!") – kérdezte.

Whoopi Goldberg gyermekkorában nagy csodálattal nézte Uhura-t, az eredeti sorozat kommunikációs tisztjét, akit a szintén afroamerikai Nichelle Nichols alakított. Amikor megkereste a TNG producereit egy megfelelő szerepet kérve, nem törődött azzal, hogy kisebb vagy nagyobb szerepet szánnak neki, így vállalta el Guinan szerepét.

Dan Curry volt a felelőse a TNG vizuális effektjeinek. Kerti tömlőből származó vízlágyítóval kevert vízpermettel hoztak létre erőteret például az Ahová ember még nem merészkedett (1x5 "Where No One Has Gone Before") epizódban.

A TNG forgatási helyszínét az akkori elnök Ronald Reagan is meglátogatta.

Patrick Stewart (Picard) eltette a forgatáson használt a fésűjét, emlékbe. Marina Sirtis (Troi) három uniformist és egy rendezői széket vitt haza.

Amikor a sorozat utolsó részét forgatták, Michael Dorn (Worf) annyira sírt, hogy leesett a maszk orrprotézise.

emTV.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr2212876880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.