A második évad közepén távoznak a Discovery showrunnerjei

2018. június 15. 16:00 - FCs.

Kurtzman átveszi a kormányt Bergtől és Harberts-től

A második évad készítése közben váratlan vezetőségcserével kell szembenéznie a Star Trek: Discovery-nek, ugyanis az eddigi showrunnerek, Gretchen J. Berg és Aaron Harberts hirtelen jött leköszönésével Alex Kurtzman vállalja át a pozíciót. A stábtagok elmondása alapján az írószobában toxikussá vált a légkör, ezért sokak számára nem volt kellemes a Discovery történetén dolgozni.

A történtekkel kapcsolatban a CBS az alábbi hivatalos nyilatkozatot adta ki a sajtó számára:

"A Star Trek: Discovery-nél néhány változtatást eszközöltünk a producerek tekintetében, a sorozat a vezető producer és társ-alkotó Alex Kurtzman kreatív irányításával folytatódik. A Discovery 2019-ben, a második szezonban is halad tovább a saját pályáján, olyan új és átívelő történetekkel, amelyekre a sikeres első évad is épült."

Berg és Harberts 2016-ban vették át a vezetést az akkoriban távozó Bryan Fullertől, aki a sorozat eredeti koncepcióját a kezdetek kezdetén megalkotta. Amellett, hogy több epizód írásában részt vettek, a producer páros az első évad premierje óta aktívan képviselte a sorozatot, gyakorlatilag a Discovery kreatív stábjának az arcai voltak. A The Hollywood Reporter értesülései szerint távozásuk nem a kreatív munkájukkal van összefüggésben, sokkal inkább súlyos konfliktusok húzódnak meg a háttérben:

"Berg és Harberts növekvő gorombasággal kezelte a Discovery írókat, utóbbival kapcsolatban elmondták, hogy a stáb egyik tagja az írócsapat asztalán áthajolva, üvöltő káromkodások közepette lett kiosztva. Több író is közölte, hogy kellemetlenné vált a sorozaton dolgozni, és azzal lettek megfenyegetve, hogy az emberi erőforrásoknál tegyenek panaszt, vagy egyszerűen hagyják el a sorozatot, mielőtt Kurtzman is értesülne Berg és Harberts körül kibontakozó problémákról. A HR-nél hallható pletykák után Harberts állítólag azzal regulázta meg a stábot, hogy a produkció problémái belső ügynek számítsanak."

A The Hollywood Reporter ezen kívül azt is elmondta, hogy a második évad premier epizódja eléggé túlszaladt a költségvetésen, ez pedig a folytatásokból lesz lefaragva.

Nem csak a Berg és Harberts lépnek le (akik valószínűleg a második szezon első öt epizódjában lesznek feltüntetve az alkotók között), Akiva Goldsman sem tér vissza. Goldsman szintén Bryan Fuller távozáskor érkezett a csapatba, az első szezonban pedig két részt meg is rendezett, egyik ezek közül a szezonzáró volt.

emTV.hu // TrekCore // TrekMovie

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr8114049960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása