Hogyan kezeli majd a következő Star Trek mozi Chekov hiányát?

2018. május 17. 16:00 - FCs.

A Kelvin filmek Chekovját megszemélyesítő Anton Yelchin tragikus balesete miatt lassan már két éve nincsen közöttünk. Az alkotók már akkoriban világossá tették, hogy Yelchin pótolhatatlan és nem keresnek új színészt Chekov szerepére, a megüresedett navigátori pozíció körül viszont azóta is teljes a bizonytalanság. Ideje körbejárni a témát.

A Kelvin idővonal karaktereit alakító színészek sok helyen kifejezték, hogy Yelchin távozása mélyen megrendítette az egész csapatot, emiatt pedig mérhetetlenül nehéz volt teljesíteni a Star Trek: Mindenen túl (Beyond) promóciós körútját. Fiatal társuk hiánya a következő részek forgatását is megnehezíti a jól összeszokott legénység számára.

A Scotty-t alakító Simon Pegg idén áprilisban is megemlékezett Yelchinről, amikor a folytatás lehetősége került szóba:

"Tudom, hogy csinálunk még [Star Treket]. Imádnám – odavagyok a srácokért. Persze nagyon nehéz, mert elvesztettük Antont, és nélküle elképzelhetetlennek tűnik a folytatás"

JJ Abrams 2016 júliusában tette egyértelművé, hogy Chekov szerepére nem keresnek mást:

"Azt mondanám, hogy nem helyettesítjük. Nem lesz újra castingolva. Nem tudom elképzelni, és azt gondolom, hogy Anton jobbat érdemel."

A helyzet megoldása érdekében Chekov esetleges halála is felvetődött, de JJ Abrams akkoriban még nem tudott egyértelmű megerősítést adni:

"Gondoltam rá, dolgozunk rajta, még túl korai, hogy erről beszéljünk."

A TrekMovie szerint Chekov megölése helyett számos alternatívát figyelembe lehetne venni, például egy áthelyezést: az eredeti idővonalon a Walter Koenig által megszemélyesített Chekov a USS Reliant csillaghajón kötött ki (Star Trek II: Khan haragja), ez a megközelítés talán a rajongók tetszését is elnyerné.

Ha a készítők mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy a fő karakterek száma továbbra is hét legyen, az egyik kézenfekvő megoldás Jaylah visszatérése lehetne, aki a Mindenen túl (Beyond) epizódszereplője volt. A nézők visszajelzése alapján sikeres volt a bemutatkozása, és a színésznő, Sofia Boutella is lelkesnek tűnt, amikor utoljára kérdezték erről. Igaz, ez 2016-ban volt, de akkoriban simán benne lett volna a folytatásban, ha felkérik. Az akadémia elvégzése után Jaylah csatlakozhatna a legénységhez, akár Chekov pozíciójában, akár egy másik beosztásban.

A TrekMovie nem említette, de a második Kelvin filmben is volt egy vendégszereplő, mégpedig az Alice Eve által életre keltett Dr. Carol Marcus. A Star Trek – Sötétségben (Into Darkness) végén elvileg ő is csatlakozott az Enterprise legénységéhez, de a következő filmben már nem láttuk a fedélzeten, távollétére pedig nem is kaptunk semmilyen magyarázatot. Amennyiben a színésznők rendelkezésre állnak, a korábbi vendégszereplők újbóli szerepeltetése logikus lépés lehet, hiszen valamelyest bejáratott karakterekről van szó, Dr. Marcust ráadásul egyenruha-felső nélkül is bemutatták nekünk a biztonság kedvéért.

Ha az új szereplő esetleg nem a navigátor székében kötne ki, akkor a hajónak továbbra is szüksége lesz egy olyan tisztre, aki betöltheti ezt a pozíciót. Az egyik lehetőség, hogy egy olyan háttérszereplőt helyeznek az irányítópult mögé, aki az eredeti sorozatban már megfordult ebben a munkakörben, például DeSalle, Hadley, vagy Leslie. Természetesen egy teljesen új karakter is felbukkanhat, és az eredeti idővonalon kívül a Kelvin univerzumból is érkezhetnek beugrók:

Darwin hadnagy a Sötétségben (Into Darkness) eseményei közben vette át a navigátor szerepét az áthelyezett (és ideiglenesen vörös egyenruhába öltöztetett) Chekovtól. Első megjelenése során nem kapott túlzottan sok szöveget, de a kontinuitásnak mindenképpen jót tenne, ha a karaktert játszó Aisha Hinds kapna még egy kis játékidőt.

Az is indokolható lenne, ha a tudományos tiszt szerepét betöltő 0718 ülne át a navigátor helyére: az egyedi, kibernetikusan-feljavított szereplőt szintén a második Kelvin filmben láthattuk, az extrák alapján pedig azt is tudjuk, hogy a készítők eredeti szándékai szerint a karakter kapcsolatba tud lépni az Enterprise számítógépével, köszönhetően az implantátumainak. A 0718-at alakító Joseph Gatt korábban megosztotta a rajongókkal, hogy a harmadik mozifilm kezdeti terveiben őt is beleírták a forgatókönyvbe, ezt a verziót azonban elvetették. A negyedik kaland során talán visszatérhetne.

Kevin egyike azoknak a teenaxi lényeknek, akik Kirkre támadtak a Mindenen túl (Beyond) elején, és akit a kapitánnyal együtt az Enterprise fedélzetére sugároztak. A mozifilm végére minden jel arra mutat, hogy a nadrág nélkül járkáló karakter már a flottában teljesít szolgálatot, hiszen Kirk születésnapján már a legénységgel lóg. Kevin eredeti neve az emberek számára valószínűleg kiejthetetlen.

A klasszikus szereplők között is nagy a választék

A rajongók nagyrésze szívesen megnézne egy valódi Arexet, aki a Star Trek rajzfilmsorozatban szereplő három kezű ás három lábú navigátor. Egy ilyen élőlény vizuális megvalósítása viszont minden bizonnyal jelentős költségráfordítással járna.

Dave Bailey, az első navigátorok egyike, akiket az eredeti sorozatban láthatunk. A karakterre a Pókerjátszma (The Corbomite Maneuver, TOS 1x10) című epizódon túl a könyv- és képregényírók is folyamatosan is gondoltak, hiszen több kánonon kívüli alkotásban is találkozhatunk vele.

A felsorolásból természetesen nem hagyható ki Kevin Riley sem, aki a Gátlások nélkül (The Naked Time, TOS 1x04) című részben a PSi-2000 bolygóról származó fertőzés miatt jókedvűen bezárkózik az Enterprise gépházába, majd teljesen leállítja a hajtóművet, amit csak Spock tud idejében újraindítani a megfelelő anyag-antianyag keverési arányra vonatkozó csodaképlet alkalmazásával. Az epizódot a legutóbbi Impulzus Podcastban mi is kielemeztük.

usztal_banner.gif

emTV.hu // TrekMovie

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr3013966146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása