William Shatner a Star Trek feltámasztásáról

2018. március 10. 11:45 - FCs.

Egy vörösinges szerepével is beérné

Nem csak Leonard Nimoy-ról került elő nem rég egy múltban készült interjú, hanem egy William Shatnerről. Ebben a Kirk kapitányt játszó színész négy évvel az első mozifilm elkészülte előtt osztja meg akkori gondolatait a Star Trek esetleges visszatérésével kapcsolatban. Az első mozifilm, az 1979-es Csillagösvényt megelőzően ugyanis még semmi sem volt biztos a későbbi franchise jövőjét illetően, a színészek pedig utolsóként értesültek a produkciós fejleményekről.

Az 1975-ös televíziós beszélgetésből kiderül, hogy bár a Star Trek eredeti sorozata (TOS) hihetetlen népszerűségre tett szert az ismétlések során, a folytatással kapcsolatban pedig folyamatos szóbeszéd tartotta lázban az embereket, Shatner mégis rendkívül szkeptikus maradt:

"Annyi pletykát és annyi mindent hallottam, amik konkrét dologként már nem jutottak el hozzám. Most már mindent elvetettem. Kilátásba került, hogy talán egy másfél órás minisorozatként térhetne vissza. Ez egy lehetőség. De ebben a pillanatban nem úgy néz ki, hogy a Star Trek vissza fog térni, és ez lenne az első eset, hogy ez megtörténik.

[Kirk szerepében visszatérni] egy olyan kérdés a fejemben, amit még nem sikerült megválaszolnom. Azt hiszem, hogy csúnyán el is bukhatnánk..."

Shatner azt is megosztotta az akkori közönséggel, hogy visszatekintve mennyi mindent adott neki Roddenberry sorozata:

"Úgy gondolok a Star Trekre, mint a többi csodálatos dologra az életemben, amiket imádattal csináltam. Egy színész gyakran kétféleképpen végzi a munkáját. Az egyik, hogy szeretettel és szenvedélyesen dolgozik, mert az a valami, amin munkálkodik, az rengeteg igényt elégít ki, ellátja őt keresettel és hírnévvel, közben a számlák nem jelentenek semmit. Vannak olyan idők is, amikor a darab nem annyira jó...

A Star Trek az előbbi kategóriába esik. Nagyon kevés ilyen adódik az életünk során."

1977-ben már tudni lehetett, hogy a színész visszatért volna Kirk szerepéhez a Star Trek: Második fázis (Phase II) című tévésorozatban, ami végül nem valósult meg, de bizonyos elemeit felhasználták például a Csillagösvényben is.

William Shatner még mai is folyamatosan napirenden tartja Kirk kapitány visszatérésének a kérdését, ennek érdekében sokáig a CGI technológiában vélte felfedezni a megoldást, erről a gondolatról azonban nemrég kiderült, hogy csak viccnek szánta.

Egy másik interjúban kiderült, hogy a színész egy kisebb szereppel is megelégedne, ha újra lehetősége adódna szerepet vállalni a Trekben:

"A fickók a vörös felsőben. Ők hamar meghalnak. Megjelennek és eltűnnek, és máris egy másik produkcióban vannak."

emTV.hu // TrekMovie

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr5413728766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása