A Star Trek: Discovery igyekszik minden közönség felé nyitni – interjú Alex Kurtzman és Akiva Goldsman producerekkel

2017. augusztus 07. 17:20 - FCs.

A San Diego-i Comic Con Star Trek: Discovery paneljéről már korábban tudósítottunk, ám a producerek a panelbeszélgetéseken kívül is megszólaltak: Alex Kurtzman és Akiva Goldsman ezúttal az új sorozat célközönségével kapcsolatban nyilatkoztak, és a TrekMovie-nak adott interjúban árultak el többet a részletekről.

kurtzman_goldsman.jpg

Az első kérdés arra irányult, hogy a régi és az új rajongók, esetleg az eddig még nem rajongó nézők számára lesz fogyaszthatóbb a sorozat. Kurtzman válaszolt:

"Mindenkire számítunk. Trek rajongók vagyunk, és mindenképpen szeretnénk az új rajongókat is bevonni. Az is foglalkoztat minket, hogy a nem rajongókat is megcélozzuk, ami által tágíthatjuk ezt a világot."

A kérdésben Goldsman is kifejtette álláspontját:

"Nagyon nagy figyelmet fordítunk azokra a különbségekre, amelyek a közönség egyes csoportjai között állnak fenn. Tudjuk, hogy vannak olyanok,mint mondjuk mi, akik eléggé képben vannak, és olyanok is akadnak, akik kevesebb, vagy semmilyen ismerettel nem rendelkeznek. Ez megfelelően leszűkíti az irányvonalakat. Megpróbálunk kedvezni azoknak, akik még egy epizódot sem láttak a Trekből, de azokra is odafigyelünk, akik megállás nélkül nézik. Ez a célunk. A Star Trek mindig is arról szólt, hogy a világunk mindenkié. Arra törekszünk, hogy a sorozatunk mindenki számára megfeleljen."

Kurtzman a streaming szolgáltatás által kínált lehetőségekről is beszélt:

"Teljesen más megközelítést tesz lehetővé a történetvezetésben az a tény, hogy egy streaming szolgáltatáson fogunk megjelenni. Ezek átívelő, nem pedig különálló történetek lesznek. Érzelmi folyamatosság alakul ki, a karakterek pedig tanulnak és fejlődnek az előrehaladás során.Nem felejtik el, hogy mi történt a múlt héten. Ez rendkívül izgalmas. Ugyanúgy viszonyulhatunk majd a karakterekhez és ehhez a megközelítéshez is, ahogyan a többi sorozatban."

A Comic Conon a TrekCore is készített interjút a két producerrel. Arra, hogy mennyire kellett egyensúlyozni a rajongói elvárások és a stúdió követelményei, valamint az alkotó, Gene Roddenberry irányelvei között a Star Trek: Discovery készítése során, Kurtzman így válaszolt:

"Úgy gondolom, hogy sikerült eléggé következetesnek maradnunk Gene Roddenberry elképzeléséhez, emellett szerintem mindenki felismerte, hogy csak úgy tehetjük a sorozatot relevánssá, hogyha egyszerre televíziós és moziélmény, mert a kettő között ma már nagyon elmosódott a határ.

Gyártási szemszögből a stúdió szempontja az volt, hogy »Olyan legyen, hogy megérje a rááldozott pénzt«. Úgy értem azt a pénzt, amit az előfizetők adnak ki, hogy megnézhessék a sorozatot. A megrendelő részéről soha senki nem feszegette, vagy írta elő, hogy milyennek is kell lennie a Star Treknek. Nem küldtek például megjegyzéseket, hogy ez vagy az a dolog alapjaiban változtatja meg a Star Trek természetét.

Furcsa módon tehát saját magunkat kellett felügyelnünk, és azok a viták, amiket az írószobában folytattunk a Star Trek lényegével kapcsolatban, elég kemények voltak, és valószínűleg erőteljesebben csatáztunk egymással erről, mint bárki más."

Goldsman hozzátette:

"Végig teljesen tudatában voltunk ezeknek a dolgoknak a készítés során, hogy aztán képesek legyünk olyan történeteket mesélni, ami igazán Star Trek, emellett pedig kortárs, és reflektál a mai kulturális és politikai helyzetre is.

Ez egy remek lehetőség számunkra, és mivel hatalmas rajongók vagyunk, nagy örömünkre szolgálna, ha mindezt lehetőleg nem is rontanánk el."

Ha nem akartok lemaradni a Star Trek: Discovery legfrissebb híreiről, érdemes lájkolnotok a sorozattal magyar nyelven foglalkozó Facebook oldalunkat – a jó társaságért pedig nézzetek be a rajongói csoportunkba!

emTV.hu // TrekMovie // TrekCore

std_fans_poszthird.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr4112726172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása