Elfelejtett hajók

2018. május 05. 16:00 - Menyhárt Attila

A Csillagflotta számos sikeres, ám kevésbé ismert hajótípust állított szolgálatba, amióta megalakult. Miközben fokozatosan tolta ki a megismert űr határait, ez a táguló univerzum egyre több hajó szolgálatba állítását igényelte. Az új feladatok új hajótípusokat igényeltek.

A háború igáslova – Daedalus osztály

A romulánokkal kirobbant háború felkészületlenül érte az emberiséget. Miközben a Romulán Csillagbirodalom egy jól felszerelt és harcedzett flottával lépett a háborúba, az Egyesült Föld átalakított teherhajókra és a Csillagflotta meglévő egységeire támaszkodhatott. Egy új, valóban harcra tervezett hadihajó osztály létszükséglet volt a Földnek, ezeknek a hajóknak pedig nagyobbnak, erősebbnek és gyorsabbnak kellett lenniük a meglévőknél. A terveket viszonylag gyorsan, már 2156-ban, a háború első évében elkészítették, és rá két évre az első Daedalus már hadrendbe is állhatott.

Ez volt az első hajó, amelyet már szét lehetett választani. A százhuszonegy méter hosszú, tíz fedélzettel rendelkező típus akár egy évig is járőrözhetett készletek felvétele nélkül. A kétszázhuszonkilenc főnyi legénység elhelyezése is sokkal komfortosabb volt elődeinél.

Ezt a hajótípust már felszerelték pajzsrendszerrel. Négy fáziságyú, illetve két rakétavető alkotta a fegyverzetét, amellyel már méltó ellenfele lehetett a romulán harci madaraknak. Bevezetése kétségkívül mérföldkő volt, amely megfordíthatta a háború menetét.

A háború után megmaradt mintegy hatvan darab Daedalus már a frissen megalakult Föderáció szolgálatában járta tovább a világűrt. Tervezték a hajók korszerűsítését is, de a Csillagflotta ezt végül elvetette. A megmaradt hajókat konzerválták 2196-ban.

Szerény, de szívós – Miranda osztály

A USS Mirandát a Constitution osztály kisebb testvérének tervezték, és ezért nagyon sok közös vonás fedezhető fel a két osztály között: a gondolák és a tányér egység szinte teljesen megegyezik. A hajók kisebb mérete miatt kevésbé komfortosabbak, de még így is egyenértékűek egy kutatóhajóval, és viszonylag erős fegyverzete miatt fontos szerepet kapott a Föderáció védelmezésében. A kétszázharminc méter hosszú hajó hat fézerágyúval, valamint két fotontorpedó vetővel rendelkezik, ami méltó ellenféllé teszi nagyobb hajókkal szemben is.

A hajóosztályt nagy testvéréhez hasonlóan felújították, és számos területen alkalmazták: járőrhajóként, üzemanyag- és vagy utánpótlás szállítónak, sőt elektronikus hírszerzési feladatokra is bevetettek egyes hajókat.
Legismertebb példánya a USS Reliant (NCC-1864), melyet a huszonegyedik századi génjavított bűnöző, Khan Noonien Singh és követői raboltak el egy szuperfegyverrel egyetemben.

A Miranda osztály számos tagja a Constitution osztályt is túlélte szolgálatban, egyes példányai részt vettek a Domínium elleni háborúban is.

Olcsó és sokoldalú – Oberth osztály

2269-ben egy igen sokoldalú hajó került a Csillagflotta kezébe, amely nem csupán tudományos kutatómunkára és felfedezőutakra volt alkalmas. Ezt a hajótípust már moduláris elemekből készítették, így az összeszerelése akár kisebb hajógyárakban is megoldható, felszabadítva a nagy űrdokkokat. Ráadásul viszonylag olcsó az előállítása: egyetlen Constitution árából nyolc Oberth osztályú hajó építhető.

Szolgálatban megbízhatónak és sokoldalúnak bizonyultak, noha kis méretei korlátozták felhasználási módjukat. Térhajtóművük különösen erősnek és masszívnak bizonyult.

A huszonnegyedik század végére az Oberthek esetén húsz különböző fejlesztésre került sor (például új szenzorok, laborfelszerelések és replikátorok). Valószínűleg, még a huszonötödik század elején is találkozhatunk velük az ismert világűr peremén...

excelsior_class.jpg

A Nagy Kísérlet – Excelsior osztály

Az Excelsiort a Nagy kísérletként emlegették a Csillagflotta berkeiben. A projekt 2258-ban kezdődött a San Francisco hajógyárban. A hajó eredetileg a Constitution hajtóművéhez hasonló meghajtó rendszert kapott volna, de végül sokévnyi tervezés után kísérleti transztér hajtóművel látták el.

2272-ben két Miranda osztályú hajó kíséretében került sor az első szubtéri tesztelésre. A teszt során az Excelsior (NX-2000) lehagyta a követőit és 9.4-es fokozattal haladt, de nem sikerült elérnie a tízes fokozatot. A csillagflotta azonban sikeresnek minősítette a tesztsorozatot és hazarendelte a hajót, amely 2282-ben James Styles kapitány parancsnoksága alá került.

Az ellopott Enterprise-t üldöző Excelsior hajtóművét Montgomery Scott szabotálta, így az nem volt képes elérni az egyes fokozatot sem. A Nagy Kísérlet csődjével az Excelsior visszatért az űrdokkba és szokványos térhajtóművet kapott így csak 9.2-es fokozattal volt képes haladni. A hajó új kapitánya pedig Hikaru Sulu lett, az Enterprise egykori kormányosa.

Számos továbbfejlesztés után az Excelsior a Csillagflotta egyik leghatékonyabb hajóosztálya lett, és nagyon sok ideig volt aktív szolgálatban. Az Excelsior osztálynál csak a Mirandákból készítettek több példányt, összesen négyszáz darabot. Számos admirális használta zászlóshajónak az elkövetkező száz évben.

Már egész korán létezett egy továbbfejlesztett változata az Excelsiornak, ami nem volt más, mint az Enterprise-B, mégpedig az ifjú John Harriman kapitány parancsnoksága alatt, 2294-től. A hajó plusz impulzushajtóműveket kapott a parancsnoki tányéron, és a deflektor sugárzó köré taréjidom került, ami további berendezések beépítésére utalhat. Az igazi fejlesztések azonban magában a hajótestben történtek, amelyekről keveset tudunk. Az Enterprise-B sorsa is ismeretlen: ami biztos, hogy 2329-ben egy ismeretlen vírus megfertőzte a legénységet, és a hajó nyomtalanul eltűnt.

A hajó négyszázharminchét méteres hosszával meghaladja a Constitution méreteit, de a tizenkét darab fézerágyúja, valamint a négy fotontorpedó vetője sem lebecsülendő.

2370-ben megpróbálkoztak az USS Lakota átépítésével: több fézersort és kvantum torpedókat szereltek fel rá. A kísérlet azonban kudarcnak bizonyult, és inkább a Defiantok építését szorgalmazták a parancsnokságon. A Domínium elleni háborúban élemedett koruk ellenére is bizonyították harci képességeiket.

uss_thunderchild.jpg

Kisebb és gyorsabb – Akira osztály

A Csillagflotta Főparancsnoksága 2353-ban megbízta a tervezőit egy új, erős, hadihajónak minősülő osztály megtervezésére, hogy felválthassa az Excelsior és az Ambassador osztályú hajókat. Az Akira osztály egy új koncepció részét képezte, mely szerint kisebb, gyorsabb és jobban manőverezhető hajók szükségesek a Csillagflotta és a Föderáció számára, de a tűzerő feláldozása nélkül. Az aldebarani New Aberdeen hajógyár által tervezett Akira osztály 2364-ben lépett szolgálatba, kiegészítve az új Galaxy és Sovereign osztályú nehéz hadihajókat.

A hajó fegyverrendszereit több alkalommal is áttervezték, különösen a borg és a kardassziai fenyegetés növekedése miatt. A négyszázhatvanhárom méter hosszú hajó három darab nagy teljesítményű fézersort és tizenöt fotontorpedó vetőt hordoz, a tűzerő miatt igen hamar rájuk bízták a határok védelmét. A Domínium háború során akár a legnagyobb csatahajókkal is felvették a harcot. Természetesen ezt a legújabb fejlesztések is segítették, úgymint az ablatív páncélzat, ami ellenerőt fejt ki a becsapódó fegyver lövedékére, és az OSH program telepítése.

uss_enterprise-c_emerges_from_temporal_rift.jpg

Az elfelejtett hős – Ambassador osztály

A 2290-es évek elején a Föderáció rájött, hogy a flottája gerincét képező hajók elavultak, de ami még veszélyesebb, hogy a klingonok is erre a következtetésre jutottak. Ezért 2311-re a tervezők egy egészen új hajó terveivel rukkoltak elő.

Az első, névtelen, NXC-9331NA regisztrációs számú Ambassador hajótestének az építése 2315-ben kezdődött el, négy évvel a projekt kezdete után. Az elsődleges kutatócsoport az Utopia Planetia hajógyárban, míg a gépészeti csapat a San Francisco hajógyárban dolgozott. Végül a prototípus első szubtéri tesztjeit a 001-es szektorban végezte. A 2318 tavaszán elkészült prototípust nem nehéz hadicirkálónak, hanem diplomáciai hajónak sorolta be a Csillagflotta, hogy a klingonok ne vegyék fenyegetésnek az impozáns méretű hajót.

A hajó hossza ötszázhuszonhat méter, és ötszázötven fős legénységgel büszkélkedhet, ami meghaladja az Excelsior méreteit is. Külső jegyeiben leginkább jócskán feljavított Constitution osztálynak tűnik, de annál sokkal nagyobb és jobban felfegyverzett. Ezen a hajón már sorba kötötték a fézereket, ezáltal csökkent az újratöltési idő – az Ambassador pontosan tizenhárom darab fézersort kapott, valamint kettő darab gyorstüzelő fotontorpedó vetőt.

A típus többször bizonyított határvidéki összecsapásban, egészen a legjelentősebb bevetéséig, 2344-ig. Ekkor az Ambassador osztályú USS Enterprise-C Rachel Garret kapitánysága alatt válaszolt a klingon Narendra III. kolónia által leadott vészjelzésre, és átlépte a Semleges Zónát. Négy romulán hajó könnyedén megsemmisítette a kolóniát védő Ragadozómadarat, de az Enterprise-nak sikerült kilőnie két támadó Romulán hajót önmaga feláldozásával. Csak nagyon kevesen tudták, hogy a hajó rövid időre egy űranomália révén egy alternatív jövőbe került, ahol sérülései nagy részét kijavították. A klingon felmentő sereg később megtudta, hogy az Enterprise legénysége milyen hősiesen harcolt, ami elgondolkodtatta a Klingon Nagytanácsot, és a közvéleményt. Ez volt a kezdete annak a tárgyalás sorozatnak, mely végén 2352-ben, hatvan év ellenségeskedés után a Klingon Birodalom és a Föderáció békét kötött.

Az Ambassadorokat egészen 2359-ig gyártották, összesen huszonhat darabot. Helyét a Flotta igáslovaként a Nebula osztály vette át, ami sokkal hatékonyabban volt képes elvégezni ezt a feladatot. A borg támadások és a Domínium elleni háború csak tovább csökkentette a számukat, így az elkövetkezendő néhány évtizedben biztosan kivonják őket a szolgálatból.

uss_phoenix_and_uss_enterprise-d.jpg

A Galaxy kistestvére – Nebula osztály

A Nebula osztály tervezése a Galaxy osztállyal egy időben, 2345-ben kezdődött. A Csillagflotta számára a hatalmas Galaxy osztály mellé azonban egy kisebb költségű hajót is kívánatos lett volna, mivel rájöttek, hogy azokat csak kevés számban lesz képes gyártani, nagy alapanyag-szükségletük és gyártási idejük miatt. Már a tervezés megkezdesékor arra törekedtek, hogy minél több rendszert és alkatrészt használhassanak fel a Galaxy osztályból.

A Nebula osztálynál a hajtómű-szekció közvetlenül a csészealj-szekcióhoz csatlakozik, ezért kétszáz méterrel rövidebb, mint nagytestvére. Hamarosan a huszonnegyedik század Miranda osztályaként kezdték el emlegetni. 2353-ban készült el az első hajó, ezt követte további százkilencvenkilenc darab.

A hajóosztály érdekessége a cserélhető modul a hajó tetején, amely hordozhat nagy kapacitású szenzor-, fejlesztett fegyver-, és kolonizációs szállítási modulokat, egy vészhelyzeti kórház egységet, vagy tudományos laboregységet. Habár a Nebula a Galaxy osztály tudásának 80%-ával rendelkezik, a hozzáadott küldetési modulokkal ez akár kilencvenöt százalékosra is nőhet.

A Csillagflotta folyamatosan korszerűsíti a hajóosztályt, amelyek részt vettek a Domínium elleni háborúban is.

Négy gondola, egy tányér – Constellation osztály

A Constellation osztály első példányát 2285-ben építették, és a huszonnegyedik század elején a mélyűr kutatását, illetve védelmi, és járőr feladatokat bíztak erre a viszonylag kis méretű csillaghajóra.

A típus egyike volt azon kevés Csillagflotta hajónak, amelyeken sikeresen alkalmaztak négy (!) térhajtómű gondolát. Legnagyobb sebessége a kilences fokozat volt.

A Constellation osztályú USS Stargazer lett az első hajó, amelyet Jean-Luc Picard kapitányként irányított. Picard elsőtisztként, a kapitány halála után vette át a parancsnokságot az első tíz évre tervezett küldetés során. Eredményei elismeréseképpen megerősítették kapitányi kinevezését, és engedélyt kapott egy második hosszútávú kutatóútra. Azonban a Stargazer egy ismeretlen ellenséggel vívott támadás során megsemmisült. Legalábbis a túlélők, és maga Picard is ezt hitte...

A kistestvér dicstelen titka – Nova osztály

A Nova osztály a Csillagflotta újfajta hajóinak a kistestvéreként is tekinthető a huszonnegyedik században. A méretei ellenére nagyon sokáig maradhat szolgálatban, emiatt igen hasznos kutató és felderítőhajónak.

A hajón a legmodernebb technológiát alkalmazták, hogy felválthassák a lassan kiöregedő Oberth hajóosztályt. Természetesen az új hajóosztály tervezése nem ment könnyen. Első lépésben leporolták a Defiant osztály egy korai koncepcióját, amely eredetileg négy gondolával és hat torpedóvetővel volt felszerelve.

Ezen terveket átalakították, így a hajó mindössze két térhajtómű gondolát, hét fézersort, és két torpedóvetőt kapott, a hossza pedig százhatvanöt méterre csökkent. A Nova kis mérete miatt a maximálisan elérhető sebesség a nyolcas fokozat lett. A prototípus tesztelése során derült ki, hogy egy nagyon megbízható hajótípust sikerült megépíteni.

Ezután megkezdődött a sorozatgyártás, a méretei miatt körülbelül húsz egységet építettek az első évben, de a gyártásuk a Domínium elleni háború alatt ideiglenesen szünetelt. Lényegében egy-egy csillagbázist használva kiindulási pontnak, felderítőutakat végeztek az adott szektorokban, tehermentesítve ezáltal a Csillagflotta nagyobb egységeit.

Leghíresebb, vagy inkább leghírhedtebb példánya a típusnak, a USS Equinox, Rudolf Ransom kapitány vezényletével. A vadonatúj hajót a Voyager előtt hónapokkal rabolta el a Gondviselő a Delta kvadránsba, ahonnan ők is megkezdték többéves Odüsszeájukat. Több mint öt évig tartott az útjuk, mielőtt találkoztak a Voyager csillaghajóval. Addigra már a legénység fele elpusztult, és a hajó tisztikara olyan döntéseket hozott a túlélés érdekében, ami letérítette őket a Csillagflotta elvei által vezérelt útról...

uss_pegasus.jpg

A titkos projekt – Pegasus osztály

A Csillagflotta számos különleges fejlesztést hajtott végre a huszonnegyedik században is. Ehhez időnként Csillagflotta hajókat is igénybe vettek bizonyos új technológiák kifejlesztéséhez.

2258-ban az NCC-53847 regisztrációs számú USS. Pegasus-t szemelték ki teszthajónak. Az Oberth osztályú hajót Erik Pressman kapitány irányította, és a legénység tagja volt az ifjú William T. Riker zászlós is.

A Pegasus-on számos kísérleti berendezést teszteltek, amelyek később beépítésre kerültek a vadonatúj Galaxy osztály hajóiba.

Azonban nem ez tette a hajót igazán különlegessé, hanem egy szupertitkos fejlesztés, az első föderációs álcázó, amelyet az Algernoni Egyezmény tiltása ellenére hoztak létre. Ez nem egy sima álcázó berendezés volt, hanem olyan, amely képessé teszi a hordozó hajót akár szilárd tárgyakon való áthaladásra.

A pajzsteszt azonban rosszul sikerült, és mindenki azt hitte, hogy a hajó megsemmisült. Csupán Pressman, Riker és a legénység további hét tagja menekült meg, de ők hallgattak a titkos projektről. De tizenöt évvel később a romulánok felfedezték a Pegasust...

Új utakon – Prometheus osztály

2370-ben, a Domínium és a Föderáció közti első találkozás után a Csillagflotta reaktiválta a Defiant projektet, és folytatta a Sovereign tervezését. Azonban világossá vált, hogy szükség van egy egészen új technológiára; a Sovereign osztály hajói igen költségesek, a Defiantokat könnyű építeni, viszont korlátozott hatótávolsággal és hatásfokkal rendelkeznek. A Csillagflotta ezért úgy döntött, hogy ötvözi a különböző technológiákat az új hajóosztályban. Az ablatív páncélzat és a kvantumtorpedók, amelyek a Defiant és a Sovereign osztályoknál is beváltak, valamint a fejlesztett hajótest geometria és szubtér technológia, amelyeket a Sovereign és az Intrepid osztályoknál használtak, az új hajón is helyet kaptak.

A Csillagflotta a szétválasztható egységekből álló hajók koncepcióját is tovább kívánta fejleszteni. De ezúttal nem vészhelyzetben szétválasztható egységekről lenne szó, mint például a Galaxy esetében, ahol egy civilek által használható menekülő rész és egy harci konfigurációjú rész áll rendelkezésre. Amire szükségük volt, az egy olyan hajó, amely hasonló erősségű egységekre képes szétválni, és mindegyik szekció hasonló térhajtómű kapacitással rendelkezik.

Ez lett a Prométheusz osztály, amely képes egyszerre három irányból megtámadni az ellenséget, akár önállóan is, a fedélzeti számítógépbe betáplált támadási mintákkal.

A hajó három szekcióra képes szétválni: a felső és az alsó hajtómű-szekcióra és a csészealj-szekcióra. Mindkét hajtómű-szekciónak két gondolája van, míg a csészealj-szekció egy kicsi segéd-térhajtóművel rendelkezik, ami a szétválás után lép működésbe. Épp ezért a hajó reaktormagja is különleges, egyedi tervezésű.

A fejlesztés és a prototípus elkészülése három évet vett igénybe, a USS Prometheus 2374 áprilisában hagyta el először az űrdokkot. De a berepülő úton a romulán hírszerzés, a Tal Shiar ellopta a hajót, amit végül a hajó és a Voyager áttöltött OSH-ja segített visszafoglalni, miközben a Prometheus fényesen bizonyította a koncepció helyességét.

emTV.hu // átdolgozta: FCs.

komment
Címkék: Hajók

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6413890854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása