Spock majdnem hegyes fülek nélkül maradt a Star Trekben

2018. március 06. 19:10 - FCs.

2015 óta nincsen közöttünk az ikonikus Spock megszemélyesítője, Leonard Nimoy. A The Hollywood Reporter nemrég egy ritka, 1976-ban készült interjút tett közzé hallgatható formában, amiben a legendává vált színész az eredeti sorozatban játszott szerepéről, a jellegzetes füleinek történetéről, valamint Star Trek lényegéről is beszélt. Az interjú legérdekesebb részleteit most nálunk is elolvashatjátok.

Nimoy kezdetben nem sok érdeklődést mutatott Spock szerepe iránt, Gene Roddenberry-nek azonban sikerült meggyőznie az első benyomásai miatt vonakodó színészt:

"Amikor Gene Roddenberry vázolta nekem a karaktert, azt mondta, hogy ez egy hegyes fülű szereplő egy másik bolygóról. Nagyon komolyan vettem a színjátszást, és ez úgy hangzott számomra, hogy »Jézusom, ez tiszta Dumbo!«. Nem gondoltam, hogy belefolynék ilyesmibe, hiszen egy viszonylag elfogadható hírnévvel rendelkező, komoly karakterszínész voltam.

A Gene-nel folytatott számos beszélgetés a karakter belső világában történő izgalmas és jelentőségteljes elmerüléshez vezetett minket. Ki volt ő és miről ismerhetjük. Ezek voltak azok a domináló tényezők, amik meggyőztek engem arról, hogy eljátsszam ezt a szerepet. És hogy őszinte legyek, ez volt a legállandóbb munka, amit színészként kaptam. Azelőtt soha nem volt még olyan állásom, ami egy pár hétnél tovább tartott volna tizenöt évnyi színészkedés után."

Nimoy kezdetben nem igen rajongott a hegyes fülekért, ezért azt is kilátásba helyezték, hogy Spock egy olyan operáción eshet át az első pár epizód után, ami megszabadítaná őt a vulkáni hallószerv jellegzetes alakjától. Erre szerencsére végül nem került sor, a fülek előkészítése azonban körülményes procedúrát jelentett a színésznek és a készítőknek:

"Még az első bevezető rész felvétele előtt problémákba ütköztünk a fülek megfelelő elkészítésével a smink egy korai fázisában. Rossz szakemberekkel dolgoztunk, kísérleteztek a füleim kivitelezésével, amik groteszkre és viccesre sikerültek, egyszerűen nem voltak jók. Már három vagy négy ilyen előkészítésen is túl voltunk, a forgatás első napja pedig egyre jobban közeledett – hogyha egyszer nekilátsz a forgatásnak, akkor már úgy maradsz.

Ahogyan egyre közelebb és közelebb kerültünk a felvételhez, elbizonytalanodtam a kinézettel kapcsolatban. Azt mondtam Gene-nek, hogy »Ez nem működik, tényleg át kellene gondolnunk, hogy hegyes fülei legyenek-e a karakteremnek«. Megvolt a szemöldök, a frizura és a bőrszín, de a megfelelő füleket nem sikerült megtalálnunk. Végül Fred Phillips, aki a sorozat sminkese lett, ő tudta, hogy mi a baj. A probléma az volt, hogy a stúdió kikötötte a szakemberek számára, hogy helyben készítsék el a füleket, és ne kelljen máshova elmenni, mert az pénzbe kerül, de ő azt mondta, hogy muszáj, így elment, és meghozta a jó füleket, megoldva ezzel a problémát."

Az interjúban a karakter kinézetével kapcsolatban Nimoy arról is beszámolt, hogy Spock bőrszíne eredetileg vörösesebb árnyalatú lett volna, ez viszont sokkal sötétebb összképhez vezetne, ami az akkoriban még eléggé elterjedt fekete-fehér tévékészülékeken nem mutatott volna jól.

Az eredeti sorozat harmadik évada Nimoy tetszését nem igazán nyerte el, ezért csak akkor vállalta volna az esetleges folytatásban történő közreműködést, ha jelentős változások történtek volna:

"A harmadik évad nem volt egy vidám időszak. Egy új producerünk volt [Fred Freiberger], aki minden tiszteletem ellenére tényleg nem érzett rá arra, hogy a Star Treknek milyennek kéne lennie, és hogy milyen volt a legjobb pillanataiban. A forgatókönyvek, amiket megvásárolt nekünk és leforgattunk, azok nem voltak a legjobbak, semmilyen szempontból. Volt egy-két jó epizódunk a harmadik szezonban, de a legrosszabbakból is kijutott. Az volt az érzésem a harmadik év után, hogyha a sorozat folytatódna, akkor erőteljes változásokat szeretnék látni annak érdekében, hogy visszataláljunk a saját területünkre, ami a jó ötleteken és forgatókönyveken alapuló, kiváló science-fiction. Ez történt a harmadik évadban, és én nem tudtam elfogadhatóan hallatni a hangomat, amitől frusztráltan éreztem magamat. Ilyen körülmények között nem nagyon izgatott, hogy folytatódjon a sorozat. Talán így volt a legjobb, hogy hagytuk véget érni, elengedtük, és hagytuk azzá válni, amivé kell."

Nimoy a szállóigévé vált karaktermegszólalásokat sok esetben fárasztónak találta, ami mögött a kreativitás hiányát vélte felfedezni:

"Amikor az írók elfáradnak, vagy amikor a producerek és az írók nem valami kreatívak, akkor az lesz a tendencia, hogy újra felhasználják azokat a dolgokat, amik működnek, és talán kifulladásig alkalmazzák őket ahelyett, hogy új kreatív ötletek után kutatnának. Állandóan azt mondatták velem, hogy »«logikus«. Örökké csak azt mondtam, hogy »logikus«, meg hogy »«lenyűgöző«, mindig felhúztam a szemöldököm, ilyesmi. Ismétlődővé vált, mert tudták, hogy így biztonságos."

A Star Trek újragondolása, és a karakterek esetleges színészcseréje már akkoriban is felmerült, Nimoy azonban nem hitt benne, hogy a készítők megpróbálkoznának a franchise feltámasztásával:

"Érdekes lenne. [Lesújtana?] Nem, nem. Talán nem sújtana le, mert eléggé biztos vagyok benne, hogy ez nem fog megtörténni. Kétlem, hogy a stúdió megpróbálná újraalkotni a Star Treket, és egy új színészt keresne Spock szerepére. Úgy gondolom, hogy értelmesebb dolog lenne, ha megpróbálnának megalkotni egy új karaktert egy új színésszel, aki helyettesítené Spockot."

Bár a beszélgetés évében a színész Nem vagyok Spock (I am not Spock) című könyve is megjelent, az interjú után két évvel viszont már mindenki tudta, hogy a Star Trek: Csillagösvény című mozifilmben az eredeti legénységgel együtt Nimoy is visszatér Spock szerepében. 1995-ben már Nimoy-nak sem voltak kétségei, hogy személyét nem érdemes eltávolítani a vulkáni karaktertől: megjelent az Én vagyok Spock (I am Spock).

emTV.hu // The Hollywood Reporter

banner_uszfb.jpgdonate_usz.gif

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6713720406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása