Nana Visitor szívesen lett volna Janeway, és az Orville-ben is kapott volna szerepet

2018. április 27. 16:00 - FCs.

A Star Trek: Deep Space Nine-ban Kira Nerys-t alakító Nana Visitor nemrég a The Alpha Quadrant webcast vendége volt, ahol több érdekes kulisszatitkot osztott meg a műsorvezetőkkel és a hallgatókkal. Az adást Garrett Wang (Kim, Voy), Aron Eisenberg (Nog, DS9), és a producer Dick Donato vezényelték, a beszélgetésben pedig a Deep Space Nine-on kívül az is szóba került, hogy a színésznő simán megpályázta volna Janeway kapitány szerepét, és egy hajszálon múlott, hogy az Orville-ben is láthassuk.

A Voyager kapitányt cserél

Annak ellenére, hogy Visitor már a DS9-ban játszott, egy hirtelen jött ötlettől vezérelve a Janeway kapitány szerepéből hamar távozó Genviève Bujold helyét is be szerette volna tölteni:

"El tudod hinni, hogy volt hozzá bátorságom? Leszólítottam Rick Bermant az utcán a négyes stúdió előtt a Paramountnál, és azt kérdeztem tőle, hogy »Miért ne? Miért? Miért ne lehetnék?« Azért, mert tudod, össze voltak keveredve, kirúgták azt, akit korábban felvettek, meg minden. És én azt mondtam, hogy »Tudom csinálni mindkettőt!«

Nem tudom, mit képzeltem. Ő csak annyit reagált – gyakorlatilag megsimogatta a fejemet, és azt mondta, hogy »Nem, egy teljesen más színésznőt veszünk fel a szerepre.«"

Garrett Wang (Kim, Voy) pedig megosztotta, hogy Bujold miért hagyta ott a Voyagert:

"Forgattunk volna, ő meg csak kiszaladt a díszletből, egyáltalán nem szocializálódott. Ezért megállítottam, valahogy az útjába álltam, és megkérdeztem, hogy »Hé, mi a helyzet?« Megállt, és elmondta, mi a dörgés, olyan volt, mintha azt gondolná, hogy »Hm, ezzel a sráccal megoszthatom«

Ott állt Genviève Bujold, a francia-kanadai színésznő, aki rám nézett és azt mondta, hogy »Úgy érzem, senkiben sem bízhatok.« Erre én, »Hogy érted ezt?« Azt válaszolta, hogy »Nos, idejöttem, és azt akartam, hogy Janeway elsősorban kapitány legyen, másodsorban nő. Nem akarok frizurát, sminket, csak dolgozni, erre beállítják a hajamat, kifestenek, hazudnak nekem.«

Szóval kilépett a második napon, rájött, hogy a forgatás beosztása őrületes lenne, két nagyon fiatal gyermeke volt otthon, talán három és öt évesek, és azt gondolta, hogy »Soha sem fogom látni, ahogy ezek a gyermekek felnőnek, nem leszek ott. A forgatás húzós, nem tartják magukat ahhoz, amit megígértek nekem az elején...« és hála az égnek kilépett, mielőtt egy epizód is lement volna, igaz?"

Wang azt is hozzátette, hogy akkoriban úgy érezték, a készítők bármikor férfit csinálhattak volna Janeway kapitányból:

"Ez volt a szóbeszéd: ha nem találnak egy női Janeway-t, mivel elég kimerítő kutatást végeztek az első Janeway után, ki fogják cserélni egy férfi Janewayre, érted? Janeway egy fickó lesz, és azon a ponton a következő pletyka az volt, hogy az egyikünket kirúgják, és egy nővel helyettesítik, hogy a nemek arányát fenntartsák."

A Deep Space Nine meghallgatás

Visitort nagyon meglepte, hogy a DS9-ban egy erős és karakteres női szerepet kapott, ennek tudatában kellőképpen felkészült a meghallgatásra:

"Emlékszem, hogy visszamentem, és azt mondtam, hogy »Nem, várjunk egy pillanatot, ez nem egy női szerep!« Mert gondolj bele, huszonöt évvel ezelőtt, amikben szerepeltem, tudod »Srácok, gyertek le a kanapéról!« és a szituációs komédiák, meg a nagyon könnyed dolgok, amikben a barátnő vagy a gyilkos áldozata lehettem. Semmi komolyabban kidolgozott. És amikor ez előjött, akkor azt gondoltam, hogy »Álljunk meg, ez egy férfi szerep! Valamit benéztek.« És amikor rájöttem, hogy semmit sem rontottak el, nagyon izgatott lettem, egy zöld egyrészes ruhában voltam... és beszereztem egy pár Doc Martens-t, a Doc Martens valahogy helyretette, hogy hol voltam és ki voltam. Akkoriban nagyon sok rapzenét hallgattam, most is hallgatok, de tényleg verettem a kocsiban a meghallgatásra menet, így készültem fel, és amikor beléptem a szobába, már teljesen Kira voltam."

Az is előfordult néha, hogy menet közben is finomítani kellett a karakterén:

"Rick Berman azt mondta, hogy »Uh, úgy sétálsz a Promenádon, mint John Wayne. Erről le kell szoknod.« Ez igaz, tényleg úgy mentem. Megnéztem a felvételt később, és egek, tényleg úgy nézek ki, mint John Wayne... Úgy gondoltam, hogy oké, tegyetek magassarkúba, és nem fogok így sétálni."

Az Orville is majdnem megvolt

Visitor korábban már dolgozott Seth MacFarlane projektjeiben, hiszen amellett, hogy Family Guy-ban többször a hangját adja, a Ted 2-ben is feltűnt. Az Orville-ban azonban sajnos nem fogjuk egyhamar látni:

"Elmondok nektek valamit, amiről még nem beszéltem eddig. Ez exkluzív dolog, de elég idegesítő, mert nem éppen jó hír. Amikor átutaztam az országot, New Yorktól Los Angeles-ig, egy bizonyos idő alatt kellett megcsinálnom. És kocsival kellett menni, mert két öreg kutyám van, meg egy papagáj, és az idősebb kutyám nem élne túl még egy repülést. Előtte egy héttel volt egy meghallgatásom az Orville-re. Azon a pénteken, amikor jött a hívás, félretett az ügynököm. Sohasem szólt róla. Abban a hitben véglegesítettem a tervemet és kezdtem neki az utazásnak, hogy nem kaptam meg a szerepet. Aztán felhívott, és elmondta, hogy megvan, de már nem tehettem semmit – minden meg volt szervezve. Írtam Seth számára egy feljegyzést. Nem hibáztattam az ügynökömet, de ez történt. Elvesztette számomra a lehetőséget, és nehéz helyzetbe hozta Seth-et az utolsó pillanatban… szóval rossz érzésként marad meg bennem, hogy elvesztettem egy nagy Orville szerepet, ez volt az utolsó ügyem Seth-tel. Idegesít, mert rajongok Seth-ért."

emTV.hu // TrekMovie

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr3913869540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása