A Star Trekről történő beszélgetések során újra és újra megtörténik az, hogy az ember agyába egyszer csak kegyetlenül belenyilall az ellenállhatatlan érzés: most azonnal meg kéne nézni egy random epizódot, vagy egyenesen újra kéne nézni mondjuk az egész Voyagert! Ha viszont kedvenceket kell választani, nehéz feladat öt darab epizódot kiemelni az egész kánonból, szerzőtársaimmal azonban megnyugtattuk egymást, hogy teljesen szubjektív szempontok alapján fogunk választani, és nem a Star Trek lényegét próbáljuk kinyilatkoztatni. Ennek megfelelően súlyosabb és rendhagyóbb epizódok is helyet kaptak a listámon.
5: Leszármazott (Voyager 7x12 'Lineage')
A Voyagerből elsősorban a B’Elanna karaktere köré felépített epizódok állnak közel hozzám, ezek közül is kiemelkedik a Lineage. Szerintem a Star Trek rajongók tisztában vannak vele, hogy a jó történetek nem csak a borg vagy egy csillagközi anomália fenyegetéséből indulhatnak ki, sokszor a karakterek hétköznapi életműködése teremthet alapot a mondanivaló megfogalmazásához: a Harry-nél éjszakázó Tom, vagy a B’Elanna gyermekkorába betekintést engedő visszaemlékezések ugyanolyan jól lekötik a nézőt, mint hogyha egy űrcsata, vagy egy tárgyalás körül forognának az események. A "harcos útja" mindig nehéz választások elé állítja az érintett karaktereket, B’Elanna pedig a szokásosnál is jobban megsínyli a klingon és az emberi világok találkozását: nem szeretné, ha a gyermeke ugyanazoknak a sérelmeknek lenne kitéve, mint amiket ő is elszenvedett, az érzelmi állapotát teljesen beárnyékoló, szomorú emlékei miatt viszont túlzásba viszi a megszületendő gyermekének aprólékos "testreszabását". Bár első ránézésre ez egy klingon történetnek tűnik, pont azért erős, mert egy emberi problémát mutat be annyira emberi módon, amennyire csak lehetséges, ezúttal pedig nem a Star Trekre jellemző átvitt, kihelyezett értelemben, hanem a szokottnál közvetlenebb és egyenesebb úton.
4: Múltidézés (Enterprise 2x24 'First Flight')
Meglehet, hogy az Enterprise még nem teljesen talált magára a második évadban, ennek ellenére készültek emlékezetes darabok, többek között a First Flight is ezek közé sorolható. Különösen izgalmasak számomra azok a történetek, amelyek az emberiség első lépéseit mutatják meg a Roddenberry-féle jövőkép felé: ebben a korszakban pont olyan eltökélt embereket szeretnék látni, mint amilyen Archer, aki a Csillagflotta vezetéstől és a vulkániaktól egyaránt azt kérdezi, hogy "Mi a fenére várunk még?!" Archer és Robinson vakmerő, hirtelen emberek, akik sokkal közelebb állnak hozzánk, mint Picard kapitányhoz, de nélkülük talán soha nem jutnánk el a Föderációig és az elsődleges irányelvig. Ahogyan a Kapcsolatfelvétel című mozifilmben, itt is sikerült hihető átmenetet képezni "napjaink embere" és a korábbi sorozatokból ismert jövő között, ez pedig hasonlóan reményt keltő érzésekkel tölti el az embert. Személy szerint sokkal több ilyen epizódot szerettem volna látni az Enterprise-ban, akár úgy, hogy évadonként visszatérünk egy-egy Földön játszódó történethez, ezt pedig elsősorban Trip és Archer sokszor említett közös múltjából merítve képzelem el.
3: A sápadt holdfényben (Deep Space Nine 6x19 'In the Pale Moonlight')
Ha Tarantino valóban Star Treket készít, így képzelem el a végeredményt. A Tolar szállására benéző Garak karaktere már önmagában is beleillik a különc filmalkotó életművébe, a végső határokat ezúttal máshogyan feszegető történetről már nem is beszélve. Az eseményeket tökéletes keretbe foglalja a saját lelkiismeretével szembenéző, néha egyenesen a kamerához beszélő kapitány naplóbejegyzése: Sisko viaskodik önmagával, hol megindokolja döntéseit, hol pedig arra az álláspontra sodródik, hogy inkább hagyni kellett volna ezt az egészet. Az újabb és újabb határátlépések önmagában is ráterhelődnek a nézőre, de a történet és a feszültségkeltés pont attól lesz különösen ütős, hogy mindez a Star Trekben játszódik, és a döntéseknek az univerzumon belül is hatalmas tétje van. A gondosan felépített, és végtelenségig feszített helyzet aztán Vreenak szenátor kezei közt pattan el. A mémmé vált romulán karakter és emlékezetes mondata egyébként szintén megállná a helyét egy Tarantino filmben.
2: Nincsenek győztesek (eredeti sorozat TOS 1x14 'Balance of Terror)
A romulánok bemutatkozása – legalábbis a nézők előtt – számomra a tökéletes eredeti sorozat (TOS) epizód. Az esküvői történetszál, és az ebből kibontakozó tragédia nekem már a legjobb Az új nemzedék (TNG) epizódokat vetíti előre, az Enterprise és a romulánok összecsapása pedig példátlanul izgalmas keretek között valósul meg: egy tengeralattjáró-küzdelmet látunk, amelyben a parancsnokok stratégiai lépéseit mindkét oldalon nagyon érdekfeszítő átélni. Valószínűleg nem véletlen, hogy az általam megnevezett öt epizód közül három valamilyen módon kapcsolódik a romulánokhoz: akár párbeszédekről, akár háborúról van szó, ezzel a fajjal csak egy jól felépített sakkjátszma keretein belül teremthetünk kapcsolatot, és érthetünk szót. Mivel a romulánok kezelése külön megközelítést igényel, az ő szerepeltetésük minden alkalommal egy csavarokkal, katarzisokkal és csattanókkal teli történet ígéretét vetíti előre, ami valószínűleg a Balance of Terrornak köszönhető, és elsősorban annak a készítői döntésnek, hogy a történet alatt végig betekintést nyerünk a hegyesfülű legénység tevékenységébe, valamint életfilozófiájába egyaránt. Hogyha csak a romulánok kitűnő bemutatkozását látnánk, már akkor elégedett lennék, de az Enterprise-on lecsapódó eseményeknek is van mondanivalója: az említett esküvői szál mellett az előítéletesség máig aktuális témaköre is megjelenik.
1: A dezertőr (Az új nemzedék TNG 3x10 'The Defector')
A romulán dezertőr valószínűleg az ellenségei életterét jelentő Enterprise-D csillaghajón szeretne lenni a legkevésbé, a létezésének utolsó óráiban viszont pont ez a helyszín jutott neki. A Trekben sokszor előfordul a korábban megszokott nézőpont megfordítása, ez pedig a dezertőrben is remekül működik. Nemcsak a felvetés érdekes, az izgalmakat és fordulatokat tartogató végkifejletre történő várakozás közben Jarok enervált, melankolikus elemzése jutalomjáték a nézőnek: a Szintetikus lötty!, az …itt még a mennybolt is ellenem van, vagy az Egy android rideg összegzése mondatok számomra felejthetetlen hangulatot kölcsönöznek Ronald D. Moore második történetének. Tulajdonképpen Data és a dezertőr között lejátszódó dialógus minden szava kincs, de a romulán történetekhez mérten Jarok a TNG társulatából is a legjobb alakítást hozza ki: Picard látszólag sokkal kényelmesebb helyzetben van, döntései azonban fajsúlyos következményekkel járhatnak, Stewart arcán és játékán ez kitűnően meg is jelenik. Az esetlenül vizsgálódó Data pedig tökéletesen egészíti ki a dezertőr hattyúdalát.
Nektek mi az öt kedvenc epizódotok és miért? Osszátok meg velünk kommentben itt vagy a Facebookon! Hamarosan érkezik az Űrszekerek szerkesztőinek újabb listája!
emTV.hu
