Egy ilyen Star Trekből még a klingonok is sírva menekülnének

2017. december 30. 09:20 - FCs.

Megnéztük a Black Mirror negyedik évadának USS Callister epizódját

A hatvanas évek tévénézői számára reményt keltő utópia körvonalazódik, amikor a USS Callister legénysége végre megjelenik a képernyőkön (szigorúan a kornak megfelelő 4:3-as képarányban)! Egy sokszínű csapat teljesít szolgálatot az Űrflotta kitűnő hajójának parancsnoki hídján, ahol úgy tűnik, hogy a nemek aránya és a bőrszín egyáltalán nem számít. A megátalkodott Valdack ideiglenes semlegesítése, és indokolatlan futni hagyása után azonban Daly kapitány zavarba ejtő és kínos ünneplésével szembesülünk: a csókért sorban álló női legénységi tagok, és a kapitányt éltető éneklés alapján már most, a történet elején baljós előérzetünk keletkezik. A Black Mirror "USS Callister"című epizódját spoileresen elemezzük.

blackmirror_usscallister_1.jpg

Bevallom, eddig egyetlen Black Mirror epizódot sem láttam, a rövid előzetesek alapján pedig nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit is várhatok a USS Callistertől. Egy jóval nyomasztóbb történetet kaptam, mint azt elsőre gondolni mertem volna, ez viszont egyáltalán nem baj: a sötét hangulatú megvalósítás erősebb mondanivalót hangsúlyoz, mint amire fel voltam készülve, a jövőben pedig sürgősen pótolni fogom a Black Mirror lemaradásomat, hogy újabb gyomrosokat kaphassak a készítőktől.

blackmirror_usscallister_2.jpg

Robert Daly (Jesse Plemons) valójában egy vezető programozó, aki a jelenlegi történet világában sugárzott Űrflotta (Space Fleet) című kultikus – és napjainkra már retronak számító – scifi sorozat főszereplőinek űrhajója, a USS Callister után nevezte el vállalatát. A Callister Inc-t igazság szerint James Waltonnal (Jimmi Simpson) együtt alapította, ez azonban senkit sem érdekel: Walton kivétel nélkül minden babért learat. Ezen a ponton még úgy tűnik, hogy Daly lesz az a szerencsétlen, elnyomott, meg nem értett srác, akivel a továbbiakban azonosulni fogunk. Őt még a portán is alig veszik észre, ha pedig nagy nehezen bejut a munkahelyére, akkor is lépten-nyomon ügyetlenkedik, a környezete pedig fittyet hány jelenlétére, ha éppen nem kiröhögik.

blackmirror_usscallister_3.jpg

Nem is csoda, hogy Daly a virtualitásba menekül: az epizód elején látott jelenet több értelmet nyer, amikor szépen lassan rájövünk, hogy az Űrflotta világában – ahol most minden a nagyszerű kapitányról szól – Daly a munkatársai digitális másolatain éli ki magát. A nehéz nap után tett aktuális fedélzeti látogatása ezúttal a bevezetőben átélt bizarr jeleneteknél is tovább megy: kapitányként porig alázza a legénységét, különös tekintettel Waltonra.

blackmirror_usscallister_4.jpg

A nyomorúságos munkahelyi megítélésnek viszont hamarosan vége szakad: egy fiatal és csinos kolléganő érkezik a céghez, aki elismerően nyilatkozik Daly munkájáról. A munkatársak az újonc Nanette Cole (Cristin Milioti) "szakmai" érdeklődését látva inkább azt tanácsolják a fiatal hölgynek, hogy messzire kerülje el a furcsa programozót. Daly ezt követően szintén felveszi a fordulatszámot, és a tettek mezejére lép. Egy átlagos filmben ez talán azt jelentené, hogy megpróbálna erőt venni magán, és a jobbik énjét elővéve ismerkedési kampányt indítana. Ehelyett meglepő módon egy kávés pohár felhasználásával begyűjti a lelkes kolléganő DNS mintáját.

blackmirror_usscallister_5.jpg

Nanette hamarosan a Callister fedélzetén tér magához (egy gyönyörű Űrflotta egyenruhában, ami egyébként még a tüköruniverzumban is megállná a helyét), és a nézővel együtt döbben rá, hogy a helyzet nagyságrendekkel szörnyűségesebb, mint amit eddig gondolni lehetett. A munkahelyen begyűjtött minták segítségével Daly a kollégák érző, digitális klónját hozta létre az Űrflotta világában, ráadásul minden emlékükkel rendelkeznek, amit a valóságban szereztek. Daly ebben az univerzumban egy érinthetetlen, végtelen hatalommal rendelkező seggfej isten (asshole god), aki napi szinten kénye-kedve szerint sanyargatja a legénységet, nekik pedig kötelező töretlen lelkesedéssel asszisztálniuk a bárgyú és szégyenteljes történeteinek a kiélésében.

blackmirror_usscallister_6.jpg

A legénységet alkotó munkatársak még szerencsés helyzetben is vannak, ugyanis léteznek olyan kollégák, akiknek a végtelenszer legyőzésre és visszatérésre kárhoztatott szerep jutott: a Valdackot megtestesítő digitális tudat már a végső kegyelemcsapás után fohászkodik, Daly azonban felvilágosult nézeteinek megfelelően mindig elmenekülésre ítéli. A végeláthatatlan sztorikban egyébként olyan hátrányos helyzetű személyek is feltűnhetnek, akiket a kapitány mérgében Arachnajax szörnnyé változtatott. Ha a Voyager legénysége látná ezeket a válogatott kínzásokat, a továbbiakban örömmel rohannának a holodoki sokadik fényképbemutató eseményére.

blackmirror_usscallister_7.jpg

Akik azt gondolták, hogy ezzel Daly aljasságainak tetőpontjához érkeztünk, azokat tájékoztatom, hogy simán lesznek még megrázó fordulatok a történetben. A legénység kilátástalannak tűnő sorsát, és a végkifejletig kibontakozó megannyi utalás és gondolat felfedezését azonban innentől már rátok bízom. Az általános tanulságokat már az ismertetett alapfelvetésből is bőven levonhatjuk, a részletek személyes megismerését pedig mindenkinek erősen javaslom.

blackmirror_usscallister_8.jpg

– "Valami olyasmit kéne mondanod, hogy »indulás« vagy »tolóerő növelése«."

– "Csak kibaszottul induljunk!"

Jesse Plemons arckifejezése már az előzetesekben is nagyon gyanús volt, a végeredményt tekintve pedig a Breaking Badben is nagyot alakító színész teljesen logikus választás volt erre a szerepre. A Totál szívás rajongók mellesleg találkozhatnak még ismerős hanggal ebben az epizódban. A fontos szövegek legnagyobb részén egyébként Plemons, Milioti és Simpson osztozik, a többi karakter háttérben tartása eléggé szembetűnő, de a konzekvens történetvezetés szempontjából egyáltalán nem felróható. Egy Star Trek rajongó szemével viszont a Callister funkcionális egységeinek egyetlen térben történő összesűrítése meglehetősen furcsa benyomást kelt: a transzporterek és az italbár is közvetlenül hozzáférhető a parancsnoki hídon, de nyilván gazdaságosan kell bánni az olyan díszletekkel, amiket csak egyszer használnak fel a készítők. Ettől függetlenül ez a háttérfelhasználás is bőven elnézhető, mivel a legénység csak a híd személyzetéből áll, valamint egy ilyen megoldás bőven beleférhet Daly bárgyú megközelítéseinek eszköztárába is (arról már nem is beszélve, hogy az epizódban szereplő eredeti sorozatból is teljesen kinéz egy ilyen könnyelműség).

blackmirror_usscallister_9.jpg

Az audiovizuális megvalósítás pazar: a régi Űrflotta sorozat színhasználata és hangeffektjei meg fogják találni az útjukat Star Trek eredeti sorozat rajongóinak a szívéhez, de a bolygókon és az űrben játszódó jelenetek is profi kivitelezést kaptak. A mélyenszántó történet ebből a szempontból is teljesen méltó tálalást kapott.

blackmirror_usscallister_10.jpg

A napjainkban széles nyilvánosságot kapó, különböző munkahelyeken kialakult hatalmi visszaélésekre történő egyértelmű rávilágítás nehezen kerülheti el a figyelmünket, emellett viszont azt is fel kell dolgoznunk, hogy az akarnokok sokszor nem nagyon válogatnak az eszközökben. Az egy dolog, hogy a technológia fejlődésével egyre választékosabban tudjuk sakkban tartani egymást (vagy kellemetlen helyzetbe hozni magunkat, ha például Nanette intim fotóira gondolunk), a készítők viszont emellett kíméletlenül belenyomják az arcunkba, amit szomorúan tudomásul kell vennünk: ha vallásokat és jóhiszemű ideológiákat is fel lehet használni más emberek bántalmazására, akkor a szívünkhöz legközelebb álló kulturális termékeket, mondjuk a Star Treket miért is ne lehetne. A történetben pedig az a legszörnyűbb, hogy Plemons karakterének jogos a sértettsége (csakúgy, mint Walter White-nak, ha már Breaking Bad), ettől lesz tragikus a szituáció.

Black Mirror IV
elérhető december 29-től
Netflix

emTV.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr1713533881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása